Dicső sportsikereik sem akadályozhatták meg a magyar zsidó sportolók tragédiáját

– Most, amikor Kemény Ferencre és rajta keresztül a mártírhalált halt zsidó sportolókról, edzőkről, sportszervezőkről és mecénásokról emlékezünk meg, látnunk kell azt is, hogy milyen folyamatok játszódnak le körülöttünk. Látnunk kell, hogy a világ jelentős részén, úgy tűnik, megfeledkeznek a második világháború, a holokauszt tanulságairól – mondta dr. Grósz Andor Mazsihisz-elnök Kemény Ferenc és felesége botlatóköveinél.

Megemlékezést rendezett Kemény Ferenc (1860-1944) sportszervező, pedagógus, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagja és felesége,  Schäffer Jolán  botlatókövénél utolsó lakóhelyük, a budapesti Pannónia u. 14. számú ház előtt e héten pénteken a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).

A rendezvényen dr. Szabó Lajos ismertette a nyilasok által halálba keregetett sportvezető életútját, szólt a megjelentekhez Kirschner Péter, a Mazsike elnöke és beszédet mondott dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke is. 

Mester Tamás, Jusztin Ádám, Gazsó Alida Dóra, Fábián László, Szabó Lajos, Grósz Andor

Mint a Mazsihisz-elnök elmondta: a magyarországi zsidó sportolók helyzetében, mint ahogy a cseppben a tengert, megláthatjuk a magyar zsidóság helyzetét is. Látjuk az emancipációt követő aranykort, amikor a polgárosodás eredményeként egyre többen kezdenek sportolni és a sportolók között egyre több zsidó is megtalálható. 

Látjuk a vesztes világháború következtében a közhangulat megváltozását, az antiszemitizmus állami hátszéllel történő gerjesztését, amely a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájába torkollott. 

Dr. Grósz Andor így fogalmazott: sem tudta megakadályozni az események ilyen végkifejletét  a sok siker, a sok dicsőség, amelyet a zsidó sportolók hoztak a nemzet számára. Pedig sikerből és dicsőségből akadt bőven. Elég csak Hajós Alfrédra gondolnunk, aki az első újkori olimpián kettő aranyérmet is szerzett. 

A magyar sport történetében az első olimpiai aranyat egy zsidó sportoló hozta haza! De ugyanígy az első világbajnoki aranyat, Kronberger Lili műkorcsolyázó 1908-ban és az első női olimpiai aranyat a vívó Elek Ilona Berlinből 1936-ban.

Az elnök kifejetette: a kiemelkedő zsidó sportolókat szinte valamennyi sportágban megtaláljuk, de különösen a vívásban voltak sikeresek. Ennek valószínűleg társadalmi okai is voltak egy olyan korban, amikor még dívott a párbaj és amikor a vívás még az önvédelem egyik fontos formája volt. Később, a két világháború közötti éremesőt elsősorban az asztaliteniszezők biztosították. Barna Viktor és társai, Bellák, Dávid, Kelen, Sipos és Szabados több, mint száz világbajnoki érmet nyertek Magyarország számára. De ennek a kornak kiemelkedő sportolói között kell megemlíteni a labdarúgó Braun Józsefet, Csibit, és Weisz Árpádot, mindketten a vészkorszak áldozatául estek, csakúgy, mint vívóbajnokaink, Kabos Endre, Petschauer Attila, Gerde Oszkár és Garai János, vagy a zseniális sportszervező, az MTK elnöke, Brüll Alfréd is.

„A holokauszt során pótolhatatlan veszteség érte közösségünket, de a nácik ördögi terve nem sikerült, nem tudták kiírtan a magyar zsidóságot. Ha megfogyatkozva is, de voltak túlélők és a túlélők között olyan kiemelkedő sportolók, akik tovább vitték a magyar zsidók dicsőségét. 

Ilyen volt a már említett háromszoros olimpiai és hatszoros világbajnok Elek Ilona, Keleti Ágnes, aki csak a melbourne-i olimpián négy aranyat nyert, a tíz világrekordot felállító úszó Székely Éva, vagy a nemzetközi sakkéletben domináló Polgár lányok" – hangsúlyozta az elnök. Dr. Grósz Andor kitért napjaink tragikus aktualitására is, nevezetesen arra, hogy a világban újra felizzott a zsidógyűlölet és az antiszemitizmus parazsa. Ennek kapcsán közölte: „most, amikor Kemény Ferencre és rajta keresztül a mártírhalált halt zsidó sportolókról, edzőkről, sportszervezőkről és mecénásokról emlékezünk meg, látnunk kell azt is, milyen folyamatok játszódnak körülöttünk. 

Látnunk kell, hogy a világ jelentős részén, úgy tűnik, megfeledkeznek a második világháború, a holokauszt tanulságairól. Látnunk kell, hogy számos helyen az antiszemitizmus nyolcvan éve nem tapasztalt szinteket ér el. Látnunk kell, hogy az ez ellen fellépők hangját sokan nem hallják meg, vagy ha meghallják, semmibe veszik azt". 

Beszédét így zárta: „tudnunk kell, hogy a „soha többé soá” csak egy üres frázis marad, ha nem lépünk fel erőteljesen az ordas eszmék és hirdetőik ellen, ha nem fojtjuk el még csírájában a lehetőségét annak, hogy a történelem megismételje önmagát. Mint tudjuk, minden a szavakkal kezdődik, szavak indították el a holokauszthoz vezető folyamatot is. Nem hagyhatjuk, nem fogjuk hagyni, hogy mindez megismétlődhessen!".

Fotók: Ritter Doron