Horthyligetre is hullottak bombák a Dunából előkerült repülőgépből

2022. Augusztus 25. / 13:52


Horthyligetre is hullottak bombák a Dunából előkerült repülőgépből

A Duna alacsony vízállása miatt a napokban újabb darabjai kerültek elő az iszapból annak az amerikai repülőgépnek, amelyet 1944. július 30-án lőttek le Csepel fölött, sőt, emberi csontot is találtak, amely vélhetően a lelőtt pilóta maradványa. Sikerült megállapítani, hogy ez az a gép, amely aznap a csepeli gyártelepet bombázta, s amelynek támadása folytán 20 zsidó munkaszolgálatos életét vesztette, további 18 ember pedig súlyos sérüléseket szenvedett a Horthyliget nevű deportálótáborban. 

„Rejtélyes emberi csontot találtak a Dunában Tökölnél, megrázó történet bontakozott ki belőle" címmel a Budapestkörnyéke.hu számol be arról, hogy újabb darabjai kerültek elő a Dunából annak az amerikai repülőgép-bombázónak, amelyet 1944. július 30-án lőttek le Csepel-sziget fölött. A honlap a szigetszentmiklósi Jószai Attila Facebook-posztjára hivatkozik forrásként, akinek a bejegyzéséből a következő történet rekonstruálható.

A négy évvel ezelőtti alacsony vízállás során került elő egy B24-es Liberator bombázó szárnydarabja, amelyet a Duna felett lőttek le 1944. július 30-án. Egy nyugalmazott berepülőpilóta, Eszenyi Dénes akkor arról küldött jelentést az illetékes minisztériumnak, hogy 1944. július 30-án, vasárnap már harmadik alkalommal bombázták a csepeli gyárat és a repülőteret. Az előbbire néhány bomba hullott, de komolyabban megsérült a repülőtér észak-keleti része és a VI. számú javítóműhely. A támadásban 20-an életüket vesztették, 18-an súlyos, 36-an könnyebb sérülést szenvedtek. Ők kivétel nélkül zsidó munkaszolgálatosok voltak. Ebben a támadásban halt meg Lőrincz Miklós író, újságíró, kabarészerző, forgatókönyvíró is. A repülőgépet a légvédelem azután lőtte le, amikor az a bombáit a Dunai Repülőgépgyárra kiengedve a Duna felé fordult.

Eszenyi Dénes internálótáborként azonosította a helyszínt, azaz ez a deportáló tábor volt a hírhedt Horthyliget, ahol a kor neves újságíróit, íróit, jogászait tartották fogva, majd innen Auschwitzba hurcolták és meggyilkolták őket.

Jószai Attila beszámol arról is:  helytörténészek az említett B24-es bombázó újabb darabjait találták meg múlt héten az iszapban (címlapképünkön a gép egyik most előkerült darabja látható). A szárny egy újabb darabja mellett megtalálták a pilótafülke egyik alkatrészét, amely a rakomány vészkioldóját és a futómű karját tartalmazta. Ez alá beszorulva egy megégett – vélhetően emberi – combcsontot is találtak. A leleteket a HM HIM felügyelete mellet emelték ki az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és Magyar Roncskutató Egyesület egyik kutatójával. 

299679154_2395609090601499_7961103807293730503_n.jpgEgy 1950-es légifotón Horthyliget barakkjai piros karikával jelölve (Forrás: Jószai Attila/Facebook)

Mint a posztban olvasható: ma már kevesen tudják Szigetszentmiklóson, hogy hol volt a Horthyliget nevű deportálótábor, pedig annak a helye levéltári anyagok, valamint Fóthy János: Horthyliget – a magyar Ördögsziget című könyve alapján pontosan beazonosítható: az egykori 9-es kapu bejárata (ma: Tűzoltóság) és az egykori Mogürt közötti területen. A munkaszolgálatosok szálláshelyéül szolgáló két barakképület (jócskán átépítve) még a mai napig is  látható. Az egyik a Gyári út mellett álló épület, vagyis a „vendéglátós bolt”, a másik pedig a HÉV megállóhoz vezető szervízút mentén álló épület. Ez utóbbiban működött az 1950-es évek legelején a Csepel Autógyár Ifjúsági Klubja

(Forrás: Budapestkörnyéke.hu; Jószai Attila/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek