Szijjártó Péter megérkezett Izraelbe

2024. Január 17. / 08:53


Szijjártó Péter megérkezett Izraelbe

– Landolás és irány Jeruzsálem. Tovább dolgozunk az utolsó, még túszként fogva tartott magyar állampolgár kiszabadításáért – tette közzé Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán ma reggel. A politikus kíséretében ott van Jákov Hadas-Handelsman, a Zsidó Állam budapesti nagykövete is.

Szijjártó Péter ma reggel megérkezett a Ben Gurion repülőtérre, és  megkezdte hivatalos látogatását Izraelben. Ennek egyik célja, hogy mihamarabb kiszabaduljon a palesztin terroristák által október 7-én foglyul ejtett magyar túsz is.

Mint a miniszter Facebook-oldalán olvasható: „immár több mint száz napja zajlik az egész világ számára aggodalmat keltő konfliktus a Közel-Keleten. Izraelt brutális terrortámadás érte, olyan támadás, melynek nem szabad megismétlődnie soha, sehol a világon. Ezért azt gondolom, hogy a terrorellenes műveletek sikere nemcsak izraeli, hanem egyben globális érdek is.

Magyarország kiáll Izrael önvédelemhez fűződő joga mellett, egyúttal reméljük, hogy sikerül megelőzni a konfliktus továbbterjedését más országokra. Ugyanakkor tovább dolgozunk azért is, hogy az utolsó, még túszként fogva tartott magyar állampolgárt is kiszabadítsuk fogságából.

Ma Jeruzsálemben találkozom az izraeli kormány több tagjával, köztük új és régi kollégámmal, Israel Katz-cal és Eli Cohennel. Velük áttekintjük a kialakult helyzetet, s annak lehetséges jövőbeli alakulását" – zárul a bejegyzés.

Címlapkép: Szijjártó Péter/Facebook

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó ünnepek
A mézbe mártott alma mélyebb jelentése
2024. Október 01. / 10:20

A mézbe mártott alma mélyebb jelentése

Izrael védelmében
Az antiszemita Roger Waters most az Izrael-párti Nick Cave-nek ment neki