Újabb izraeli katonák estek el a Gázai övezetben a hét végén

2023. December 24. / 14:06


Újabb izraeli katonák estek el a Gázai övezetben a hét végén

– A hét végén már 13 izraeli katona esett el a Gázai övezetben a térséget irányító Hamász iszlamista terrorszervezettel folytatott háborúban – jelentette be ma Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (Israel Defense Forces – IDF) szóvivője. A tájékoztatás szerint szombaton nyolc, pénteken és szombaton összesen tizenhárom katona esett el a harcokban, hatan pedig súlyosan megsebesültek. 

„Harcosaink bátran küzdenek az ellenséggel vívott csatákban, haderőink között is vannak áldozatok. Azt kell mondanunk, hogy ez a háború része, ez egy nehéz háború egy kegyetlen ellenség ellen, egy elhúzódó és nehéz hadművelet, amely még el fog tartani egy ideig" – mondta Hagari.     

Az IDF bejelentette, hogy elfogtak egy, libanoni területről Izraelbe érkezett lövedéket Galileában. A libanoni belövések miatt Észak-Izraelben lezártak 12 utat a forgalom elől, valamint lezárták a határ négy kilométeres körzetében fekvő településeket.    

A Háárec című izraeli újság honlapján megjelent, palesztin és Hamász-forrásokra támaszkodó jelentés szerint Egyiptom kéthetes fegyverszünetet ajánlott a Hamásznak cserébe 40 izraeli túsz szabadon bocsátásáért egy három szakaszból álló tűzszünet keretében. Eszerint azt indítványozták a Kairóban tartózkodó Hamász-küldöttségnek, hogy először két hétre szüntessék be a harcokat 40 izraeli túsz – nők, gyerekek és felnőttek, többségében betegek – elengedéséért, cserébe 120 palesztin fogoly szabadon bocsátásáért és nagy mennyiségben humanitárius segélyek, üzemanyag és gáz bejuttatásáért a Gázai övezetbe.        

A második szakaszban új kormány alakulna a humanitárius segítségnyújtás és a sáv újjáépítésének felügyeletére, és a választások előkészítésére. Ezt követően tárgyalásokat folytatnának Izraellel egy átfogó tűzszünetről, amelyben hazamehetne az összes izraeli túsz  nagyszámú fogolyért cserébe, és Izrael kivonná erőit az övezetből.    

Izraelben január végére önkormányzat választásokat írtak ki, melyeket a háború miatt október végéről halasztottak el. A hadsereg jelentése szerint közel négyezer tartalékos indul a helyi választásokon, közülük hetvenen a polgármesteri vagy a a helyi regionális tanács vezetői székéért, száztizenöten pedig testületi tagságért versengenek.    

Az IDF bejelentette, hogy a hadműveleti igények és a háborús helyzet függvényében felszabadítják őket szolgálatuk alól, hogy élhessenek választójogukkal és megválaszthassák őket, de vannak köztük, akiket fontosságuk miatt nem tudnak leszerelni a választások idejére.      

Mose Arbel belügyminiszter kérésére a kormány vasárnap ismét dönt a helyi önkormányzati választások időpontjáról, az esetleges újabb halasztásról a hadsereg részletes álláspontjának ismeretében.      

Az „Irányváltás" nevű tiltakozó mozgalom aktivistái elbarikádozták magukat vasárnap reggel egy olyan jeruzsálemi kormányépület bejáratánál, amely a Negev, Galilea és a Nemzeti Ellenállóképesség Minisztériumának, a Munkaügyi Minisztériumnak, a Társadalmi Egyenlőségi Minisztériumnak és a Regionális Együttműködés Minisztériumának ad otthont. Ezzel tiltakoznak a szerintük „felesleges minisztériumok" ellen. Beszámolók szerint az aktivisták a miniszterek képeivel ellátott bankjegyeket dobálnak a levegőbe, és azt kiabálják: „Mit tettél értünk október 7-e óta?".

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Binjomin rabbi Ábrahám egyedülálló erejéről
Hírek, lapszemle
Reuters: Libanoni források szerint meghalt a Hezbollah sajtófőnöke