Rubin Eszter: A nagy zsidó nagymamaprojekt (2. rész) – 6 elengedhetetlen tipp a nagymamádtól

Vajon mire fogunk emlékezni abból az időből, amit együtt töltöttünk a konyhában és az asztal körül a családunk idősebb generációival? Milyen tanácsok maradnak meg bennük abból, hogy zsidó nagymamáinkkal nőttünk fel?

Sokszor kívánom, hogy bárcsak a zsidó nagymamáimmal nőhettem volna fel, de legalább annak nagyon örülök, hogy a gyerekeimnek megadatik ez a lehetőség, írja Alesandra Dubin Los Angelesben élő újságíró, aki egyfajta közvéleménykutatást végzett ebben a témában a zsidó barátai között.

A válaszokból kirajzolódott néhány visszatérő motívum. Egyáltalán nem volt meglepő, hogy viszonylag kevés tanács szólt kifejezetten az ételek elkészítéséről. Sokkal inkább arra emlékeztek az unokák, amit a bubbék tanításaiból megőriztek.

Hogyan kell megbecsülni az étel értékét – az üldöztetés és a nélkülözés ezt megtanítja –, és hogyan lehet bőségesen megosztani másokkal, mintegy tradicionális szeretetnyelvként.

Az alábbi lista biztosan ismerősen cseng mindenkinek, aki zsidó nagymamával nőtt fel.

1. A főzéshez nem kellenek pontos mértékek – sőt, még receptek sem.
Vannak unokák, akik féltve őrzik nagymamáik kézzel írt, aprólékosan kidolgozott receptjeit, és igyekeznek azokat a lehető legpontosabban reprodukálni. De a zsidó unokák sokszor ezekkel a tanácsokkal szembesülnek: 

„Recept nem kell, csak csináld érzésre!” –
„Mértékek? Milyen mértékek?!”

„Ó, a nagymamám írt recepteket, de a saját receptjeit lehetetlen volt követni”. „Olyasmik szerepeltek bennük, mint ‘egy kis vaj’, ‘egy kevés liszt’. Lehet, hogy ő tudta, ez mit jelent, de én biztosan nem!”

2. Ha mégis receptet használsz, vedd azt, ami a Manischewitz dobozán van.
Ha maceszgombóclevest akarsz csinálni, mint az enyém, csak vegyél egy doboz Manischewitzet, és kövesd az utasításokat!’”

3. Ha bizonytalan vagy, csinálj valamilyen rakott ételt
Ez szorosan kapcsolódik ahhoz a soá túlélő nagymamai alapelvhez, hogy pazarolni bűn. Mielőtt valami esetleg megromlana, ha kárba veszne, akkor elő a tálat, mindent bele, és legyen belőle rakott étel – így meghosszabbítható az ételek élettartama.

„A nagymamám hatalmas híve volt a rakott ételeknek – olcsó volt, könnyű összedobni, és sok ember jóllakott belőle.”
„Azt hiszem, a legjobb módszereimet arra, hogyan lehet egy étkezést tovább nyújtani, több emberre elosztani, tőle tanultam. És a fagyasztóm ezt maradéktalanul igazolja!” mondja az egyik interjúalany.

4. Olajból és sóból mindig jöhet még egy kicsi
Ha úgy érzed, elég olajat és sót használsz, képzeld el a nagymamádat a vállad fölött, amint azt mondja, tegyél még bele egy kicsit. „Mindig több só kell, mint amennyit elsőre gondolnál és ugyanez igaz az olajra is." „Minél több olaj van a latkesz sütéséhez, annál jobb”

5. A gefilte fish csak a lehető legfrissebb halból készülhet
A gefilte fishhez a pontynak frissnek kell lennie – élve, a fürdőkádban tartva.

És végül a legfontosabb, mindenki által ismert legikonikusabb tanács:

6. Addig etetni mindenkit, amíg majdnem kipukkad – ez a szeretet legbiztosabb jele.
Ez a főzéshez és étkezéshez való hozzáállás persze nem kizárólag zsidó sajátosság, a nagymamák világszerte hasonlóan gondolkodnak. A zsidó nagymamák sem kivételek. A stratégiájuk egyszerű, főzz sokat, mindig legyen bőven étel, biztos, ami biztos alapon, és oszd meg nagylelkűen, amikor csak lehet.

Az állandó refrén így hangzik:
Ess, mein kind! – Egyél, gyermekem!

Ez az írás Alesandra Dubin cikke nyomán készült.