Tudományos ,,reflektorfény" Josephus Flaviusra Komáromból

2022. Május 10. / 15:10


Tudományos ,,reflektorfény" Josephus Flaviusra Komáromból

Josephus Flavius (i. sz. 37–100) – héber nevén Joszéf ben Matitjáhu – egészen kivételes életpályát futott be: zsidó szabdságharcosból lett Vespasianus császár bizalmasa. Küldetésének azt tartotta, hogy a zsidó kultúrát bemutassa a római olvasóknak, így alakja és műve az ókortörténészek és a teológusok számára is megkerülhetetlen. Most egy komáromi tudományos műhely rendezett konferenciát róla, amelyen részt vett Tal Ilan izraeli történész is.

Jelentős nemzetközi, angol-német nyelvű konferenciának adott otthont a Selye János Egyetem (SJE). A tanácskozás előadásaiból készített kötetet nyugat-európai könyvkiadó fogja kiadni – írja a szlovákiai magyar nyelvű Új Szó című lap. 

A maga nemében Európában egyedülálló intézet létrejötte mögött részben az állt, hogy Magyaroszágon nem nagyon folynak Josephus Flaviust érintő kutatások, miközben ez Nyugat-Európában elég komoly tudományos irányzatot jelent. A komáromi intézetben két évnyi működés után úgy érezték, megérett a helyzet arra, hogy nemzetközi tanácskozást tartsanak. Tal Ilan és Steve Mason személyében két olyan szakembert sikerült meghívniuk, akik a témakör nagy tekintélyű és tudású kutatói a nemzetközi tudományos életben. 

Kókai-Nagy Viktor, a SJE Református Teológiai Karának oktatója, a két éve alapított Josephus Kutatóintézet vezetője a lapnak elmondta: „szerettünk volna egy olyan konferenciát szervezni, amely során bemutatjuk azokat a kutatókat, akik Jospehus-szal foglalkoznak, hogy kapjon egy kis reflektorfényt az, hogy a magyar nyelvterületen is van egy ilyen kutatóbázis“.

Az intézet további terveiről beszámolva Kókai-Nagy Viktor elmondta: szlovák nyelvű publikációkban is gondolkodnak, ugyanis Josephus Flavius műveinek nincs szlovák fordítása, ezért komoly űrt tudnának betölteni a kiadványok. Eddigi eredményeiket két magyar nyelvű konferencia és tanulmánykötet jelzi.

Az Új Szó cikke teljes terjedelmében itt olvasható.

(Címlapkép: Josephus Flavius szobra)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„…örömmel meríteni az üdvösség forrásaiból”
Kultúra
Zsidó Kulturális Fesztivál Gyöngyösön is