A Mazsihisz a magyarországi zsidó közösség általános képviselője

2023. Június 05. / 10:19


A Mazsihisz a magyarországi zsidó közösség általános képviselője

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), a négy magyarországi történelmi egyház egyike – a honi zsidóság általános képviselője. Legfőbb testülete a közgyűlés, melynek 121 fős tagsága a magyarországi zsinagógák képviselőiből, valamint a rabbikból áll. Négyévente ők választják meg az elnököt, a két alelnököt, az ügyvezető igazgatót és a vezetőséget.

Különféle becslések szerint ma több mint 120 ezer zsidó él Magyarországon, többségük Budapesten. A szövetséghez mintegy negyven zsinagóga tartozik, amelyek közül húsz fővárosiban rendszeresen tartanak istentiszteletet. Vidéken is egyre pezsgőbb a zsidó vallási és kulturális élet. A Mazsihisz fő feladatai közé tartozik a vallási hagyományok ápolása mellett a szociális támogatás, valamint a hagyományos zsidó oktatás erősítése, bővítése.

A Mazsihisz képviseli a holokauszt túlélőit különböző jóvátételi ügyekben Magyarországon és külföldön egyaránt.

Az 1989-es rendszerváltás után új fejezet kezdődött a magyarországi zsidóság életében. Az ateista állam által korábban bevezetett korlátozások megszüntetése ismét lehetővé tette a szabad vallásgyakorlást. A megújult zsinagógai élet egyre élénkebb közösségi kötelékeket teremtett: ismét előtérbe került a vallási szabályok betartása, azok közös tanulmányozása és tanítása, a judaizmus erkölcsi alapjainak megerősítése és a Tóra parancsolatain alapuló szociális gondoskodás.

A Mazsihisz kiváló kapcsolatokat ápol hazai és nemzetközi zsidó szervezetekkel: tagja a Zsidó Világkongresszusnak (WJC), az Európai Zsidó Kongresszusnak (EJC), a Zsidó Hitközségek Európai Tanácsának (ECJC), valamint fontos partnere Izrael Államnak, a Claims Conference-nek, a Joint-nak, a Jewish Agency-nek (Sochnut), az Anti-Defamation League-nek (ADL) és a cionista mozgalomnak.

A Mazsihisz ma kiemelkedő és központi koordináló intézményi szerepet tölt be a zsidó kultúra és közélet sokrétű, színes palettáján. Feladatunknak tekintjük, hogy a zsidó vallás gyakorlásán keresztül elérhetővé tegyük a szellemi gazdagodás lehetőségét a magyarországi zsidóság számára, egyúttal hídként szolgáljunk a többségi magyar társadalom számára, közvetítve hitünk és kultúránk értékeit.

Szociális munkánk keretében napi több száz ebédet juttatunk el a rászorulókhoz és évente több ezer élelmiszercsomagot osztunk ki. A Mazsihisz által fenntartott szociális háló több ezer ember mindennapjait teszi kényelmesebbé. A zsidó identitást ápoló intézményeinkben, óvodáinkban, iskoláinkban, egyetemeinken közel 1000 gyermek és diák készül fel a jövőjére.

A Szövetség aktívan részt vesz a zsidó kulturális élet szervezésében is. Büszkék vagyunk Európa-szerte elismert európai művészeti rendezvényeinkre, nagy népszerűségnek örvendő Zsidó Kulturális Fesztiválunkra, rangos kiállításainkra, maradandó élményt nyújtó tematikus rendezvényeinkre.

A magyar zsidó kultúra és hagyomány különösen gazdag, élénk és különleges. A magyarországi zsidóság gyökerei a Szent István-i államalapítás előtti időszakra nyúlnak vissza, majd a középkor viszontagságai után a látványos változások a 19. században következtek be, amikor az emancipált zsidóság lehetőséget kapott tehetségének és képességeinek fejlesztésére. Neves tudósokat, orvosokat, gondolkodókat, írókat, művészeket és egyéneket adtunk szülőföldünknek, akik fejlesztették a gazdaságot és az élet számos területén hozzájárultak az ország felvirágozásához.

Közös történelmünk legsötétebb időszakában, a holokauszt idején több mint 600 000 magyar zsidót gyilkoltak meg. A sebek nehezen gyógyulnak, de van remény arra, hogy az elmúlt évtizedek zsidó újjáéledése tartós alapot ad a magyarországi zsidó élet reneszánszához.

Elnök: dr. Grósz Andor
Alelnök: Mester Tamás, dr. Nógrádi Péter
Ügyvezető igazgató: Dr. Kunos Péter
Rabbitestület elnök:

Vezetőségi tagok:
Büchler András (Sopron), Deutsch Miklós (Miskolc), Fináli Péter (Hunyadi tér), dr. Frölich Róbert (Országos főrabbi), Goldmann Tamás (Pécs), Kreislerné dr. Grósz Zsuzsanna (Debrecen), dr. Hersch Tamás (Hegedűs-Csáky), Szerb Gábor (Hegedűs-Csáky), dr. Várnai György (Hegedűs-Csáky). Schönberger András és Szerdócz Ervin (Rabbitestület által delegált rabbik)

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek