Immár a miskolci zsinagógát is bejárhatjuk virtuálisan – tartsanak velünk!

2022. Augusztus 17. / 13:32


Immár a miskolci zsinagógát is bejárhatjuk virtuálisan – tartsanak velünk!

Év elején számoltunk be róla, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége honlapja, a Mazsihisz.hu egyik aloldalaként elindult új internetes felület Kultúrkincsek című blokkjában – a legmodernebb háromdimenziós fényképezési technika révén – virtuálisan is megnézhetünk öt zsinagógát. Örömmel számolunk be róla, hogy mostantól a miskolci zsinagóga is felkerült az aloldalra, így kényelmesen megtekinthetjük az épületet akár otthonról is. De ne feledjék: a gyönyörű templomokat érdemes élőben is megnézni!

Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyetlen ma is működő zsinagógája a megyeszékhelyen található miskolci zsinagóga. A neoromán épületet Ludwig Förster, a Dohány utcai zsinagóga építőjének tervei alapján emelték 1856 és 1863 között – olvasható a honlapunk aloldalán található, Tudástár elnevezésű platformon, amely a virtuálisan is bejárható zsinagógákat tartalmazza. 

A 20 milliós projektet a Cödoko Alapítvány és a Mazsihisz dolgozta ki a magyar állam és a Zsidó Világkongresszus támogatásával. 

Kultúrkincsek nevű oldalon eddig öt templom volt elérhető a virtuális technikával: a budapesti Hősök temploma, a makói ortodox zsinagóga, a nagykanizsai neológ zsinagóga, a soproni ó-zsinagóga és a szegedi új zsinagóga. A sor most kiegészült a miskolci zsinagógával, amellyel kapcsolatban érdemes azt is tudni: habár az épület még felújításra szorul, de Markovics Zsolt miskolci főrabbi vezetésével napjainkban is aktív zsidó hitélet van a városban.

A virtuális séta során a miskolci zsinagóga központi imatere és karzata tekinthető meg, továbbá az épület kívülről is körbejárható. A séta útvonalán a megjelölt pontokon  szövegek és képek érhetők el, amelyek további információkkal szolgálnak. (A jobb felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy ne mobiltelefonon, hanem laptopon, tableten vagy asztali számítógépen nézzék meg a zsinagógákat. Az oldalon a jobb oldali menüben a tudásbázis és további online tartalmak találhatók.)

Horváth József, a Mazsihisz alelnöke, a Cödoko Alapítvány elnöke a projekt kezdeményezője korábban kérdésünkre azt mondta: az internetes platformon a későbbiekben tervezik megjeleníteni a komáromi zsinagógát, valamint a Bonyhádon található ortodox és neológ templomot is. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Szívszorító a túszok tere Tel-Avivban
2024. Március 06. / 11:13

Szívszorító a túszok tere Tel-Avivban