A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár pop-up kiállításon mutatja be a Lédermannék nyomában című dokumentumfilm történetét elindító bútorokat, tárgyakat és személyes történeteket. A kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. március 11-én, szerdán 18 órakor lesz.

Két élet, egy díszletben
Szabó Gál András (Villám Géza) egy tavalyi költözéskor szembesült a 80 éve lappangó családi titokkal: a bútorok, amelyek közt felnőtt, eredetileg egy jómódú, zsidó textilkereskedőé voltak. A holokauszt árnyékában eltűnt Lédermann család,Teréz körúti lakásában hátrahagyott tárgyak, egy másik zsidó családhoz, nevezetesen András nagyszülei, majd szülei otthonába kerültek. Ő pedig zsidóként, túlélők unokájaként maximális empátiával kezelte az új helyzetet, gyorsan és gyakorlatiasan döntött: megkeresi a világban a Lédermannékat, és visszaadja nekik a dolgaikat.
Ám 80 év elteltével, ezt véghezvinni, nem is olyan egyszerű.

A kérdések és a lehetséges válaszok annyira izgalmasnak és regényesnek bizonyultak, hogy egy dokumentumfilmes stábbal vágott neki a felkutatásuknak, országhatárokon és kontinenseken keresztül. És hogy sikerrel járt-e? 2027-ben, a Netflixre kerülő dokuból kiderül.
A történetindító bútorok és tárgyak most a Zsidó Múzeum kiállításán
főszerepet kapnak.
Ebben a közös díszletben fonódik össze az ismeretlen Lédermannék és a Szabó–Gárdos család sorsa; a kiállítás kimerevített képkockákként a családi legendák, az oral history, a személyes emlékezet és a kutatható történeti tények egymáson áthúzódó, rétegeit villantja fel. Két család, nagyon tragikus, nagyon zsidó és nagyon magyar történetét tárja elénk, amelyek ugyanazon tárgyak körül játszódtak, de sosem keresztezték egymást sem időben, sem térben.
Eddig…