Kepecs Ferenc: Izrael – Afganisztán után

Milyen hatással lesz az Egyesült Államok afganisztáni kudarca és a tálibok hatalomra jutása a Közel-Keletre és azon belül is Izraelre? A kérdésre egyelőre nehéz válaszolni, ám az érdekek és az erőviszonyok ismeretében valamiféle előrejelzés azért megkockáztatható.

Nyilvánvaló, hogy a tálib győzelem felbátorította a Nyugat – és különösen Izrael – fundamentalista ellenségeit. Ali Samhani, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkára Kabul eleste után például így nyilatkozott: „Az a sors, amely az Egyesült Államok osztályrésze lett Vietnámban, Irakban és Afganisztánban, elkerülhetetlenül sorsa lesz a cionista megszálló rendszernek is.” Iszmail Hanije Hamasz-vezér a számára kedves hírek kézhezvétele után nyomban Katarba, az emigráns tálib vezetés székhelyére utazott, hogy ott ünnepélyes külsőségek közepette gratuláljon a győzteseknek. Ugyanúgy tettek a Palesztinai Iszlám Dzsihádnak, ennek a még a Hamasznál is szélsőségesebb gázai szervezetnek a vezetői, akik közül nem egy korábban még gerillahadviselésre – magyarán: terrorizmusra – oktatta a tálibokat. Akik most hálásan köszönték a segítséget és a gratulációkat, majd kifejtették: biztosak benne, hogy hamarosan palesztin barátaik is győzelmet aratnak és eltörlik a föld színéről Izraelt.

A kérdés az, hogy Afganisztán új urai viszonozzák-e a segítséget és tevőlegesen támogatják-e a zsidó állam ellenségeit. A tálibok korábban többször is kinyilatkozták: őket most már csak saját országuk érdekli, vagyis a jövőben nem biztosítanak bázist a nyugati államokat fenyegető terrorszervezeteknek. Az Izraelt fenyegető terrorszervezetek kapcsán nem hangzott el ilyen ígéret. A táliboknak egyelőre persze még más gondjaik vannak, és az is kétséges, hogy a távolból mennyire hatékonyan tudnák segíteni palesztin eszmetársaikat. Izrael ezen kívül bízhat a szunnita-síita ellentétben is. A szunnita tálibok korábbi uralmuk során ellenségüknek tekintették az afganisztáni síitákat – és aszerint is bántak velük –, ami szembeállította őket a szintén síita Iránnal. Márpedig az Izrael-ellenes szervezetek legfőbb támogatója éppen Irán. Csak történelmi kuriózumként emlékeztetünk arra, hogy az afgán iszlamisták voltaképpen hálásak is lehetnének Izraelnek. Kevéssé ismert tény, hogy a zsidó állam az 1980-as években – mint az Egyesült Államok szövetségese – fegyverrel és kiképzőkkel támogatta a szovjet megszállók ellen küzdő afgán iszlamistákat. Sok ezer ilyen gerilla kapott izraeli kiképzést, köztük a később hírhedtté vált Gulbuddin Hekmatyar Hezbe Iszlami nevű frakciójának tagjai. A tény mára feledésbe merült, feltehetően azért, mert már jó ideje mindkét fél számára kínos.

Az Egyesült Államok afganisztáni veresége, illetve a Közel- és Közép-Keletről való – már évek óta tartó – visszahúzódása aggodalommal töltheti el Izraelt. Melyben megerősödött az a régi, még a kezdeti cionista időkből eredő meggyőződés, hogy külső gazdasági és politikai segítséget elfogadhat ugyan, ám önmaga fegyveres védelmében mindenképpen saját erejére kell támaszkodnia. Mose Jaalon volt izraeli védelmi miniszter ezt a minap egy Talmud-idézettel nyomatékosította: „Ha én nem állok ki önmagamért, ki fog kiállni énérettem?”

Szerencsére azért a zsidó államnak saját szűkebb térségében is vannak – nyílt vagy rejtett – szövetségesei. Ezek a szunnita arab államok – különösen Szaúd-Arábia – melyeket a térségből való hosszú amerikai kivonulás azzal a félelemmel tölt el, hogy egyedül maradnak a náluk katonailag sokkal erősebb, ellenséges Iránnal szemben. Jól emlékezetükbe vésődött az egyik nagy szaúdi olajlétesítmény elleni 2019-es támadás, melyet Irán-barát terroristák hajtottak végre, s melynek kapcsán – amikor megkérdezték, tesz-e valamit az ügyben – Donald Trump akkori amerikai elnök csak a vállát vonogatta: „Nem minket támadtak meg, hanem Szaúd-Arábiát”. Ez az eset csak erősítette a szunnita arab vezetők azon meggyőződését, hogy más, katonailag szintén erős szövetségesre van szükségük, és ezt találták-találják meg Izraelben. Mert az ellenségeskedés hosszú évtizedei után be kellett látniuk azt, hogy nem a zsidó állam az ellenségük, hanem Irán és annak szövetségesei. Ez a folyamat vezetett oda, hogy több, szunnita vezetésű arab ország nyílt diplomáciai kapcsolatra lépett Izraellel. A többiek – mint például maga Szaúd-Arábia – ezt még nem merik megtenni, félvén az „arab utca” továbbra is ellenséges hangulatától.

Időközben az Egyesült Államok is igyekszik eloszlatni, vagy legalábbis enyhíteni közel-keleti szövetségesei félelmeit. Egy, az afganisztáni tálib hatalomátvétel után újságíróknak tartott washingtoni háttértájékoztatón meg nem nevezett magas rangú kormánytisztviselők kifejtették: az, hogy az Egyesült Államok a jövőben Kínára és a Csendes-óceáni térségre összpontosít, nem jelenti azt, hogy magára hagyná Szaúd-Arábiát és Izraelt. Éppen ellenkezőleg: azáltal, hogy az eddig Irakban és Afganisztánban lekötött erőforrásai felszabadulnak, nagyobb figyelmet fordíthat közel-keleti szövetségeire. Ám e névtelenül, felelősségvállalás nélkül elhangzott szavak nem igazán nyugtatták meg a címzetteket. Izrael a jövőben is a talmudi mondat szelleméhez fogja tartani magát.

Címlapképünk: Afgán menekültek érkezése az Egyesült Államokba