Magyar zsidó arcképcsarnok / 2022. Augusztus 11. / 13:15
Scheiber Hugó egy tízgyerekes család gyermekeként született, édesapja díszletfestő volt Bécsben, maga a későbbi festő is ezzel kezdte pályafutását. Lakatosnak tanult, és formális művészi képzést alig kapott. 1898-1900 között az Iparművészet Főiskolára járt, de tanulmányait nem fejezte be, megmaradt autodidakta művésznek. Az első világháborúban a fronton harcolt.
Magyar zsidó arcképcsarnok / 2022. Július 26. / 17:22
Petschauer Attila édesapja kereskedő volt, fia kisiskolásként kezdett vívni, amikor apja elvitte Fodor Károly vívómesterhez. Petschauer több korosztályos versenyen is győzedelmeskedett, és gimnazista korától a híres olasz vívómester, Italo Santelli tanítványa volt. 1923-1925 között jogot is tanult, de abbahagyta az egyetemet, majd banktisztviselőnként dolgozott 1932-ig, közben azonban már elérte első nagy sportsikereit.
Magyar zsidó arcképcsarnok / 2022. Június 13. / 17:11
Komjádi Béla, a magyar sportélet egyik legkiemelkedőbb alakja, vízilabdázó, edző és sportvezető, a magyar vízilabdasport világhírnevének megteremtője, 1892-ben Budapesten született, és 1933-ban Budapesteb hunyt el.
Magyar zsidó arcképcsarnok / 2022. Június 01. / 12:25
Delly Rózsi tanulmányait a Zeneakadémián kezdte Székelyhidi Ferenc tanítványaként, de Rómában, Bécsben és Salzburgban is tanult. A zsidótörvények miatt csak 1946-ban kezdődhetett a pályája, amikor Tóth Aladár szerződtette az Operaházba, és beugrással debütált Mascagni Parasztbecsület című operájában, Santuzza szerepében.
Magyar zsidó arcképcsarnok / 2022. Május 25. / 16:22
Már életében elismert művész volt, akit Európa-szerte a modern festészet egyik legkiemelkedőbb egyéniségének tartottak. Berlinben, Brémában, Párizsban, Rotterdamban és Münchenben is voltak kiállításait. Pályafutása során több rangos díjat is kapott képeiért. A Hollandiai utca című festménye 1905-ben, a Falurészlet reggeli napsütésben pedig 1906-ban nyert állami aranyérmet, a St. Louis-i kiállításon pedig ezüstérmet nyert.
Magyar zsidó arcképcsarnok / 2022. Május 18. / 17:56
Lajta Béla, a magyar építészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége 1873-ban Óbudán született, és 1920-ban Bécsben hunyt el. Számos fontos középület, iskola, lakóépület, kastélyépület és síremlék tervezése is kötődik nevéhez, köztük zsidó intézmények épületei, amelyek a jól felismerhető, jellegzetes Lajta-stílus jegyeit viselik magukon.
Nagy elődeink / 2022. Január 24. / 12:37
Dr. Hirschler Pál rabbi, tudós és műfordító Nagykanizsán született 1907-ben, és Auschwitzban halt mártírhalált 1944-ben. Hirschler Pál a legvészjóslóbb és legtragikusabb években, a harmincas évek elejétől és a soá idején kovácsolt közösséget Székesfehérváron, az utolsó pillanatig tartva a lelket közösségében.
Nagy elődeink / 2022. Január 11. / 12:50
Dr. Geyer Artúr rabbi, könyvtáros 1894-ben Budapesten született, és 1976-ban Budapesten halt meg. Geyer Artúr úttörő munkát végzett a magyarországi soá kutatásában az első szépirodalmi, történeti és forrásmunkák, újságcikkek bibligráfiájának összeállításával.
Nagy elődeink / 2022. Január 06. / 12:57
Dr. Kálmán Ödön rabbi, a Rabbiképző tanára 1888-ban Kunszentmártonban született, és Budapesten halt meg 1951-ben. Modern szemléletű rabbiszemélyiség volt, aki a neológ rabbiideál szellemében tudományos kutatással is foglalkozott, és többek között megírta a Jászság és a jászberényi zsidóság történetét, de legfontosabb feladatának a közösségépítést valamint a rabbi gyakorlati teendőit, és annak oktatását tekintette.
Nagy elődeink / 2021. Október 29. / 00:14
Dr. Venetiáner Lajos rabbi és történész 1867-ben született Budapesten, és 1922-ben halt meg Újpesten. Miközben a klasszikus neológ rabbieszmény szellemiségének jegyében a vallási és világi műveltsége mellett tudományos munkásságára is nagy hangsúlyt fektetett, azon modern szemléletű rabbi közé tartozott, akik munkásságukban nagy figyelmet fordítottak a zsinagógán kívüli közösségépítésre is.
Nagy elődeink / 2021. Október 21. / 11:33
Dr. Kecskeméti Lipót rabbi, irodalomtörténész és Szentírás-kutató, 1865-ben Kecskeméten született és 1936-ban Nagyváradon halt meg. A neológ rabbieszmény szellemében a hagyományban és a világi tudományban és műveltségben egyaránt járatos és a közössége iránt elkötelezett rabbi volt, aki vallási tudását a legmodernebb tudományos eredményekkel ötvözte.
Magyar zsidó arcképcsarnok / 2021. Október 10. / 18:34
Szegeden talán mindenkinek ismerősen cseng a Pick vagy a Kotányi család neve, ám más, kevésbé ismert zsidó személyiségek is hasonlóan jelentős tevékenységet végeztek a városért. Így Rósa Izsó (1842–1918) is, aki többek között ügyvédként, valamint ügyvédi kamarai és hitközségi elnökként alkotott maradandót.