A Sátrak ünnepe, a
betakarítás ünnepe volt a történelmi korokban. Az Ünnep a hála és öröm
megnyilvánulása, tanítja Szerdócz Ervin újpesti főrabbi.
„Szolgáljátok az
Örökkévalót örömmel…” olvassuk a 100. zsoltárban, és ez még hangsúlyozottabbá
válik a Szukot, a Sátrak ünnepén!
A Talmudban
olvassuk: „Aki nem látta a vízmerítés örömünnepét, az még életében nem látott
örömöt (szimha).” (Szukká 51b). Bölcseink szerint a Talmud ezen kijelentése
a Szukotra, a Sátorok ünnepére vonatkozik. Az Örökkévaló ilyenkor lenéz égi
magasságából, és látva a zsidók ünnepi sátrait, meghatározza az adott esztendőben
hulló eső mennyiségét és minőségét, ugyanis ennek Izraelben
nagyon nagy jelentősége van.
A zsidó népre
jellemző optimista és pozitív életszemlélet, mintegy megelőlegezi Isten előnyös
döntését. Az ünnep alatt nagyszabású összejöveteleket rendeztek. Igen ám, de a
rabbiknak meg kellett találniuk a szentírási vonatkozást, mely megalapozhatta a
rendezvények jogosultságát. (lásd Szukká 48b) Végül, Ráv Éná rátalált erre: „…örömmel (szaszon) merítetek vizet az üdvösség
forrásaiból” (Jes. 2:3). Összefoglalva, a történelem során, nagy fontosságot
tulajdonítottak a sátrak építésének és az ünnep örömmel történő megtartásának. Ez
azonban nem volt mindig egyszerű.
Máramarosban 1885-ben,
nyár végén, óriási esőzések voltak, melyeket hatalmas árvíz követett.
A Sátorok ünnepe előtt kitört a kolera járvány. Sziget város antiszemita polgármestere megtiltotta a zsidóknak, hogy az ünnepre sátrakat építsenek. A város főrabbija, Jekutiel Jehuda Teitelbaum nem akart újat húzni a hatósággal, kiadta a rendeletet: „Nem lesz Szigeten sátor, a Sátrak ünnepén”. Szigetnek közel száz, a Főrabbi tekintélyét tisztelő rabbija volt. Mégis volt, aki nem ismert Istenen kívül más tekintélyt.
Mordchele Koppel, a város egyik rabbija, nem törődve az előírással, nagy sátrat épített imaháza udvarán. A hír eljutott a polgármesterhez, aki rohant, a rennitens rabbihoz, hogy példát szolgáltasson, érvényesítve tekintélyét: személyesen kötelezte a rabbit a sátor lebontására. Felhívom figyelmét, – mondta erre Mordchele rabbi, – hogy rabbi Meir Nádvorner az én nagyapám volt. Kit érdekel ki volt a nagyapja!? – kapta fel a vizet a polgármester. Azonnal bonttassa le a sátrat, különben börtönbe vetem. Élt egy pópa, – kezdte magyarázni a rabbi, – akinek volt tíz fia. Mind egészséges, sudár, mint tíz cédrus. Ennek a pópának volt egy nagy gyümölcsöse. Szebbnél szebb fákkal, finomabbnál finomabb gyümölcsökkel. Mit gondolt egyszer? Béreseket fogadott fel és kivágatott kilenc fát, hogy helyükön virágoskertet létesítsen. Ahogy kivágatta a fákat, fiai hirtelen és váratlanul megbetegedtek. Orvosokat hívatott. A legidősebb fia mégis meghalt. Erre elment a környék kuruzslóihoz, fiai mégis egymás után haltak meg, csak legkisebb fia maradt életben. Élet és halál között lebegett, úgy tűnt, ő sem kerüli el testvérei sorsát. Barátai tanácsolták: menjen rabbi Meir Nádvorner rabbihoz. A pópa utálta a zsidókat. A rabbikat még ennél is jobban gyűlölte. Amikor nem maradt más esély, elment a Nádvorner rabbihoz, kérte, hogy tegyen csodát, mentse meg legkisebb fiát. A rabbi azt mondta: Tudd meg! Isten a kivágott fák miatt vette el kilenc fiadat. Ez áll: „…mert az ember a mező fáihoz hasonlít.” (V.M. 20/19.) De, ha már eljöttél hozzám,
imádkozni fogok fiadért, és megígérem: legkisebb fiad életben marad. És
valóban, imádkozott és a fiú életben maradt. Sziget polgármestere türelmetlenül
szakította félbe a rabbi történetét: Minek mondta nekem ezt a képtelen
történetet? Azért, –
folytatta a rabbi-, mert az a fiú, aki életben maradt, az te vagy: Sziget
polgármestere. A sátorépítés tilalma a jutalma annak, hogy nagyapám Meir Nádvorner rabbi megmentette életed? A polgármester elsápadt. Rájött, hogy valóban úgy történt, ahogy a rabbitól hallotta! Építsetek, annyi sátrat amennyit csak akartok, – mondta, – és elfutott.
Igen ám, de aznap este beköszöntött az ünnep! Nem maradt idő, sátrat építeni! Szigeten abban az évben csak egyetlen egy sátor volt. Mentek a zsidók, egytől egyig feleségeikkel, gyermekeikkel Mordchele Koppel sátrába, hogy örüljenek és elmondhassák az áldást:
„Áldott vagy te, Uram, Istenünk, a világ királya, aki… megparancsolta, hogy sátrainkban örömmel tartózkodjunk!” (Ünnepi áldás)
