Miért tartja oly nagy becsben a könyveket és a szerzőket a zsidóság évezredek óta?

Zsidó könyvek zsidó sorsáról tartott vetítéssel illusztrált előadást Villányi András fotóművész a Hegedűs Gyula utcai körzetben működő Héber Imre Idősek Klubjában, majd Ádám Mária, a Goldmark Kórus karnagya beszélt a héber liturgikus zenéről. Krausz Júlia beszámolója.

Villányi András hatalmas anyagot tekintett át, amelyből ezúttal is csak néhány részletet emelhetünk ki. Ami összeköti ezeket a történeteket: a könyv. Mindegyik azt erősíti, hogy nem véletlenül nevezik a zsidóságot a könyv népének.

Elsőként egy verseskönyv tipikus zsidó sorsáról hallhattunk: Todros Abulafianek Halévi (1247–1306) költő verses gyűjteménye az 1900-as években került elő. 

Moses Gaster, a londoni szefárd közösség rabbija megismerkedett két fiatalemberrel, akik elmondták, hogy kereskedő édesapjuk Hongkongban él, nem tudós, nem is rabbi, de régi héber kéziratokat gyűjt. A fiúk mutatták meg a rabbinak a kéziratos versgyűjteményt. Halévi Toledóban élt, halála után a versgyűjtemény eltűnt. Spanyolországból 1492-ben kiűzték a zsidókat, ők magukkal vitték a kéziratot Ázsiába. Így találhatott rá a zsidó kereskedő, akinek fiai Londonba továbbították. Itt került David Yellinhez, a jeruzsálemi egyetem tanárához, aki végül kinyomtatta a hányatott – zsidó – sorsú kötetet.

Kép: Hurk / Pixabay

A következő történet sokkal rosszabbul végződött: ezer éve, a tudományos könyvek értelmezésének és ellenőrzésének virágkorában Áron ben Mózes ben Ásérnak, a mózesi öt könyv legnagyobb szakértőjének volt egy tökéletes, a világ legértékesebbjeként számontartott Tórája, amit Alexandriában őriztek. 

Egy európai megvesztegette a templomszolgát, aki átadta neki ezt a példányt. Az ember hajóra szállt vele, de viharba kerültek, és a Tóra soha többé nem került elő.

A könyvek, kéziratok múltja gyakran felderíthetetlen, vagy legalábbis mélységes titkokat rejt, amelyeket nem mindig sikerül megfejteni. A 14. század elején jelent meg a Zóhár, ez a Biblia és a Talmud mellett a legnagyobb hatású zsidó könyvnek tekintett misztikus mű, amelyet a keresztények inkább becsültek, mint a zsidók. Mózes de Leon másolta le először, és szerzőként az ezer évvel korábban élt rabbit, Simon bar Jochájt tüntette fel, aki a rómaiak elől barlangokban bujkált, és a másoló szerint ott írta a könyvet. 

Kép: Republica / Pixabay

De évszázadok teltek el, míg Náchmáni Mózes, a Palesztinába vándorolt tudós felfedezte, elküldte fiának Katalóniába, hogy a könyvet nyomtassa ki. Mózes de Leon halála után egy módos zsidó ember szerette volna megtudni az igazságot a szerzőről, ezért elküldte a feleségét az özvegyhez, nagy összeget ígérve a titokért. 

Az özvegy elárulta: nincs eredeti kézirat, a könyvet a férje írta. A vita a szerzőről a mai napig tart, de amikor újra nyomtatják, most is Simon bar Jochájt tüntetik fel íróként.

Villányi András szólt a lappangó könyvekről, és kiemelte Kéter Malchut Gabirol főművét, a Fons vitae – Az élet forrása – című, arab nyelven írt alkotást. Az eredetiből készült latin és héber nyelvű változat is, utóbbi Mekor Chájim címmel. Ezt találta meg a 1845-ben Munk Salamon német filológus, a párizsi egyetem professzora, aki kutatásai eredményeként megállapította, hogy az eredeti szerző Gabirol volt. 

Kép: Ri Butov / Pixabay

A mű jelentőségét bizonyítja, hogy többek közt Aquinói Szent Tamás, Becket Tamás, de még Giordano Bruno is hivatkoztak rá. Gabirol halálához legenda is fűződik: egy arab költőtársa, megirigyelve tehetségét, megölte és egy fügefa alá temette őt. 

A költő porladó teste táplálta a fát, amely csodás, illatos virágokat hozott. Ez tűnt fel az arra járóknak, s így fedezték fel a bűntényt és találták meg a költő rejtett sírját.

S ha már a sírnál és temetésnél tartunk: Lunz, a Palesztina-kutató írta le, hogy Jeruzsálemben zeneszóval, pompás körülmények között szokás eltemetni a szakadt, használhatatlanná vált könyveket. Ezért megy ritkaságszámba, hogy szakadt vagy kopott héber művek kerüljenek elő a múltból, hiszen a nedves talajba temetett kötetek szétmállottak.

A vallási előírásokból kiderül, a zsidóság milyen tisztelettel és szeretettel fordult mindig is a könyvekhez. Nem volt szabad például semmilyen tárgyat, még más könyvet sem ráhelyezni a szent könyvekre. Tilos volt olyan padra ülni, amelyre Tórát helyeztek. A földre esett könyvet, miután felvették, meg kellett csókolni. A kapcsos könyveknél nem volt szabad erővel, például ránehézkedéssel segíteni, hogy a kapcsokkal sikerüljön bezárni azt.

A vallási könyvek előtt tilos volt ruhátlanul járni. A könyvkötő nem készíthetett nyomtatott, írott lapokból könyvtáblát. A kopott könyveket újra kellett köttetni, és az is előírás, hogy rendszeresen portalanítani kell a köteteket. 

Kép: Ri Butov / Pixabay

Az előírások között szerepel, hogy nemcsak a könyveknek, hanem a könyvek szerzőinek is jár a tisztelet. A Misna 1200 évvel ezelőtt így rögzíti a gyülekezet tulajdonát: közös a piactér, a templom, a fürdő, a frigyláda és a könyvek.

A könyvek szeretetét bizonyítja az egykori bölcsődal: „Nagy lesz az én fiam, és könyveket ír egyszer.”

Ma már nem ismert népszokás, hogy pár nappal születése után a pólyás baba körül tíz férfi gyűlt össze, a díszes pólyára bibliát helyeztek, a kicsi kezébe tollat és tintát adtak. Szentírási idézeteket mondtak, az apa pedig imádkozott, hogy a gyermek megtarthassa, ami a könyvben írva van. Ünnepélyessé tették a gyermek első iskolai napját is: mézeskalácsból sütött betűkkel ajándékozták meg. 

Érdekesség a 12. századból, hogy minden gyerek megtanult a fejjel lefelé tartott könyvből is olvasni, mert négyen ültek egy asztalnál, ketten-ketten egy oldalon, és csak egyetlen könyvük volt.

Villányi András után Ádám Mária karvezető héber zenéről szóló előadása következett. Ezúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyanazok a dalok mennyire különböző módon hangzanak a különböző közösségekben, illetve a különböző kántorok előadásában. Kedves perceket szerzett, amikor a Goldmark Kórus húsz évvel ezelőtti felvételeit láthattuk-hallhattuk. Az örökifjú tagok örömmel ismerték fel egymást a vásznon s énekelték újra a jól ismert dallamokat.

Krausz Júlia

Borítókép: Tatyjana Usolcseva / Pixabay