„Mozdulat-performance”. Ezt ígérte a meghívó, amely Lajtai Péter képzőművész Hol a határ? című kiállításának megnyitójára invitált minket a Csányi5-be. S olyan performance-ban volt részünk, amitől az embert kirázta a hideg: a művész ugyanis olyan ruhákat viselt, mint Auschwitzban a rabok, s előadásának lényege az volt, hogy milyen fokozatokkal képes megszabadulni az ember a ránehezedő rétegektől.
A budapesti Csányi5 Galériában még november 21-ig látható Lajtai Péter tárlata, s erősen javasoljuk, hogy tekintsék meg, hiszen igen erős anyag – hasonló a Műcsarnokban Ideje van mindennek című, 2018-as tárlatához, azzal a különbséggel, hogy ott több művet láthattunk tőle.
A kiállítás önmagában is megállja a helyét, de igazán a megnyitón látottak okoztak katartikus élményt, elvégre Lajtai Péter „mozdulat-performance”-ot adott elő. A bibliai parafrázisokkal és az életünk (halálunk?) lényegét érintő kérdésekkel gazdag szövegeket olvasott fel, miközben lassan levett magáról egy-egy ruhadarabot.
„Civilből” így változott „auschwitzi fogollyá”, majd ismét „civillé” – hogy mondatokról mondatokra, sorokról sorokra, rétegről rétegre mutassa fel azt a végtelen kiszolgáltatottságot, amellyel emberként szembe kell néznünk. Ugyanakkor végtelen erőt is sugároztak a mozdulatai, hiszen a jelképes rabruhától való tényleges megszabadulás aktusa felszabadító erővel bírt – legalábbis azok számára, akik érzékenyek az alapvetően „belsőnek” elgondolt emberi lélek „külső” rezdüléseire.
Ilyen „külső” rezdülések Lajtai Péter művei, amelyek bővelkednek a zsidó vallási motívumokban – szimmetriájukkal és elrendezettségükkel pedig az elgondolható tökéletesre hívják fel a figyelmet.
Igen, furcsa ezt kimondani, de Lajtai Péter alkotásaiban végső soron ott van a „rend” – vagy legalábbis annak a (művészi? emberi?) meggyőződésnek a lenyomata, hogy az egymást fedő rétegek alatt és fölött létezhet olyan nem evilági tökély, amelyre elveszettségében az ember rábízhatja magát.
Fotók: Mazsihisz.hu
