Erdoğan török elnök védelmébe vette a Hamász terrorszervezetet

2023. Október 25. / 16:51


Erdoğan török elnök védelmébe vette a Hamász terrorszervezetet

– A Hamász nem terrorszervezet, hanem mudzsáhidek (ebben a kontextusban Isten harcosai), akik a földjüket védik” – mondta Recep Tayyip Erdoğan török államfő a török parlamentben a helyi kormánypárt frakciója előtt, amelynek tagjai vastapssal jutalmazták a kijelentést. Az elnök egyúttal bejelentette: „Izrael embertelen háborúja" miatt a korábbi tervekkel ellentétben mégsem látogat el az országba.

– Izrael a Nyugattal együtt terrorszervezetnek tekintheti a Hamászt. A Nyugat sokkal tartozik Izraelnek, de Törökország semmivel – mondotta Recep Tayyip Erdoğan a török kormánypárt, az AK frakciója előtt az ország parlamentjében. Erről a HVG számolt be a Times of Israel tudósítására hivatkozva. 

Erdoğan arról is beszélt, hogy Törökország kész biztonsági garanciákat nyújtani a palesztin oldalnak politikai és katonai jelenléten keresztül is. „Nem lesz béke a régióban, amíg az egyenruhába öltözött telepes tolvajokat nem nevezik tolvajnak és bánnak el velük tolvajokként" – mondta.

Ezzel egyidejűleg Katarban a török külügyminiszter, Hakan Fidan a Gázai övezetben elkövetett emberiesség elleni bűnökkel vádolta meg Izraelt.

A HVG cikke teljes terjedelmében itt olvasható.

Címlapkép: Adem Altan/AFP via Times of Israel

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek