Zima András: Ilyen volt az átmenet a holokauszt utáni világba

2025. Május 11. / 10:13


Zima András: Ilyen volt az átmenet a holokauszt utáni világba

A Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény (HDKE) a Nemzeti Emlékezet Bizottságával (NEB) közösen a héten rendezte meg a „Mi történt velük? Ellenállók, embermentők sorsa 1945 után” című tanácskozás második részét. (Az első részről szóló beszámolónkat itt olvashatják.) A nagy érdeklődést kiváltó, telt házas rendezvényről Zima Andrást, az emlékközpont igazgatóját kérdeztük, aki a workshop egyik szervezője volt Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke mellett. 

A mostani workshop szervezésekor – az előző rendezvényhez képest – mire fókuszáltak a program összeállítása során?
Az első rendezvény áprilisban az  egyházi, a közigazgatási és a diplomáciai életben dolgozó embermentőkről szólt, a mostani pedig egyes holokauszt-túlélők 1945 utáni életéről, sorsának alakulásáról. A kiindulópontunk az volt, hogy az 1945-ös esztendő lényegében az átmenet éve a holokausztból a holokauszt utáni új világba, és ez a korszak mind a NEB, mind a mi szempontunkból izgalmas kérdés. Hiszen a Nemzeti Emlékezet Bizottsága leginkább a kommunizmus áldozataival foglalkozik, nekik állít emléket, így a holokauszt-túlélőket illetően ezzel a témával a mi kutatásainknak is van érintkezési felülete. 

495147532_1234067018719096_687959001581025980_n.jpg

Milyen szempontból?
Abból a szempontból, hogy voltak olyan túlélők, akik megszenvedték a vészkorszakot is, és bizonyos értelemben joggal bíztak az újrakezdés sikerében, csakhogy a rákövetkező években megszenvedték a kommunizmust is. Hiszen voltak olyan középosztálybeli, felső-középosztálybeli zsidók,  akiknek elvették a gyárát, a vállalkozását, majd deportálták őket. A különböző táborokból visszakerülve úgy gondolták, ott folytatják a munkát, ahol abbahagyták. De jöttek a kommunisták, akik először elvették tőlük a gyárat, majd kitelepítették őket. A Meghurcolt zsidók 1945 után című, első panel moderátora Glässer Norbert volt, a SZTE tanára és intézményünk munkatársa. A beszélgetésben részt vett Beke Zsolt szociológus – aki ugyancsak az Emlékközpontban dolgozik –, Barna Gábor etnológus a Szegedi Egyetemről és Stark Tamás történész, aki a HUN-REN BTK TTI tudományos tanácsadója. Beke Zsolt egyik kutatási területe a magyar orthodoxia története a háború után. Beke többek között arra világított rá, hogy miért és hogyan lehetetlenült el a magyarországi orthodoxia vallási élete a kommunizmusban.

Hogy egy példát mondjak: mit csináljon egy szigorúan szombattartó zsidó egy olyan rendszerben, ahol hatnapos a munkahét és a pihenőnap nem a szombat? Beke kutatásaiból tudható, hogy próbálkoztak szombattartó szövetkezeti munkahelyeket létrehozni, de a kommunisták ezeket is elsorvasztották. 

495275258_1234067068719091_4114863357999834518_n.jpgZima András

Céljuk nem a felekezeti elkülönülés segítése, hanem egy új osztálynélküli társadalom kiépítése volt. A speciális orthodox törekvések pedig a régi polgári világot idézték meg bennük. A másik súlyos problémát az okozta, hogy a vidéki zsidóság szórványban maradt, voltak olyan települések, ahol csak egy-két ember élt a régi közösségek helyén. Az orthodoxia és az akkori zsidó elit is azt szorgalmazta, hogy el kell hagyni a szórványt a zsidó családalapítás érdekében, ugyanis a szórvány a vegyesházasság forrása. 

Nem az egykori zsidó földrajzi jelenlét megtartása a lényeg, hanem a zsidó emberek megtartása a zsidóság számára. 

Nem véletlen, hogy az orthodoxok több hullámban el is hagyták az országot a háború utáni években. Indokolt volt, hogy ezt a beszélgetést Glässer Norbert moderálja, aki kulturális antropológus. A Stark Tamás által bemutatott történeti demográfiai adatok szemléletesen alátámasztották az 1945 utáni zsidó kivándorlást és kontextusba helyezték az egyéni történeteket.

20250505_HDKE_konf_08.jpgKöszöntötte a résztvevőket dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke is

Miről szólt a második panelbeszélgetés?
Ez a Holokauszt-túlélők a kommunista rendszer szolgálatában címet kapta, s én voltam a moderátora. Ez főleg egyéni élettörténetekről, személyes sorsokról szólt. A beszélgetőpartnerem Lénárt András történész volt a Holokauszt Múzeumból, Papp István történész az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából, és Zinner Tibor történész, a Kúria nyugalmazott főosztályvezetője. Kitértünk arra, hogy miképpen élte meg a kommunista rendszert egy olyan túlélő, aki alulról jött, s akinek a kommunizmus társadalmi felemelkedést hozott. Hiszen egy alacsony sorból származó ember, aki a kommunista rendszerben felemelkedett a középosztályba, egészen más szemmel nézte a rezsimet, mint a rendszer áldozatai. Szeretném ebben az interjúban is hangsúlyozni, ami a rendezvényen is elhangzott, hogy

természetesen nem kollektíven és általában a magyar zsidóságról van szó, amikor holokauszt-túlélőkről beszélünk a kommunista rendszer szolgálatában. 

Hanem egyéni életutakról, amelyek olyannyira eltérőek voltak egymástól, hogy a történetesen zsidó származású kommunisták útja is különbözően vezetett a kommunista pártig. Ezekből az egyéni sorsokról nem lehet és nem is szabad általános érvényű következtetéseket levonni a zsidóságra nézve.

Elvégre a korszakban egy zsidó származású ember nem mint zsidó vált kommunistává. 
Így van. Ők nem a zsidóságuk révén vettek részt a mozgalomban, hanem eszmei-világnézeti és osztályalapon. Többek között ezt példázza Péter Gábor életútja is, amiről Zinner Tibor beszélt, aki maga is találkozott Péter Gáborral, így a maga komplexitásában tudja bemutatni a történetet. Lénárt András a rendszer egy másik izgalmas figurájáról, Aczél Györgyről adott elő, akinek az élettörténete ugyancsak azt bizonyítja, hogy egy holokauszt-túlélő sokféle okból válhatott kommunistává. Voltak olyanok, akik látták ugyan a rendszer diktatórikus jellegét, de úgy gondolták, hogy éppen a diktatúra védi meg őket a többségi társadalomtól. Ők így élték ezt meg a halálukig. Ha voltak is olyanok a kommunista pártban, akik önmagukat zsidóként definiálták, akkor erről nem beszéltek a párton belül. A panelbeszélgetés címében ezért használtuk szándékosan a zsidó szó helyett a holokauszt-túlélőt. 

Mi volt a harmadik panel témája?
A cionista ellenállók sorsa a vészkorszak után. A moderátor Ádám István Pál történész volt az Emlékközpontból, a résztevők pedig Olosz Levente történész, ugyancsak a Holokauszt Múzeum munkatársa, Novák Attila történész a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről és Robert Rozett, a Jad Vasem Intézet történésze. Ebből főleg a cionista pereket emelném ki, így Engländer Tibor és társainak ügyét, amely az egyik kulcseleme volt az 1953-as magyarországi állami cionista ellenességnek.

Mit emelne ki a rendezvény tanulságaként?
A zárszóban arra utaltam, hogy jó ötlet volt az együttműködés két olyan, teljesen eltérő profilú intézmény között, mint a Holokauszt Dokumentációs Központ és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. Úgy gondolom, hogy sikerült olyan közös kapcsolódási pontokat találnunk, amik egyéni sorsokon keresztül segítenek megérteni a holokauszt utáni korszakot zsidó nézőpontból. Úgy érzem, ebben az együttműködésben még sok a lehetőség, szervezhetünk még közös rendezvényeket a témában.

Fotók: Holokauszt Emlékközpont

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Rejtély, hogy mi okozta Áron fiainak halálát
Zsidó világ
„És történt a nyolcadik napon...”
2025. Április 24. / 07:47

„És történt a nyolcadik napon...”