Lajtai Péter hidegrázós tárlata, avagy lelkünk rétegei múltunk testén

2024. November 12. / 12:19


Lajtai Péter hidegrázós tárlata, avagy lelkünk rétegei múltunk testén

„Mozdulat-performance”. Ezt ígérte a meghívó, amely Lajtai Péter képzőművész Hol a határ? című kiállításának megnyitójára invitált minket a Csányi5-be. S olyan performance-ban volt részünk, amitől az embert kirázta a hideg: a művész ugyanis olyan ruhákat viselt, mint Auschwitzban a rabok, s előadásának lényege az volt, hogy milyen fokozatokkal képes megszabadulni az ember a ránehezedő rétegektől.

A budapesti Csányi5 Galériában még november 21-ig látható Lajtai Péter tárlata, s erősen javasoljuk, hogy tekintsék meg, hiszen igen erős anyag – hasonló a Műcsarnokban Ideje van mindennek című, 2018-as tárlatához, azzal a különbséggel, hogy ott több művet láthattunk tőle.

Lajta2.jpg

A kiállítás önmagában is megállja a helyét, de igazán a megnyitón látottak okoztak katartikus élményt, elvégre Lajtai Péter „mozdulat-performance”-ot adott elő. A bibliai parafrázisokkal és az életünk (halálunk?) lényegét érintő kérdésekkel gazdag szövegeket olvasott fel, miközben lassan levett magáról egy-egy ruhadarabot. 

Lajta6.jpg

„Civilből” így változott „auschwitzi fogollyá”, majd ismét „civillé” – hogy mondatokról mondatokra, sorokról sorokra, rétegről rétegre mutassa fel azt a végtelen kiszolgáltatottságot, amellyel emberként szembe kell néznünk. Ugyanakkor végtelen erőt is sugároztak a mozdulatai, hiszen a jelképes rabruhától való tényleges megszabadulás aktusa felszabadító erővel bírt – legalábbis azok számára, akik érzékenyek az alapvetően „belsőnek” elgondolt emberi lélek „külső” rezdüléseire. 

Lajta3.jpg  

Ilyen „külső” rezdülések Lajtai Péter művei, amelyek bővelkednek a zsidó vallási motívumokban – szimmetriájukkal és elrendezettségükkel pedig az elgondolható tökéletesre hívják fel a figyelmet. 

Lajta1.jpg

Igen, furcsa ezt kimondani, de Lajtai Péter alkotásaiban végső soron ott van a „rend” – vagy legalábbis annak a (művészi? emberi?) meggyőződésnek a lenyomata, hogy az egymást fedő rétegek alatt és fölött létezhet olyan nem evilági tökély, amelyre elveszettségében az ember rábízhatja magát. 

Fotók: Mazsihisz.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Dr. Grósz Andor: ,,Ma különleges embereket köszöntünk"
Közélet
Téli szünet a NÜB-irodában
2024. December 04. / 15:02

Téli szünet a NÜB-irodában