Nemzetközi együttműködés a zsidó temetők rekonstrukciójára

2022. Augusztus 10. / 09:25


Nemzetközi együttműködés a zsidó temetők rekonstrukciójára

Együttműködési megállapodást írt alá a közelmúltban dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója és Philip Carmel, a European Jewish Cemeteries Initiative (ESJF) közhasznú társaság ügyvezető igazgatója. Az együttműködés célja az elhanyagolt vidéki temetők rekonstrukciója, rendbetétele, kitisztítása és bekerítése. A nemzetközi programot – amelyben Magyarországon kívül még hat közép-kelet-európai ország vesz részt – Németország külügyminisztériuma finanszírozza.

A European Jewish Cemeteries Initiative (Erhaltung und zum Schutz jüdischer Friedhöfe – ESJF) a németországi Frankfurt am Mainban bejegyzett közhasznú társaság, amelyet 2018-ban az Európai Bizottság 800 ezer eurós támogatásban részesített. A társaság ebből finanszírozta azt a kísérleti projektet, amelynek keretében öt országban (Szlovákia, Ukrajna, Moldova, Litvánia és Görögország) kifejezetten erre a célra kifejlesztett technológia segítségével mérték fel a kiválasztott zsidó temetők határvonalát és állapotát. A technikai jellegű munkát az adott temetőhöz kapcsolódó történelmi adatok egészítették ki.

2021-ben egy újabb, az Európai Unió által finanszírozott projektben már Magyarország is részt vett. Tavaly mintegy 300 zsidó temetőt mértek fel Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében. A felmérés alapjául 1870-ből származó, az Osztrák-Magyar Monarchiában készült katonai térképek szolgáltak. A felmérés eredménye az ESJF honlapján részletesen megtalálható.

Az ESJF képviselője 2022 márciusában kereste meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz) azzal a javaslattal, hogy a német külügyminisztérium adományából lehetséges lenne a 2021-ben felmért temetők közül néhány temető bekerítése. Miután az elvi megállapodás Heisler András, a Mazsihisz elnöke és Philip Carmel, az ESJF ügyvezető igazgatója között Budapesten a júniusi megbeszélésükön megszületett, a folyamat felgyorsult és a közelmúltban dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója és Philip Carmel aláírta az együttműködési megállapodást.

(Címlapkép: ESJF/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek a zsidó világból
Ünnepelt a Komáromi Zsidó Hitközség: átadták a Kehila-díjakat
Izrael védelmében
Irán válságban: Mély sebezhetőségre utalnak a merényletek