Művészet és szerelem nélkül nincs élet – Otto Wagner, a bécsi szecesszió kiemelkedő építésze

Otto Wagner, a bécsi szecesszió kiemelkedő építésze a századforduló bécsi akadémikus építőművészetének egyik kiemelkedő jelentőségű bírálója és megújítója. A Loos, Hoffmann, Olbrich nevével fémjelzett bécsi iskola vezető egyénisége. 1841. július 13-án született Bécsben.

Otto Wagner tervezte Budapest egyik építészeti ékkövét a romantikus-mór stílusjegyeket felmutató Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát 1869 és 1872 között, de nevéhez főződik, a mai Bajcsy-Zsilinszky út 21. számú épület, a hajdani Ipar udvar tervezése is. Otto Wagnernek érdeme van a magyar szecesszió fejlődésében is.

Kiváló építészeti és művészeti érzékéről épületeinek arányos kompozíciója, gazdag, ízléses és divatos dekorációja (ornamentikája), tiszta alaprajzi kialakítása és térformálása ugyanúgy tanúskodik, mint rajzainak grafikája. A századfordulón megjelenő építőművészeti átalakulás ezen meghatározó korszakában élő és tanuló egész építésznemzedék tekintette tanítómesterének. Otto Wagnernek elévülhetetlen érdemei vannak a magyar szecesszió fejlődésében is.

Otto Wagner ma a bécsiek kedvenc építésze, alkotásai az útikönyvek kihagyhatatlan része. Státusza hasonló, mint a mi Lechner Ödönünknek – a századforduló vezető építészei ők. Otto Wagner az épületei, a város és épülettervei, gondolatai, és nem utolsó sorban iskolája (a Wagner Schule) révén a modern építészet elismert elindítója.

Tanulmányait a bécsi Polytechnikumban, a berlini Építészeti Akadémián és a bécsi Képzőművészeti Akadémián végezte.

Építészeti tevékenységének első három évtizedében – mintegy 1894-ig – a kor ízlésének megfelelően a historizmus és eklektika díszítőelemeit felhasználva tervezett, épített. Hasenauer utódaként kinevezték a bécsi Képzőművészeti Akadémia tanárává. Szinte egyidejűleg Bécs város nagyszabású közlekedési- és vízépítési munkáinak építészeti tervezésével is megbízták: az egész Bécset áthálózó Stadtbahn (városi vasút) állomásépületei és a városképben mutatkozó támfalai új formavilággal ismertették meg a már megszokott eklektikát kedvelő várost. Ennek kapcsán – építőművészként – legnagyobb érdeme az volt, hogy kész alkotásaival demonstrálva lépett fel a bécsi eklektikával (historizmussal) szemben.

Nem sokkal az után, hogy a kultuszminisztérium művészeti bizottságának és tanácsának tagjává nevezték ki – megbízói számára meglepetésként – csatlakozott a bécsi szecesszióhoz.

Ezután, valószínűleg tanítványai – nevezetesen Olbrich hatása alatt – a Jugendstil szellemében alkotott. 1899-től a Wiener Sezession egyik vezető egyéniségévé vált, kiállításaikon iparművészeti alkotásokkal (bútorokkal, textilekkel, kerámiákkal, üvegtárgyakkal stb.) rendszeresen szerepelt, amelyek jelentős hatással voltak az osztrák iparművészet szecessziós stílusának alakulására.

Otto Wagner hosszú életpályája során átélte és részévé vált a historizmusból a szecesszióba való átmenetnek, majd pedig a szecesszióból indulva a modern építészet születése felett bábáskodott. Épületei egyre letisztultabbá válnak. De még a modern periódusában is megtartott terveiben valamennyi dekorációt, díszes burkolatot, ahogy az építészet sohasem szűkülhet – művészet nélküli – tisztán funkcionalista mérnöki alkotásra. 1918-ban halt meg Bécsben. (Felhasznált források: Wikipédia, Miénk a ház)