Fényes Adolf remekművei a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében

A Magyar Nemzeti Galéria március 15-ig ad otthont „A csend képei” című nagyszabású emlékkiállításnak, amely Fényes Adolf (1867–1945) gazdag életművét tárja a látogatók elé. A válogatásban kitüntetett szerep jut a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár két kölcsönadott kincsének: a Szegények ebédje és a Mózes vizet fakaszt a sziklából című alkotások a művész két meghatározó alkotói korszakát képviselik a tárlaton – amint arra a Zsidó Múzeum ma megjelent magazinja is írja.

Míg e két remekmű a bibliai múltat és a hétköznapok társadalmi valóságát idézi meg, a teljes kiállítás Fényes Adolf zsenialitásának teljes spektrumát mutatja be. A tárlat nem csupán egy festői életút krónikája, hanem vizuális időutazás a 20. század első felének Magyarországára, ahol az enteriőrök intimitása és a monumentális történeti víziók természetes összhangban férnek meg egymás mellett.

Fényes Adolf: Szegények ebédje

A Szegények ebédje a művész hírnevét megalapozó szolnoki „Szegényember-sorozat” egyik legmegrendítőbb darabja. A kép ereje a puritán egyszerűség és a mély emberábrázolás találkozásában rejlik. A jelenet középpontjában a csendes méltóság áll: a háttal álló fiatalasszony vállán pihenő sárga hímzett kendő és kötényének világító sávja finom ellenpontot képez a férfi fásult, nehéz tartásával. Arcán a fizikai munkában megfáradtak egykedvűsége tükröződik, keze erőtlenül nyugszik a térdén. A környezet tárgyai – az asztal feletti kalitka, a kancsó vagy a földön heverő üvegek – szinte önálló csendéletként simulnak bele az életképbe. Fényes tudatos térszerkesztése mindvégig a lényegre, az emberi jelenlét súlyára irányítja a tekintetünket.

Fényes Adolf: Mózes vizet fakaszt a sziklából

A festmény a pusztai vándorlás drámai pillanatát örökíti meg: Mózes a Hóreb-hegyen botjával a sziklára üt, és isteni parancsra víz fakad a kőből. Az alkotás azonban túlmutat a puszta bibliai illusztráción. A szövegi hagyományban járatosabbak számára a történet folytatása – az Amalek elleni küzdelem és győzelem – az örökös túlélés jelképe is egyben. A kép így válik a nemzedékről nemzedékre megújuló hit, a külső támadásokkal szembeni kitartás és a közösségi diadal szimbólumává (2Mózes 17. fejezet).