Ádár hónap
hetedike, Zájin Ádár a zsidó hagyomány nevezetes napja: ezen a napon született
és ugyenezen a napon hunyt el Mózes. A polgári naptár szerint idén február
24-én, kedden emlékezünk rá. Szokás ilyenkor halat vacsorázni és megemlékezni
halottainkról – ám a nap üzenete nem csupán az emlékezés, hanem az örökség
továbbadása is.
Zájin Ádár mégsem
gyászünnep.
A hagyomány szerint Mózes éppen 120. születésnapján távozott az
élők sorából. A 120 év a zsidó gondolkodásban a beteljesedett emberi élet
jelképe: a teljesség, a hűség és a küldetés száma.
Csakhogy Mózes –
emberi szemmel nézve – dolgavégezetlenül ment el.
A rábízott munka kellős
közepén távozott: népe még nem érkezett meg a megígért földre, vezetőjük a
pusztában búcsúzott el tőlük, és nem léphetett be az országba, amely felé
negyven éven át vezette őket.
Hogyan lehetett
teljes annak az élete, aki nem fejezte be a rábízott feladatot?
Ahogy a Talmudban, az Atyák tanításai nevű aforizmagyűjteményben olvasható,
„nem rajtad áll, befejezheted-e a munkát, de ez nem ok arra, hogy ne kezdd el”
Életünk értelme
túlmutat rajtunk, az Isten kezében lévő, véges életidőnkön. Mózes küldetése
Józsué nemzedékében teljesedett ki, és azóta is minden generációban tovább él.
Élete nem önmagában volt teljes, hanem abban, amit másokban elindított.
Jonathan
Sacks, áldott emlékű rabbi tanította: az igazán nagy élet mindig túlmutat
önmagán. Nem önmagáért él, hanem a jövőért. Nem a saját beteljesülését keresi,
hanem a következő nemzedék lehetőségét teremti meg. Életünknek van értelme – de
nem mindig a saját beteljesedésünkben, hanem az eljövendők életében.
Egy nap
születésről és felelősségről
Mózes élete arra
tanít, hogy az emberi idő véges, de a hatásunk nem az. Amit ma tanítunk, amit
ma építünk, amit ma elkezdünk, az holnap mások kezében folytatódik.
A modernkori Izraelben Zájin Ádárkor tartják az ismeretlen katona emléknapját is: az Izraeli Védelmi Erők azon elesett hőseire emlékeznek ekkor, akiket soha nem temethettek el. A nap így a személyes és a nemzeti emlékezet különleges találkozása is.
Szép ünnepet
kívánunk!
Címlapképünk: Mózes – ahogy Michelangelo képzelte