Címkék

Kultúra

Zsidó világ / 2024. Szeptember 24. / 11:28

A könyvfesztiválra jelenik meg a Múlt és Jövő legújabb száma

– A háborúk (s különösen számunkra a zsidó létezést veszélyeztető háború) sok mindent tesznek zárójelbe, vagy helyeznek más kontextusba. Ezzel is foglalkozik a Múlt és Jövő legfrissebb száma, amely a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál kezdőnapjára jelenik meg. A lap szeptember 26-án egyenesen a nyomdából érkezik a folyóirat standjára: Millenáris, B épület 50-es stand) – adta hírül a lap közössége.

Kultúra / 2024. Szeptember 22. / 09:10

Ma 60 éve indult világhódító útjára a Hegedűs a háztetőn

A New York-i Broadway egyik színházában éppen hatvan éve, 1964. szeptember 22-én mutatták be a Hegedűs a háztetőn című musicalt, amelyet Sólem Aléchem: Tevje, a tejesember című novelláskötete alapján Jerry Bock zeneszerző, valamint Sheldon Harnick és Joseph Stein szövegíró alkalmazott színpadra. Sokat köszönhetünk ennek a darabnak, hiszen a musical az anatevkai zsidó közösséget lélekemelő, nagy szeretettel ábrázolja.

Kultúra / 2024. Szeptember 20. / 10:08

Dráma, tánc és pszichológia: „Tízen voltunk – hogyan vész el tíz lélek..."

Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes (Foundry Dance Theatre) produkciójában tekinthetik meg a Tízen voltunk – hogyan vész el tíz lélek című előadást az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban ma este 7 órától. Szívszorító előadásra készüljenek 70 percben, csaknem 40 táncos közreműködésével a veszteségeinkről, tragédiáinkról, emberi viszonyainkról, egyszóval: az életünkről.

Kultúra / 2024. Szeptember 19. / 12:29

Zsidó Kulturális Napok az Óbudai Társaskörben október elején

Fantasztikus művészekkel és színes, izgalmas kínálattal várja a közönséget az Óbudai Társaskör október 3-6 között a Zsidó Kulturális Napokon. A rendezvénysorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és az Óbudai Társaskör együttműködésével valósul meg.

Kultúra / 2024. Szeptember 17. / 12:07

Für Emil festőművész: „Hátrább kell lépnünk, hogy többet lássunk"

A most zajló 26. Zsidó Kulturális Fesztivál zárásáig látható Für Emil festőművész kiállítása a Rumbach-zsinagógában. A tárlatot ma és holnap még megtekinthetik 10-17 óra között. Akik rendelkeznek érvényes jeggyel a zsidó fesztivál valamelyik programjára, ingyenesen nézhetik meg a kiállítást. Használják ki a még hátralévő időt, mert óriási élményben lesz részük!

Kultúra / 2024. Szeptember 11. / 11:42

Zsidó Kulturális Fesztivál: Van-e ott haza még?

Némelyik szövegrészlet nagyon ismerős volt, a Radnóti-sorral megcímzett irodalmi összeállításból, jó néhány pedig – bevallom – számomra teljesen ismeretlen. De ez egyáltalán nem baj, mert a Máté Gábor – Kossuth-díjas színművész (a lista nem teljes), a Katona igazgatója – által összeállított műsor a szerzők és a címek közlése nélkül is fejbe és mellbe vágta a nézőt. Bedő J. István írása.

Kultúra / 2024. Szeptember 10. / 16:23

Zsidó Kulturális Fesztivál: Egész estés varázslatok a Dohányban

Dés László és barátainak koncertje vasárnap este ugyan magasra tette a lécet, de tegnap Illényi Katica „Nyár, klezmer, tangó” című produkciója méltó volt a kezdéshez. A Dohány utcai zsinagógában mindkét előadás elképesztően jól sikerült, ami pedig azt a bizonyos villanyt illeti: nem gondatlanságból maradt égve…

Kultúra / 2024. Augusztus 27. / 17:00

Kortárs zsidó kulturális és művészeti fesztivál – mindenkit vár a Sálom utca most vasárnap

Az Erzsébetvárosi Önkormányzat, a MAZS Alapítvány, a Csányi5 és a Gólem Központ bemutatja: Sálom utca 2024. szeptember 1. vásárnap, délelőtt 10 és este 6 óra között. A programokon a részvétel ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Kultúra / 2024. Augusztus 23. / 16:50

RÁADÁS ELŐADÁS / „Köszönöm, hogy imádott” – a bárzongoristák titokzatos világa

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel megismételjük a kora esti produkciót, és a késő esti részvételért cserébe egy kis meglepetéssel kedveskedünk közönségünknek 2024. szeptember 10-én, kedden este 9 óra 30 perckor a 26. Zsidó Kulturális Fesztivál keretében.

Kultúra / 2024. Augusztus 22. / 16:17

Mester Tamás: „Nem élhetünk gyászban”

Hamarosan kezdődik a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) legnagyobb szabású művészeti programsorozata, a 26. Zsidó Kulturális Fesztivál, amelynek sajtótájékoztatóját szerdán tartották a budapesti Rumbach-zsinagógában. A rendezvényen elhangzott: két és fél héttel a rendezvénysorozat előtt soha nem álltunk ilyen jól a jegyeladásokat tekintetében.

Kultúra / 2024. Augusztus 12. / 15:03

Fesztivál, Fesztivál, Zsidó Kulturális Fesztivál – hamarosan találkozunk!

Örömmel értesítjük régi, új és leendő közönségünket, hogy már csak alig egy hónapot kell várni, és megkezdődik Budapest legnagyobb és legautentikusabb zsidó művészeti rendezvény-sorozata, a Zsidó Kulturális Fesztivál!

Hírek, lapszemle / 2024. Augusztus 09. / 13:16

A zsidó múzeum Szemtanúk című katalógusáról az Élet és Irodalomban

– Hátborzongató, hogy a holokauszt ábrázolását és ábrázolhatóságát fókuszba állító katalógus „finom precíziós műszer” gyanánt milyen finoman és precízen reagál: a mi saját életünkre – olvasható az Élet és Irodalom mai számának Ex libris című rovatában, amelyben a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár által kiadott Szemtanúk című katalógus is helyet kapott.