Vajon mire fogunk
emlékezni abból az időből, amit együtt töltöttünk a konyhában és az asztal
körül a családunk idősebb generációival? Milyen tanácsok maradnak meg bennük
abból, hogy zsidó nagymamáinkkal nőttünk fel?
Sokszor kívánom, hogy bárcsak a
zsidó nagymamáimmal nőhettem volna fel, de legalább annak nagyon örülök, hogy a
gyerekeimnek megadatik ez a lehetőség, írja Alesandra Dubin Los
Angelesben élő újságíró, aki egyfajta közvéleménykutatást végzett ebben a
témában a zsidó barátai között.
A válaszokból kirajzolódott néhány
visszatérő motívum. Egyáltalán nem volt meglepő, hogy viszonylag kevés tanács
szólt kifejezetten az ételek elkészítéséről. Sokkal inkább arra emlékeztek az
unokák, amit a bubbék tanításaiból megőriztek.
Hogyan kell megbecsülni az étel
értékét – az üldöztetés és a nélkülözés ezt megtanítja –, és hogyan lehet
bőségesen megosztani másokkal, mintegy tradicionális szeretetnyelvként.
Az alábbi lista biztosan ismerősen
cseng mindenkinek, aki zsidó nagymamával nőtt fel.
1. A főzéshez nem
kellenek pontos mértékek – sőt, még receptek sem.
Vannak unokák, akik féltve őrzik
nagymamáik kézzel írt, aprólékosan kidolgozott receptjeit, és igyekeznek azokat
a lehető legpontosabban reprodukálni. De a zsidó unokák sokszor ezekkel a
tanácsokkal szembesülnek:
„Recept nem kell, csak csináld érzésre!” –
„Mértékek? Milyen mértékek?!”
„Ó, a nagymamám írt recepteket, de a saját receptjeit lehetetlen volt követni”. „Olyasmik szerepeltek bennük, mint ‘egy kis vaj’, ‘egy kevés liszt’. Lehet, hogy ő tudta, ez mit jelent, de én biztosan nem!”
2. Ha mégis
receptet használsz, vedd azt, ami a Manischewitz dobozán van.
Ha maceszgombóclevest akarsz
csinálni, mint az enyém, csak vegyél egy doboz Manischewitzet, és kövesd az
utasításokat!’”
3. Ha bizonytalan
vagy, csinálj valamilyen rakott ételt
Ez szorosan kapcsolódik ahhoz a soá
túlélő nagymamai alapelvhez, hogy pazarolni bűn. Mielőtt valami esetleg
megromlana, ha kárba veszne, akkor elő a tálat, mindent bele, és legyen belőle
rakott étel – így meghosszabbítható az ételek élettartama.
„A nagymamám hatalmas híve volt a rakott ételeknek – olcsó volt, könnyű összedobni, és sok ember jóllakott belőle.”
„Azt hiszem, a legjobb módszereimet arra, hogyan lehet egy étkezést tovább nyújtani, több emberre elosztani, tőle tanultam. És a fagyasztóm ezt maradéktalanul igazolja!” mondja az egyik interjúalany.
4. Olajból és
sóból mindig jöhet még egy kicsi
Ha úgy érzed, elég olajat és sót
használsz, képzeld el a nagymamádat a vállad fölött, amint azt mondja, tegyél
még bele egy kicsit. „Mindig több só kell, mint amennyit
elsőre gondolnál és ugyanez igaz az olajra is." „Minél több olaj van a latkesz
sütéséhez, annál jobb”
5. A gefilte fish
csak a lehető legfrissebb halból készülhet
A gefilte fishhez a pontynak
frissnek kell lennie – élve, a fürdőkádban tartva.
És végül a legfontosabb, mindenki
által ismert legikonikusabb tanács:
6. Addig etetni
mindenkit, amíg majdnem kipukkad – ez a szeretet legbiztosabb jele.
Ez a főzéshez és étkezéshez való
hozzáállás persze nem kizárólag zsidó sajátosság, a nagymamák világszerte
hasonlóan gondolkodnak. A zsidó nagymamák sem kivételek. A stratégiájuk
egyszerű, főzz sokat, mindig legyen bőven étel, biztos, ami biztos alapon, és
oszd meg nagylelkűen, amikor csak lehet.
Az állandó refrén így hangzik:
Ess, mein kind! – Egyél,
gyermekem!
Ez az írás Alesandra
Dubin cikke nyomán készült.