Tuvja Raviv: Nekem háromszor adott életet az anyám…

A címben szereplő Tuvja Raviv 1934-ben Révész Tamásként született egy vajdasági településen, és gyermekkorában a legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy valaha egy harckocsidandár parancsnokaként vesz majd részt háborúkban arabok ellen egy olyan dicsőséges ország katonájaként, amely ország az ő születésekor még nem is létezett. Tuvja Raviv Egy izraeli páncélostiszt élete címmel írta meg emkékiratait, amelynek a napokban volt a bemutatója Budapesten.

Tuvja Ravivból, azaz Révész Tamásból közel a kilencvenedik életévéhez is olyan lenyűgöző életerő árad, ami egyszerre csodálatra méltó és egyszerre tragikus: mármint annak tudatában tragikus, hogy ez a csodálatos életerejű ember a vészkorszakban egyike volt azoknak, akiket a nácik és a nyilasok a származása miatt akartak megölni. S lám, most ott ül a színpadon, nagyokat nevet, és büszkén meséli, hogy a három fiától összesen kilenc unokája született… A közönségtől ez a bejelentés hatalmas tapsot kap, ami egyúttal a győzelem hangja is: ez a taps annak a bizonyítéka, hogy a gonosz nem győzhetett, a gonosz nem győzhet, és a gonosz nem is fog győzni a jók és az ártatlanok fölött. 

Tuvja Raviv, azaz Révész Tamás

Sisák Gábor, a PEKO kiadó szerkesztője vezeti föl a beszélgetést a szerzővel, igaz, az esemény voltaképpen már az esemény előtt elkezdődik, hiszen a pulpituson ülő Tuvja Ravivot körbeveszik a barátai és az olvasói, a kezét szorongatják, és lelkesen fotózkodnak vele, úgy ünneplik, mint egy valódi sztárt. S igen, a beszélgetésből kiderül, hogy Tuvja Raviv a maga nemében valóban egy sztár: úgy értem, a lehetetlen megkísértésének sztárja, aki arra termett, hogy soha ne szenvedjen vereséget. Még akkor sem, ha fiatal katonaként a harckocsiját telibe találja egy ellenséges lövedék, a tank kigyullad, Tuvja Raviv pedig a felismerhetetlenségig összeég, olyannyira, hogy a kórteremben a saját felesége is csak a nyakában lógó láncról ismeri föl.

– Nekem háromszor adott életet az anyám – lepi meg a közönséget az egykori páncélostiszt. – Először akkor, amikor megszült, másodszor akkor, amikor Bajmokról Budapestre hozta a családot, különben elpusztultunk volna, harmadszor pedig akkor, amikor kivándoroltunk Izraelbe.

A Vajdaságban maradni 1944-ben egyet jelentett a halállal: így járt Tuvja Raviv mindkét nagyapja, akik mindketten Auschwitzban végezték.

– Pedig nagy magyarok voltak! – jegyzi meg Tuvja. – Mindketten büszkék voltak a magyarságukra!

A család Budapesten szerencsére túlélte a holokausztot, és a háború után nem sokkal kivándoroltak a Szentföldre, Tuvja 1952-ben, 18 évesen már katona. És elkezdődik a katonai karrierje, amelynek során volt része mindenben: közelről látta a halált, a legközelebbi bajtársait látta elesni. Ugyanakkor közelről látta a nagypolitikát és a nagypolitikát csináló embereket: a seregben egy időben a legendás Ariel Sharon volt a parancsnoka, találkozott Golda Meir miniszterelnök-asszonnyal, Jichák Rabinnal, a későbbi miniszterelnökkel, s szolgálta a hazáját Törökországban katonai attaséként. Karrierjének csúcspontja az 1973-as háború volt, amelyet Izrael megnyert ugyan, Tuvja dandárja azonban rettenetes veszteségeket szenvedett: több mint száz tankjából alig a tizede maradt működőképes, a bajtársai zöme pedig hősi halált halt.

Tuvja Raviv az egyik fiával a könyvbemutatón

Most pedig ott áll ez a sokat látott és sokat szenvedett ember a pódiumon, a térképnél mutatja az 1973-as háború egyes harci cselekményeinek a helyszínét, miközben a fia segítő karjára támaszkodik. S az egész beszélgetés alatt olyan derű sugárzik belőle, mintha az egész élete másból sem állt volna, csak vidámságból. S milyen tisztelettel képes beszélni másokról! Hosszan méltatja a könyve szerkesztőjének, Sisák Gábornak az érdemeit, majd Szilágyi Erzsébetnek, a könyve fordítójának köszöni meg az alapos munkát. 

Szilágyi Erzsébet, a kötet fordítója

Felidézi, hogy amikor a fordítás során Szilágyi Erzsébet ahhoz a részhez ért, amelyben Tuvja Raviv családja egy teherkocsin zötyög a szabadulás felé Magyarországon, a fordító tizenöt különböző típusú járműről küldött neki képet azzal a kéréssel: jelölje meg, melyik volt az a bizonyos jármű. Sőt, Szilágyi Erzsébet még azoknak a zsidó üldözötteknek a személyazonosságát is kiderítette, akiket Tuvja tehetős családja bújtatott a vészkorszakban. 

Rendkívüli kötetbemutató részesei lehettünk egy rendkívüli emberrel. A könyvét pedig feltétlenül olvassák el, mert kiderül belőle, hogy a lehetetlen is legyőzhető – legalábbis egy izraeli páncélostiszt életében.

Tuvja Raviv: Egy izraeli páncélostiszt élete – Bajmoktól Szarajevóig, PEKO Kiadó, 2022, 328 oldal, 5490 Ft.

Részlet a kiadó ajánlójából

Ez a különleges könyv egy páratlan életút összegzése, amely a vajdasági Bajmoktól vezetett az 1973-as háborúban kulcsszerepet játszott izraeli 600. páncélosdandár parancsnokságáig. 

A szerző 18 évesen, 1952-ben a harckocsizókhoz bevonulva kezdte meg sok évtizedes katonai pályáját az izraeli fegyveres erőknél. Részt vett négy nagy, sorsfordító háborúban, amelyek egyes epizódjai nagy hangsúlyt kapnak a könyvben: az 1956-osban (ekkor harckocsija telitalálatot kap), az 1967-esben, majd már dandárparancsok-helyettesként az 1967–1970-es, ún. „felőrlő” háborúban. 

Katonai karrierjének és egyben e könyvnek is drámai csúcspontját az 1973-as háború jelenti, amelyben az M60-asokkal felszerelt 600. páncélosdandár parancsnokaként harcolt a Sínai-félszigeten egy nagyon fontos terepszakaszon. Minden szépítés nélkül, forrásértékűen és részletesen számol be ezekről a kritikus napokról, amikor Izrael léte forgott kockán. A hadosztályparancsnoka nem más volt, mint Ariel Saron, későbbi miniszterelnök. 

A hadseregtől leszerelve a szerző életében újabb drámai csomópontok következtek: így a boszniai háború idején, sokszor életveszélyben mentette a helyi zsidóságot az 1990-es évek első felében. Az életútja körbeért: így lett megmentettből megmentő. Könyve nem csupán a közelmúlt hadtörténete szempontjából izgalmas olvasmány, élettörténete az emberi élni akarás és életszeretet inspiráló és lenyűgöző példája is.