7. Trumá 25–27,19

Mózes második könyve
héber és angol nyelven itt olvasható

Ex 25,1 És szólott az Örökkévaló Mózeshez, mondván:

Ex 25,2 Beszélj Izráel fiaihoz, hogy hozzanak nékem szent adományt, minden férfiútól, akit a szíve erre buzdít, fogadjátok el a nekem szóló szent adományt.

Ex 25,3 És ez legyen a szent adomány, amit tőlük elfogadtok: arany, ezüst és réz.

Ex 25,4 Kékbíbor, pirosbíbor, karmazsin, bisszus és kecskeszőr.

Ex 25,5 Pirosra festett kosbőrök, táhásbőrök és sittimfák.

Ex 25,6 Olaj világításra, illatos fűszerszámok a kenetolajhoz és a füstölőszerekhez.

Ex 25,7 Sóhamkövek és foglalni való kövek az éfód és melldísz számára.

Ex 25,8 És készítsenek számomra szentélyt, hogy közöttük lakozzam!

Ex 25,9 Egészen úgy, amint én megmutatom neked a hajlék mintáját és minden fölszerelésének mintáját, akként készítsétek.

Ex 25,10 És készítsenek sittimfából ládát, két és fél könyök legyen a hossza, egy és fél könyök legyen a szélessége, egy és fél könyök a magassága.

Ex 25,11 És vond be tiszta arannyal, kívül és belül vond be és készíts reá aranypárkányt köröskörül.

Ex 25,12 És önts számára négy aranykarikát és erősítsd meg azt a négy sarkán, vagyis két karikát az egyik oldalon és két karikát a másik oldalon.

Ex 25,13 És készíts rudakat sittimfából és vond be arannyal.

Ex 25,14 És illeszd a rudakat a karikákba a láda oldalán, hogy szállítható legyen a láda rajtuk.

Ex 25,15 A láda karikáiban maradjanak a rudak, ne legyenek eltávolítva onnan.

Ex 25,16 És helyezd el a ládába a bizonyságot, amelyet én neked átadok.

Ex 25,17 És készíts födelet tiszta aranyból, két és fél könyök legyen a hossza, egy és fél könyök a szélessége.

Ex 25,18 És készíts két kerúbot aranyból, vertművű munkával készítsd azokat, a födélnek két széle felől.

Ex 25,19 És készítsd az egyik kerúbot az innenső végén és a másik kerúbot a túlsó végén; a födélből kiverve készítsétek a kerúbokat mind a két szélén.

Ex 25,20 És legyenek a kerúbok kiterjesztett szárnyúak a magasság felé, betakarva szárnyaikkal a födelet, ábrázatukkal pedig egymás felé, de a födél felé is legyen irányítva a kerúbok arca.

Ex 25,21 És helyezd a födelet a ládára fölülről, a ládába pedig helyezd a bizonyságot, melyet néked átadok.

Ex 25,22 És ott fogok találkozni véled és onnan fogom elmondani néked, a födél tetejéről, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládája fölött vannak, mindazt, amit parancsolok általad Izráel gyermekeinek.

Ex 25,23 És készíts asztalt sittimfából; két könyök legyen a hossza, egy könyök a szélessége, másfél könyök a magassága.

Ex 25,24 És vond be tiszta arannyal és készíts számára aranypárkányt köröskörül.

Ex 25,25 És készíts számára tenyérnyi keretet köröskörül és a keretnek is készíts köröskörül aranypárkányt.

Ex 25,26 És készíts számára négy aranykarikát és helyezd el a karikákat a négy szögleten, mely a négy lábnak megfelel.

Ex 25,27 A kereten legyenek a karikák, hüvelyekül a rudaknak, hogy az asztal szállítható legyen.

Ex 25,28 És készítsd a rudakat sittimfából és vond be őket arannyal, hogy ezekkel vihessék az asztalt.

Ex 25,29 És készítsd el tálait, csészéit, kannáit és kancsóit, melyekkel áldozatot végeznek; tiszta aranyból készítsd azokat.

Ex 25,30 És helyezd el az asztalra színem elé állandóan a színkenyeret.

Ex 25,31 És készíts színarany lámpatartót, vertművű munkával készüljön a lámpás, törzse, csövei, kelyhei, bimbói és virágai egy darabból legyenek.

Ex 25,32 Hat cső induljon ki oldalaiból, három lámpatartó cső az egyik oldalból és három lámpatartó cső a másik oldalából.

Ex 25,33 Három mandulavirágalakú kehely legyen az egyik csövön, bimbó és virág és három mandulavirágalakú kehely a másik csövön, bimbó és virág; így legyen mind a hat csővel, amelyek kiágaznak a lámpásból.

Ex 25,34 És magán a lámpatartón négy mandulavirágalakú kehely legyen bimbóival és virágaival.

Ex 25,35 És minden két cső alatt bimbó legyen belőle magából és ismét bimbó a két cső alatt belőle magából és újra bimbó a két cső alatt belőle magából, így legyen mind a hat csővel, amely kiágazik a menórából.

Ex 25,36 Bimbóik és csöveik belőle magából legyenek, az egész egy vert mű legyen tiszta aranyból.

Ex 25,37 És készítsd el mécseseit, hetet és midőn felrakják mécseseit, világítsanak előtere felé.

Ex 25,38 És koppantói és hamvgyüjtői tiszta aranyból legyenek.

Ex 25,39 Egy kikkár színaranyból készítsék azt mindezen edényeivel együtt.

Ex 25,40 És lásd és készítsd el mintájuk szerint, amelyet bemutattak neked a hegyen.

Ex 26

Ex 26,1 És a hajlékot készítsd tíz szőnyeggel, sodrott bisszusból, kékbíbor, pirosbíbor és karmazsinfonálból, kerúbokkal mintázva szövőmunkával készítsd azokat.

Ex 26,2 Egy szőnyegnek hossza huszonnyolc könyök és mindegyik szőnyeg szélessége négy könyök; és ugyanegy mértéke legyen az összes szőnyegeknek.

Ex 26,3 Öt szőnyeg legyen összefűzve egymáshoz és ismét öt szőnyeg legyen összefűzve egymáshoz.

Ex 26,4 És készíts kékbíbor hurkokat az egyik szőnyeg szélére a szegélyen az összefűzés vonalán és hasonlókép készítsd a szélső szőnyeg szegélyén a másik összefűző vonalon.

Ex 26,5 Ötven hurkot készíts az egyik szőnyegen és ötven hurkot készíts azon a szőnyegszélen, amelyik a másik összefűző vonalon van; átellenesek legyenek a hurkok egymás irányában.

Ex 26,6 És készíts ötven aranykapcsot és kapcsold össze a szőnyegeket egymáshoz a kapcsokkal, hogy a hajlék eggyé váljon.

Ex 26,7 És készíts kecskeszőr szőnyegeket sátorul a hajlék fölé. Tizenegy szőnyeget készíts ezekből.

Ex 26,8 Mindegyik szőnyeg hossza harminc könyök és szélessége négy könyök, ilyen legyen egy szőnyeg és egyméretű legyen mind a tizenegy szőnyeg.

Ex 26,9 És fűzz össze öt szőnyeget külön és hat szőnyeget külön és a hatodik szőnyeget kétrétűen tedd fel a sátor előrésze fölé.

Ex 26,10 És készíts ötven hurkot az egyik szőnyeg szegélyére, amely szélső az összefűzésben s ötven hurkot a szőnyeg szélére a másik összefűzésnél.

Ex 26,11 És készíts ötven rézkapcsot és tedd be a kapcsokat a hurkokba és fűzd össze a sátort, hogy eggyé váljon.

Ex 26,12 És a fölösen maradó lefüggő rész a sátor szőnyegeiből, vagyis a fölösnek mutatkozó félszőnyeg nyúljon le a hajlék hátsó falán.

Ex 26,13 És a könyöknyi többlet innen is, túlnan is sátor szőnyegeinek hosszúságából nyúljon le a hajlék oldalán, innen is, túlnan is, hogy azt takarja.

Ex 26,14 És ezenfelül készíts takarót a sátor számára pirosra festett kosbőrökből és táhásbőr borítót legfölül.

Ex 26,15 És készítsd el a falideszkákat a szentély számára sittimfából, álló helyzetben.

Ex 26,16 Tíz könyök legyen egy deszka hossza és másfél könyök szélessége egy-egy deszkának.

Ex 26,17 Két beeresztő csapja legyen minden egyes deszkának, hozzáillő mindegyik a párjához, így tégy a hajlék összes deszkáival.

Ex 26,18 Így készítsd el a deszkákat a hajlék számára, húsz deszkát a déli szélen, a déli oldal felé.

Ex 26,19 És negyven ezüsttalapzatot készíts a húsz deszka alá, két talapzatot az egyik deszka alá, annak két csapja számára és két talapzatot a másik deszka alá, annak két csapja számára.

Ex 26,20 És a hajlék másik oldalfala számára az északi szélen szintén húsz deszkát.

Ex 26,21 És negyven talapzatukat ezüstből, vagyis két talapzatot az egyik deszka alá és két talapzatot a másik deszka alá.

Ex 26,22 És a hajlék hátsó fala számára a nyugati oldalon készíts hat deszkát.

Ex 26,23 És még két deszkát készíts a hajlék szögleteire a hátsó falon.

Ex 26,24 Legyenek kettősök alant és teljesen egybeilleszkedők legyenek fönt egy karikában; így legyen mindkettővel; a két sarok számára készüljenek.

Ex 26,25 Így legyen ott nyolc deszka és talapzataik ezüstből: tizenhat talapzat, két talapzat az egyik deszka alá és két talapzat a másik deszka alá.

Ex 26,26 És készíts átfutó reteszeket sittimfából, ötöt a hajlék egyik oldalfalának deszkái számára.

Ex 26,27 És öt reteszt a hajlék másik oldalfalának deszkái számára; és öt reteszt a hajlék fala deszkáinak számára a hátsó oldalon, nyugat felől.

Ex 26,28 Azonban a középső retesz a deszkák közepén fusson végig egyik széltől a másikig.

Ex 26,29 És a deszkákat vond be arannyal és gyűrűiket készítsd aranyból, hüvelyül a reteszeknek és a reteszeket is borítsd be arannyal.

Ex 26,30 És a hajlékot állítsd föl annak rendje szerint, amint megmutatták néked a hegyen.

Ex 26,31 És készíts kékbíborból és pirosbíborból, karmazsinból és sodrott bisszusból függönyt, szövöttművű munkával készítse azt kerúbokkal.

Ex 26,32 És helyezd azt négy arannyal borított, sittimfából készült oszlopra, horgaik is aranyból legyenek és négy ezüsttalapzaton nyugodjanak.

Ex 26,33 És helyezd a függönyt a kapcsok alá. És vidd oda a függöny mögé a bizonyság ládáját. És válassza el a függöny számotokra a szent helyet a szentekszentjétől.

Ex 26,34 A födelet pedig helyezd a bizonyság ládája fölé a szentekszentjébe.

Ex 26,35 És az asztalt helyezd el a függönyön kívül és a menórát az asztallal szemközt, a hajléknak déli oldala felé, az asztalt pedig helyezd az északi oldalra.

Ex 26,36 És készíts takaró-függönyt a sátor bejárata számára kékbíborból, pirosbíborból, karmazsinból és sodrott bisszusból, hímző munkával.

Ex 26,37 És készíts a takaró-függöny számára öt sittimfa-oszlopot és vond be ezeket arannyal és horgaik aranyból legyenek és önts számukra öt réztalapzatot.

Ex 27.Ex 27,1 És készítsd az oltárt sittimfából, öt könyök a hossza és öt könyök a szélessége, négyzetalakú legyen az oltár és három könyök legyen a magassága.

Ex 27,2 És készítsd az oltár szarvait a négy sarkára, vele egy darabból legyenek az oltár szarvai és vond be őket rézzel.

Ex 27,3 És készítsd el edényeit a lehamvazáshoz, lapátjait, medencéit, villáit és serpenyőit; összes edényeit rézből készítsd.

Ex 27,4 És készíts számára rácsozatot, hálószerű munkával rézből és a hálóra készíts négy gyűrűt rézből a négy végén.

Ex 27,5 És helyezd azt az oltár párkánya alá alulról és érjen a háló az oltár feléig.

Ex 27,6 És készíts rudakat az oltár számára, sittimfából készült rudakat és vond be őket rézzel.

Ex 27,7 És a rudak legyenek elhelyezve karikákban és legyenek a rudak az oltár két oldalán, midőn szállítják.

Ex 27,8 Táblákból, belül üregesen készítsd, amint megmutatták néked a hegyen, úgy készítsék.

Ex 27,9 És készítsd el a hajlék udvarát; a dél felőli oldalon legyenek szőttes vászonfalak az udvar számára sodrott bisszusból, száz könyök hosszúságban az egyik oldalon.

Ex 27,10 És oszlopai száma húsz legyen és talapzataik rézből szintén húsz, az oszlopok horgai és pántjai ezüstből legyenek.

Ex 27,11 És így az északi oldalon hosszában szőttes vásznakat száz könyök hosszúságban húsz oszloppal és húsz réztalapzattal. Az oszlopok horgai és pántjai ezüstből.

Ex 27,12 És az udvar szélessége számára a nyugati szélen szőttes vásznak ötven könyöknyi szélességben tíz oszloppal és tíz talapzattal.

Ex 27,13 És az udvar szélessége a napkeleti oldalon ötven könyök.

Ex 27,14 Mégpedig tizenöt könyök szőttes vászon az egyik vállon, három oszloppal és három talapzattal.

Ex 27,15 És a másik vállon tizenöt könyök szőttes vászon, három oszloppal és három talapzattal.

Ex 27,16 És az udvar bejáratán legyen húsz könyök széles takarófüggöny kékbíborból, pirosbíborból, karmazsinból és sodrott bisszusból, hímzőmunkával, négy oszloppal és négy talapzattal.

Ex 27,17 Az előudvar összes oszlopai köröskörül összepántolva ezüsttel, horgaik ezüstből és talapzataik rézből.

Ex 27,18 Az előudvar hossza száz könyök, szélessége ötven-ötven, magassága öt könyök, sodrott bisszusból és talapzataik rézből.

Ex 27,19 A hajlék minden szerszáma mindenféle szolgálat céljára, és összes szögei és az előudvar összes szögei is rézből legyenek.

* * *

MAGYARÁZATOK A HETISZAKASZHOZ

Az akáciafa és a Tóra logisztikája: hogyan adjuk tovább a hagyományt?

Felmerül a kérdés, hogy honnan szedtek a zsidók akáciát a sivatag közepén a pusztai Szentély építésére? Vitték magukkal Egyiptomból? Minek? Mi derül ki mindebből a hagyomány természetére nézve?

A nagy rabbik kíváncsi emberek voltak, ezért lettek jó Tóra-értelmezők.

Amikor a hetiszakasz elején felsorolja a szöveg, mi mindenre volt szükség a sivatagi Templom építéséhez, az aranyra, bronzra könnyen találtak magyarázatot. Az egyiptomiak jöttek nekünk sok száz évnyi fizetéssel a rabszolgaságban végzett munkákért, ezt az összeget méltányosan elvettük magunknak búcsúzóul. 

De ki cipel át akáciafát nagy mennyiségben a Szentföldre a sivatagon keresztül? Ez nem tűnik életszerűnek. 

Rási a midrást idézi, hogy Jákob, aki előre látta, naná, hogy még szükség lesz majd erre, elültette a fákat idejében Egyiptomban, hogy aztán Mózes generációja magával vihesse őket a pusztai Szentélyhez. 

Ibn Ezra viszont elégedetlen volt ezzel a megoldással. Túl könnyű magyarázatnak érezhette, nem jó, ha mindig, amikor felmerül egy gyakorlati probléma, prófétai előrelátáshoz folyamodunk, bevonjuk Istent. Ezzel mindent meg lehet magyarázni, éppen ezért majdnem semmit nem magyaráz meggyőzően. Gondolkodott tovább az akáciafa problémáján. 

Ibn Ezra szerint – ahogy le is írja egyik szövegében – nem minden kommentárt kell névértéken elfogadnunk, van olyan is a megfejtési kísérletek közül, ami pusztán csak spekuláció. Lehet gyanakodni a hagyomány némely elemére. Ő úgy gondolta, Izrael az útja során találkozott az akáciával, lakhelyet készített belőle ideiglenes tartózkodása céljaira és a feldolgozott fa maradékát fordította a Templom megépítésének céljaira adományként. Nagyszerű, de kit érdekel az akáciafa, hogy honnan lett, a lényeg, hogy volt és felépült a Szentély.

Persze, de ha nem teszünk fel szkeptikus, kétkedő kérdéseket a Tóra szövegével kapcsolatban, nem hívjuk ki a Tórát, nem hozzuk zavarba magunkat olykor hívő olvasóként, akkor semmit sem fogunk megérteni belőle, amit már eleve ne gondoltunk volna tudni. Akkor nem lesz kérdés, válasz, vita, hagyomány. 

Az akáciafa és Ibn Ezra története annak a szép és mély példája, hogyan viszi tovább a hagyományt az, ha apró részleteiben is megkérdőjelezzük, ha nem bárgyú, hanem eleven és érdeklődő tiszteletet tanúsítunk iránta. Az akácia logisztikája felszabadító, mert olyan kérdés, amely közel hozza és megnyitja számunkra a Tórát.

Szóval ki szerint honnan volt építőanyaga a zsidóknak a sivatagban, hogy házat építsenek az Örökkévalónak, hogy közöttük lakozzon?

Forrás: Mazsihisz.hu

* * *

Radnóti Zoltán: Leszel a pajzsom?

Sok csoda történt Salamon király jeruzsálemi Szentélyében. Az egyikről a prófétai rész is mesél: „És a ház, amint fölépült, egész kövekből épült, úgy, amint kifejtették; kalapács, szekerce, vasszerszám hangját nem lehetett hallani a házban, amikor épült”.

Azaz a „HÁZ” alkotóelemei a maguk természetes keletkezési formájukban épültek be a házba az építkezés folyamán. Ha mégis szükségessé vált a megmunkálásuk, a midrás szerint Salamon építőmunkásai egy Sámir nevű, csodálatos rovart használtak, amely már Mózest is segítette Áron főpap melldíszének kidolgozásában, a betűk vésésében. 

Gondoljuk végig! A pusztai Szentély (héberül: miskán) és a jeruzsálemi Szentély (héberül: Bét háMikdás) biztosította a népnek, hogy mindig legyen egy hely, ahol egyénileg és/vagy közösen lehet az Örökkévalóval kapcsolatot tartani.

A saját életünkben mennyi időt töltünk el azzal, hogy nyugodt helyet keressünk... És a Tóra ezt már 3000 éve előírja: keress nyugalmat!

Természetesen nem ezekben a fizikai épületekben lakott az Örökkévaló – ezt a Tóra le is írja –, hanem ezek segítették elő a kapcsolódást őhozzá. Ezek az épületek egyrészt megszentelt helyek, másrészt jelképek, amelyek a nép összetartozását mutatták. Az összetartozást Isten szeretetében és tiszteletében. Miért?

Mert ha beléptek azokra a helyekre, akkor mindenki egyetértett abban, hogy az Örökkévaló az egyetlen, aki az egyetlen, és akit szeretve és tisztelve kell szolgálni. Pontosan tudták eleink, hogy az egyetértés a békét jelentette Izrael közösségében.

Isten előírta, hogy fém (a fegyverek alapanyaga) nem érhette a HÁZAT. Hittek abban, hogy létezik egy pont a világban, ahol az Örökkévalóval való állandó kapcsolat miatt őket is a nyugalom, az egyetértés és a béke vezeti.

Ám két évezrede sem miskánuk, sem Bét háMikdásunk! Akkor most buktuk ezt a tökéletes harmóniát és békét? Néha valóban úgy tűnik… Ám egy picit gondoljuk tovább! Szakadjunk el a HÁZ-tól mint fizikailag létező valamitől!

Legyen ez a ház valamilyen szempontból összetartozó emberek közössége inkább; mondjuk a mi zsidó közösségünk, ahol azért vagyunk együtt, hogy közösen imádkozzunk és tanuljunk, közösen ünnepeljünk. A zsidó emberek zsinagógákat építettek –  saját maguknak! Hogy oda hazamenjenek. Meditálni, imádkozni, elgondolkodni. 

Így már az is jobban érthető, hogy mit akarhat jelenteni egy vasszerszám nélkül megmunkált kő, amely lényegében olyan formában épül be a falba, ahogyan kinyerték a hegyből! Ezek a kövek mi magunk vagyunk, egyes emberek, akik a Szentélyt alkotjuk. 

Ahhoz, hogy békés közösséget alkossunk, nem szabad rajtunk erőszakot tenni; sem ténylegesen, hiszen akkor elpusztulunk, sem átvitt értelemben, hiszen akkor már nem mi vagyunk, hanem valaki más, egy lelkileg ledózerolt lény, aki előbb-utóbb menekülőre fogja – ahelyett, hogy a kötődése erősítésén dolgozna.

Csak azt kívánom, hogy maradjunk természetes, imák és mesék tanulásával finoman megmunkált „kövek"!

Forrás: Radnóti Zoltán főrabbi (Bét Sálom) hírlevelei

* * *

Szerdócz Ervin: Adományt csak az adjon, akit „szíve erre buzdít"

„Hozzanak nekem szent adományt” (II.M. 25/2.)

A „Teruma”  (adomány) szót felajánlásként szoktuk értelmezni. Olyan adományt jelent, amit az ember a személyes tulajdonából ajánl fel, hogy azzal magasabb célt szolgáljon. Az adomány kifejezés a „felemelés” szóból ered. A kobrini Móse  rabbi (1784-1858), úgy magyarázta, hogy az adományozó saját személyiségét emelte magasabb szellemi szintre.

Az emberek mindig anyagiasak voltak. Anyagi lehetőségük függvényében a lehető legtöbbet hajlandók költeni testi szükségleteik, becsvágyaik kielégítésére, ugyanakkor összeszorítják markukat, ha jó cél érdekében bármi keveset adniuk kellett vagyonukból. Róluk állítja a Talmud: „pénzük nagyobb fontossággal bír, mint testük!” (Szota 12. )

Rabbi Johanan ben Zakkai  mondta: „A jámborok jótékonysága engesztelésükre szolgál, a bálványimádók jótékonysága bűn". Hogyan kell ezt érteni? Chaniná ben Doszá  szerint a jámbor zsidók magáért a Törvényért (le-Sém Sumájim ) jótékonykodnak, míg a bálványimádók (értsd: rómaiak) két okból jótékonykodnak. Vagy azért, hogy félelmet keltsenek a gyengékben, vagy azért, hogy dicsőséget szerezzenek maguknak.” (Bává Bátrá 10b.)

Midrás Rabba Smot  tanítja: „Igy szólott az Örökkévaló: ha adományt adsz, olyan, mintha engem fogadnál magadhoz, mert ha a szegény ajtódnál áll, ÉN is vele vagyok”.Erre utal: „az Örökkévaló mentsvára a szorultságban levőnek” (9.Zsolt. 10.).

A nagyünnepi imarend szavai szerint: „A megtérés, ima és adomány elhárít minden rossz végzést”. Máshol ez áll: „Nem használ a vagyon a haragnak napján (értsd: az ítélet, vagyis az ember halála napján), de az adomány megment a haláltól!” (Péld. 11/4).

A Talmud  három „áldást” tulajdonít a jótékonyságnak: „Bocsánatot hoz a bűnökre, megsemmisíti a rossz végzést és megment a haláltól!” (Bává Bátrá 9a, 10a, Sábát 156b).

Rási , a nagy szentírás kommentátor (1040-1105 Troyes) hozzáteszi: „Az adományt jó szívvel kell adni”. A Példabeszédekben pedig ezt olvassuk: „A titkon adott ajándék elfordítja a haragot“ (Péld.21/14. ). Ebből bölcseink azt a következtetést vonták le, hogy a legmagasabb szintű jótékonyság az, amikor az adományozó nem is tudja, hogy kihez jut az adománya, így a rászoruló sem tudja, hogy az kitől származik.

A Tóra szövegében ki van hangsúlyozva, hogy adományt csak az adjon, akit, „szíve erre buzdít” (II.M.26/2.).

A gyűrű, amely egy házat ért

Történt, hogy a nikolsburgi Smelke  rabbihoz (1726-1878), azzal kopogott be egy szegény, hogy sem neki, sem családjának egy betévő falatra sem telik. Mivel a rabbinak sem volt pénze, odaadta felesége hozományát: egy értékes, briliáns kővel díszített aranygyűrűt. Elmondta feleségének, aki jajveszékelni kezdett:– Mit tettél, Smelke! Odaadtad egyetlen vagyontárgyunkat, aminek egy ház az értéke?Smelke rabbi erre a szegény után futott. Mikor visszajött,  felesége izgatottan kérdezte:– Megtaláltad?A rabbi kivörösödött arccal válaszolta:– Szerencsére megtaláltam!– És visszakérted? – kérdezte izgatottan a feleség.Mire a rabbi:– Dehogy kértem vissza... Felhívtam a figyelmét, nehogy elkótyavetyélje a gyűrűt, mert az megér egy házat!

A Jó és a Rossz harca

A lechowitchi Mordecháj rabbi  (1770-1810) pénzt kérve egy nélkülöző szegény részére, felkeresett egy gazdag, de igen zsugori embert. A gazdag természetesen elutasította a rabbi kérését, a rabbi azonban nyugodtan a helyén maradt.– Nem megmondtam, hogy egy lyukas garast sem adok? – kérdezte a gazdag.A rabbi továbbra is csendben ott maradt.– Kár az idejét rám pazarolnia – magyarázta az ember–, nem vagyok hajlandó a pénzemet szegényeknek adni. Kár tovább várakoznia.

– Nézze, barátom! – válaszolta a rabbi. – Egyáltalán nem kár! Az emberben két ösztön, a Jó és a Rossz tevékenykedik. A Rossz már születése pillanatában benne van az emberben. Ezzel szemben a Jó csak érettebb ifjú korában jelenik meg, amikor fel tudja fogni a jócselekedet értelmét. A rossz ösztön most még olyan hangos magában, és elnyomja a Jót! Megvárom, hogy a jó ösztön is szóhoz jusson.

Az ember elgondolkodott ezen, majd odaadta a kért összeget – és azután rendszeres adományozó lett!

Forrás: Mazsihisz.hu

* * *

Radnóti Zoltán főrabbi korábbi magyarázatai a Trumá hetiszakaszhoz

(2017)

A soros tórai szakasz adományokkal (trumá) és a pusztai Szentély (miskán) felszerelésével foglalkozik. A téma látszólag unalmas, ám felveti a zsidóság egyik legnagyobb kérdését: miszerint a végtelen és érinthetetlen Istent vajon bele lehet-e sűríteni (cimcum) egy épületbe, egy imába, egy kérésbe vagy egy vallomásba? Esetleg Ő önmagától is bemegy-e oda? 

A héten az egyetemen, a Talmud órán tanultam diákjaimmal a két zseniális rabbi, Hillél és Sámmáj három történetét, amelyek arról szólnak, hogy a két rabbi hogyan fogadja azokat az embereket, akik a zsidóságba vágynak betérni, ám különleges feltételeik vannak.

Egy ember azt mondta, hogy betér a zsidóságba, ha Sámmáj el tudja neki mondani annyi idő alatt a Tórát, amíg ő egy lábon áll. A Talmud szerint a rabbi a keze ügyébe került mérőrúddal zavarta ki a gúnyos embert. A rabbi dühe érthető, hiszen ő maga egy életet szánt arra, hogy a Tórát megértse. Hogyan lehet valaki oly' annyira szemtelen nagyképű, hogy egy perc alatt akarja az egész szent Tórát megtanulni, a végtelen istent megérteni, sőt ettől tesz függővé a betérését? A mérőbot is szimbólum. 

Hillél azonban rögtön betérítette a kérdezőt, és elmondott neki egy mondatot, ami nincs is benne a Tórában: „Ami számodra gyűlölt, azt ne tedd másnak. Ennyi a Tóra. A többi csak ennek a magyarázata, menj haza és tanuld meg!" 

Ám az osztállyal arra jutottunk, hogy prozelita kérdése tökéletes volt, és semmiképpen sem gúnyos. Hiszen azt kérte a mestertől, hogy adjon egy olyan gondolatot, ami őt magával rántja, amibe beleszeret. Aminek hallatán azt mondja: „igen, ez az én népem, ez az én Istenem, és ez az én hitem". 

És Hillél rögtön megértette a kérdést. És megalkotta az első SMS-t, Twittert, mikroblogot. Ma ezek a legdivatosabb műfajok. Rövid, de frappáns bemutatkozó üzenet a Facebookon, a Tinderen, a reklámszakmában vagy bárhol. Röviden add el magad, vagy az árut! 

Ezt tette Hillél is... A lényeg: a „fő üzenet" átadása röviden és érthetően, ami arra készteti az olvasót, hogy továbbgondolkodjék rajta. 

Ilyen volt a pusztai Szentély, majd a jeruzsálemi is – és persze a mi imáink. Nem kell, nem lehet mindent elmondani, szavakba önteni. Ám kell olyan üzenet, ami a gondolatainknak lendületet ad. Mint a pusztai Szentély. Isten nem fér bele, ám ha mi lehozzuk Őt, akkor ott lesz a világ legkisebb szegmensében is.

Esetleg valaki megpróbál Hillel lenni? Leírni a világ lényegét és/vagy életének célját kb. 12-15 szótagban? 

* * * 

(2020)

Azt hihetnénk, kevés embernek adatik meg a csodás élmény, hogy azt mondják neki: „ezt te csináld meg, mert csakis te tudod megcsinálni!”. A kommentátorok szerint a pusztai Szentély felépítése ilyen volt. Isten Mózesnek mondta, hogy „ezt te fogod megcsinálni!”.

Ez az élmény a mai világban nagyon fontos gondolattá vált: You can do it! Fel tudod építeni a Szentélyt!

Ám úgy gondolom, hogy ezt az élményt ki lehet terjeszteni. Mert minden, amit csinálsz, azt CSAKIS te tudod megcsinálni! Ha más ember csinálná, akkor ő másképpen csinálná. Ettől vagy egyedi! Azaz: Te légy Te! 

Múlt héten a szombat déli tanulás alkalmával olvastuk, hogy a lelkünk egy bizonyos része, a „Jehidá”, az egyediség felelős ezért az élményért. Már csak az a kérdés maradt nekünk, hogy van-e annak bármi értelme is, hogy a tetteink egyedi nyomot hagyjanak a világban… Hogy én valóban én legyek?

 Ez a kérdés valamennyi érzékszervünket át tudja járni. Hallunk és értelmezünk. Látunk és értelmezünk. Agyunkon és lelkünkön engedjük át az Örökkévalótól/világból származó élményeinket. Jó-e a mosoly? Jó-e a szeretet? Jó-e a szép emlék? Természetesen, hiszen a lelkünk megnyugszik általa. Ha szeretünk valakit vagy valamit, akkor körbevesszük magunkat ezzel a tudattal. Hagyjuk, hogy hasson ránk minden módon, és aztán értelmezzük. Eközben megismerjük, és meg is szeretjük, így lesz a miénk teljesen és örökre.

Rabbiként magától értetődően azt mondom, hogy a zsidóságélmény is (lehet) ilyen, hiszen Mózes csak így volt képes olyan építményt felépíteni a sivatag közepén, ami összeköti a népet az Egyistennel. Egyszerű emberként (homo sapiens) – ez a Tórában leírt isteni hasonlatosság élménye. Érzelmek nyugalma. És a megtett út csodája. 

A Tórában a pusztai Szentélyről felépítéséről olvasunk. Ám a felépítés és a tevőlegesség magában hordozza a lerombolást és az enyészetet. A Szentélyt kétszer rombolták le. Mint az álmokat. És a zsidóság emléknapként kezeli ezeket a napokat. Hiszem, hogy kincs a kudarc. Mert erőt ad, hogy újból nekifogjak. 

You can do it!

Ha kitörölnénk az emlékeinkből az összegyűjtött csalódásokat és szenvedéseket, akkor az életünk értelme veszne el, a tudat és az akarat, hogy megcsináljam, akár százszor is. 

Hiszen százszor botoltál meg. Százszor sírtál. És százszor adtad fel. És mégis itt vagy. Olvasod ezeket a sorokat. És azzal zárom, amivel elkezdtem: neked minden nap megadatik az a csodás élmény, hogy azt érezd: „ezt te csináld meg, mert csakis te tudod megcsinálni!”.

Isten úgy ad erőt az embernek, hogy megtanít bennünket szembenézni a saját félelmeinkkel. Ebből épülünk. Mert csakazértis fel tudjuk építeni a Szentélyt! És tudjuk, napról napra érzelmi és racionális megmérettetések kisérik az életünket. 

Ami ismeretlen, attól természetesen félek. Ám nem lehet félve élni és félve meghalni sem. És ekkor születik meg a felnőtt ember, aki fel tudja építeni a Szentélyt. Mózes. Vagy akár te. Végül most is egy Fodor Ákos a végére: „Fölépíteni és belakni magamat napmintnapmintnap.” 

* * * 

(2021)

Az elmúlt négy hét tórai története címszavakban: kivonulás; Tóraadás; törvények részletezése; a pusztai Szentély felépítése. Sőt, a közösség adta össze eme sivatagi Szentély minden egyes összetevőjét. Így írja a Tóra: „És ezek az ajándékok, melyeket adtak: arany, ezüst és réz; kék bíbor, piros bíbor, karmazsin és bisszus, meg kecskeszőr; pirosra festett kosbőrök és táchásbőrök, meg cédrusfa (sittim); olaj a világításra, illatszerek a kenetolajhoz és fűszeres füstölőszerhez; sóhámkövek és foglalókövek, az éfód és a melldísz számára.” 

Szép lista. A „cuccot" anno összeszedték Egyiptomban, majd azokból a sivatagban felépítették az épületet! Minden szép és jó! Halleluja! Ám álljunk meg egy pillanatra, hiszen ebben a pillanatban a Talmud bölcsei is megálltak a Tóra értelmezésében! Miért? 

Mert nem értettek, hogy honnan is volt a sivatagban vándorló, éppen menekülő zsidó népnek sittimfája (cédrusa)?! Pláne ilyen mennyiségben! Ám rövid gondolkodás után megadják a választ... 

Valamikor réges-régen egy messzi-messzi galaxisban… Jákob ősapának elmondta az Örökkévaló, hogy kései utódai majd a sivatagban fognak építeni egy Szentélyt. Ezért Jákob, mikor Egyiptomba költözött a fiához, Józsefhez, vitt magával cédrusokat és elültette azokat, majd megparancsolta a gyermekeinek, hogy minden generáció vigyázzon ezekre a fákra, és ha majd egyszer elhagyják Egyiptomot, akkor vegyék ki a földből azokat és vigyék magukkal, mert szükség lesz rájuk. Ennyi a történet. 

Ám ez a talmudi elbeszélés sokkal mélyebb üzenettel bír számunkra: minden pillanatban szembenéz velünk a saját múltunk, mégpedig azért, hogy segítsen.

Sokszor nem is sejtjük, miért tettek valamit őseink, sőt, sokszor nem is tudjuk, hogy egyáltalán tettek-e valamit. Fel kell ismernünk, hogy a mi életünk állandó kötődés és összefonódás egy általunk ismeretlen világhoz. 

Nem hús-  és izommassza vagyunk egy DNS köré építve, hanem egy mindig kapaszkodó lélek-energia életre kelése. A cédrusfa ereje és ősisége vagyunk, amit ültettek nekünk déd-, ük- és szépapáink. Gyökerestül, törzsestül és virágostul. 

Már gondolom mindenki unja, annyiszor mondtam el, hogy minden pillanatban tudunk dönteni: zseniálisan összegyúrt hús-masszává válunk-e, vagy különbözőségek csodás találkozásává. Legyen öröm számodra, amikor szembenéz veled a múlt! Amiről azt hiszed, hogy már rég elmúlt. 

Megtanultuk az iskolában, hogy párhuzamos idősíkok nem is léteznek. És meglepődünk, hogy mégiscsak. De aki hisz a zsidóságban és mindenben, ami ehhez kapcsolódik, az tudja: nincs ebben semmi meglepő. Amikor szembetalálkozunk ezzel az érzéssel, ez olyan, mint villámlás az éjben. Egy másodpercre megvilágítja az egész láthatatlan világot. 

Izgulunk. Nem tudunk nyelni. Húz vagy inkább rángat a felismerés, hogy az életem nem csupán a nekem adott 60-90 esztendő! Jákob magával vitte a kis fácskáit. Hányan gondolhatták őt demens vénembernek? Majd 400 esztendő múlva ebből a fából épít Szentélyt Mózes. 

Mi is kaptunk ilyen fákat, és mi is adunk ilyen fákat. Létrákat építünk a világban. Egymáshoz. És felfelé. Építsünk létrákat a világban! Egymáshoz. És felfelé.

* * *

(2022)

Úton lenni a boldogság… Írja Jack Kerouac (vagy Hobó). 

Igen, a zsidó nép elindult… Túlvannak a tízparancsolaton, az első törvényeken, és hirtelen furcsa törvényt ad nekik az Isten: őseink csináljanak neki egy „házat”! Értsd, minden, ami szent, azt abban a „házban" csinálják meg és akkor Isten majd közöttü(n)k fog lakozni.

Innen már csak egy lépés, hogy abból a nemes épületből (héberül miskán, majd mikdás) átsétáljunk a saját jelenkori életünkbe, és fogalmazzuk át úgy ezt a tórai gondolatot, hogy teremtsünk szent helye(ke)t önmagunk közé azért, hogy ezek az irányjelzők emlékeztessenek minket – minden pillanatban – Istenre! 

És akkor sétáljunk tovább! Észrevettük, hogy milyen megdöbbentő parancs hangzott el három évezrede!? Hogy Istent ki kell vinni az épületekből! Ez azt jelenti, hogy az éppen kialakuló zsidó hagyományban Isten sohasem (!) volt semmilyen épületben és sohasem voltak „szent” helyek.

Akkor miért kellett ez a Szentély? Vagy miért kellenek ma a zsinagógák, amikor az nem is Isten valóságos lakóhelye? Miért adott az Örökkévaló útmutatást arra, hogy miképpen rendezzék be?

Ez a micva egy újtípusú életmód megtanítása: hogyan hozzunk létre megfelelő környezetet a nép és egyén számára? Mi ez? Meditáció? Megpihenés a mindennapi gondok, bajok közepette? Vágy, hogy ebben a nyugodt világban Isten közelségében lehess?

Igen, legyenek megszentelt helyek és megszentelt időpontok! Mindannyian a saját bőrünkön érezzük, hogy a rohanó világban milyen igényünk van erre a nyugodt Istenkeresésre. Óriási kihívás ez, mindannak ellenére, hogy ő mindenhol jelen van.

Kérdések visszhangzanak: vajon a mi lelkünk alkalmas-e arra, hogy Istennel legyen? Vajon a mi lelkünk alkalmas-e arra, hogy ott ezt a Szentélyt felépítsük? Érezni Őt: minden pillanatban. 

Úton lenni a boldogság… A zsidó nép 3300 éve úton van. Hol Izraelben, hol a diaszpórában, hol saját magában. És építettünk ezernyi piciny Szentélyt, ami nemcsak a vallási élet, hanem a kultúrélet központjává is vált. Majd iskola épült és vallási bíróság. Így éltük túl ezeket az évezredeket. 

Az áldozatok helyét az imák foglalták el. Naponta háromszor, bármerre is éltünk. Imádkozni: zsidó szimbólum. Imádkozni: beszélgetni Istennel. Ez is zsidó szimbólum, a láthatatlannal és érinthetetlennel beszélni. Mint a bennünk élő Szentély tárgyai. Ezt az érzésvilágot építette a zsidó nép önmaga köré ebben a 3 évezredben. 

Szentélyeket építettünk. Ennek köszönhetően a világ talán legfélelmesebb dolgát sikerült minimalizálni: a kételkedést. Azt az érzést, ami embereket választ el a barátaitól vagy akár saját maguktól is. Bármerre is járunk, bárhol is élünk, mindig visszük magunkkal történelmünk, prófétáink, csodás héber nyelvünk nemes terhét. 

Igen, ez a mi Szentélyünk. Miénk. Szeressük ezt az érzést önnönmagunkban! És szeressük ezt a Szentélyt a lelkünkben!

* * *