A fények üzenete a béke: Hanuka 2020-ban

2020. December 09. / 16:09


A fények üzenete a béke: Hanuka 2020-ban

A rabbik figyelmeztetnek, hogy nem a Makkabeusok háborúi, hanem a kevés fény megtartó erejébe, kitartásába vetett hit az, ami méltó a holnap este beköszöntő Hanuka ünneplésére.

A Makkabeusok felkelése hősies volt és taktikus egyszerre. Hősies volt, mert egy birodalommal szállt szembe, és taktikus, mert egy hanyatlásnak indult birodalommal. A történelem már nem a Szeleukidák, hanem a Makabeusok oldalán állt. A Makkabeusok kihasználták a terepismeretüket gerillaháborújukhoz, mert otthon harcolni, illetve az otthonért harcolni mindig könnyebb. Aki otthon van, tudja, miért harcol.

A függetlenség, amit kivívtak, hol teljes volt, hol részleges, de valahogy kitartott még bő kétszáz évig, a Templom lerombolásáig. A bátorság, a taktikusság, a terepismeret, a fegyverek ereje kétszáz évnyi fennmaradást biztosított az önálló zsidó királyságnak, két roppantul és termékenyen válságos időszakot, a rabbinikus judaizmus és a kereszténység születésének időszakát.

A Templom épületének felszabadítását, a győztes harcokat követően gyújtották meg az újraavatott Szentélyben a maradék olajat, amely addig égett, amíg megérkezett az utánpótlás. A kevés olaj meggyújtása, a remény gyenge lángjának őrzése akkor nyolc napra volt elég. A remény emlékének őrzése, a Hanuka és a többi ünnep megtartása, az ünnep pedig kétezer évre, amíg visszatértünk. Kétszáz év, kétezer év. Ennyivel nagyobb a hit, a bizalom ereje a fegyverekénél.

Hanuka_altalanos_full_hd.jpg

Ez az ünnep a látszat ellenére nem a harcokról szól elsősorban, hanem, ahogy már a bölcsek, a Hanuka ünnepének megalapítói figyelmeztetnek, a csodákról, arról, mennyire kevés fény milyen végtelenül hosszú időn át képes utat mutatni a vaksötétben. Ma is ebben segít nekünk: bírjuk ki, mert közelít a fények utánpótlása. Nemsokára túl leszünk végre ezen a nagyon nehéz időszakon.

A bölcsek értelmezését még továbbvitte a középkor legnagyobb zsidó gondolkodója, Maimonidész, aki azzal zárta egyik főművének, a Misné Tórának a Hanukát tárgyaló fejezetét, hogy megállapította, hogy bár a legszegényebb zsidóknak is mindent meg kell tenniük a hanukai gyertyatartók beszerzésénél, a szombati mécsesek meggyújtása még fontosabb, hiszen a szombati gyertyák elsődleges célja az volt, hogy ne maradjunk sötétben, míg a Hanuka-gyertyák fényét tilos felhasználni bármilyen gyakorlati célra. Nem ülhetjük meg sötétben a szombatot, mert az veszélyeztetné „az otthon békéjét”, a családi békét, aminél nem sok minden szentebb a judaizmus számára. Maimonidész Rabbi Akivát idézi, aki szerint még Isten nevét is el lehet törölni, ha muszáj, a családi béke érdekében, majd leszögezi, hogy a Tórát is azért kaptuk, hogy békét szerezzen köztünk, hiszen a Tóra „minden ösvénye békesség” (Példabeszédek könyve, 3, 17).

Ugyanezt a Szentírási mondatot idézi Maimonidész arról írva, miért kell segítenünk mindenkinek, ha bajban van, miért kell látogatnunk a nem zsidó betegeket, eltemetnünk a nem zsidó halottakat, segítenünk a nem zsidó szegényeket is. A békesség végett és azért, idézi Maimonidész a zsoltár: Az Örökkévaló jósága mindenkié, kegyelme kiterjed minden teremtményére. A legnagyobb zsidó filozófus a harcok emlékezetét, a Hanukát a béke ünnepévé változtatta át több mint 800 éve. Ideje követnünk őt a kétségbeesett és béketlen világ minden szegletében, a szörnyű közéleti háborúktól szabdalt Magyarországon és nekünk kiváltképp, a saját ügyeinkben. A következő polgári év, a Hanuka ideje és a Hanukát követő időszak a megbékélés, a gyógyulás és a vigasztalás ideje kell, hogy legyen.

Azért gyújtjuk meg a Hanuka-gyertyákat egyre növekvő sorrendben, hogy mindig emelkedjünk a szentségben. Erre kell törekednünk, a belső béke növelésére, amely majd kívül is békét teremt.

Legyen így. Boldog ünnepet.

Ünnepi írásaink:

Hanuka online, csakazértis: ünnepi programkavalkád 5781/2020
A Hanukarantén megédesítése: 8 + 1 tökéletes mozifilm a csodák napjaira
Olvasnivaló hanukára: 8 + 2 könyv az ünnepekre
Így készül a tökéletes hanukai fánk
Gyönyörű hanukiák a zsidó múzeum gyűjteményében
Hanukai kisokos: itt a válasz minden kérdésedre

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek