– Fontos, hogy a zsidóság is kivegye a részét a menekülők segítéséből, függetlenül a vallásuktól és származásuktól – mondja interjúnkban Kenesei Marcell, a Bálint Zsidó Közösségi Ház Alapítvány igazgatója. Habár egy közösségi ház természetesen nem menekültválság kezelésére való, az intézmény munkatársai mégis a kiégésig hajtják magukat, hogy minél több embernek segíthessenek. Az igazgatót Fogl Márton kérdezte.
–Hogyan ért el a háború híre? Mi volt az első reakciód?
– Éppen egy barátommal telefonáltam, közben jött a hír, ő szólt, hogy nézd, Oroszország megtámadta Ukrajnát. Szürreális volt, persze megfagyott a levegő, le is tettem a telefont. Arra gondoltam, hogy mit kell csinálni. Első lépésként a JDC-vel (American Jewish Joint Distribution Committee – Joint) és a Mazsihisszel beszéltünk, az első pár óra a lehetséges történések felvázolásával telt.
Cernov Mircea, a JDC igazgatója az első pillanatban biztosított arról, hogy mindenben számíthatunk a támogatásukra. Biztosan jönnek majd menekültek – gondoltuk –, információ-átadásban pedig tudnánk segíteni. A pandémia alatt felállított krízisvonalat már másnapra átállították menekültválság-krízisvonalra.
Mi pedig kommunikáltuk ezt az Ukrajnából érkezők felé, hogy megtalálják a közösséget. Visszagondolva, ezt hamarabb elkezdhettük volna. De valahogy szerintem mindenki remélte, hogy nem lesz ilyen.
– A Bálint Ház hogyan segít a krízisben?
– Fontos, hogy a zsidóság is mutassa, kiveszi a részét a menekülők segítéséből, vallásuktól, származásuktól függetlenül. A válság kirobbanása óta dolgozik együtt a JDC és a Mazsihisz, a Szochnut és a WJC (World Jewish Congress), hogy minél olajozottabban, az erőforrásokat összedobva segíthessük a menekülőket.
A Bálint Ház koordinálja azt a száznál több embert, akik a szervezetközi önkéntes csapatban dolgoznak. Sok akció zajlik a közösségben, nehéz volt követni, hogy ki mit csinál, eleinte, aki segíteni akart, sokszor az sem tudta, hova menjen. Létrehoztunk egy honlapot jewsforukraine.hu címmel, hogy összefogjuk a közösségben meglévő segítő szándékot.
Ha önkéntes munkát szeretnél ajánlani, akkor ezen keresztül tudsz olyan helyre kerülni, amilyen típusú munkát vállalnál. Ugyanígy lehet itt szállást, fuvarozást, ruhaadományt, pénzt és mást is felajánlani. Lefordítottuk ukránra is az oldalt, hogy a rászorulók is jelentkezhessenekrajta. A Bálint Ház emellett adományelosztó ponttá is vált, itt gyűjt az Adománytaxi és a Hasomer Hacair is – láthattad, a nagytermünk tele van mindenfélével. A menekülők, akik itt vannak a szálláshelyeken, ide jöhetnek válogatni a ruhákból.
Vannak, akik nálatok kapnak szállást?
– Nálunk nincsenek ágyak, csak matracok és polifoamok, ezért mi csak végszükség esetén működünk szálláshelyként, mert azért még így is jobb itt, mint a pályaudvaron. Múltkor aludt itt egy kilenc fős roma család, nekik a Fitnesz Teremben tudtunk megágyazni. De vannak szálláshelyek, amiket a közösség biztosít, vannak magán szállásfelajánlások – igyekszünk a menekülteket olyan helyeken elszállásolni, ahol alkalmasabbak a körülmények erre. Az egész közösségi koalíció – tehát a Mazsihisz, a Bálint Ház, a Szochnut, a JDC és a WJC – összesen körülbelül 800 embernek ad most szállást.
– Mire van most szükségetek?
– Próbáljuk tartani a tempót a folyamatos változásokkal, igazodni a folyamatosan változó igényekhez. Hogy egy példát mondjak: oroszul beszélő emberekre van most a leginkább szükségünk, akik tolmácsolnak a pályaudvarokon és a szálláshelyeken. De amit eddig soroltam, ez mind csak a gyorsreagálás, a hirtelen segítség.
Viszont a krízis kezdete óta eltelt majdnem egy hónap, és már látszanak közép- és hosszútávú igények és problémák, amikre választ kell adni. Programok kellenek például a menekülő családok gyerekeinek, hogy elvonhassuk a figyelmüket arról a szörnyű helyzetről, amiben vannak.
Szervezetközi együttműködésben dolgozunk ezen is a Lauder, a JDC, a Szochnut, a Mazsihisz és a Bálint Ház részvételével. De ehhez is oroszul beszélő madrihok, ifjúsági vezetők kellenek. Ez a legnehezebb, mert nincsenek olyan sokan Magyarországon, akik tudnák ezt csinálni, és a legtöbbjüknek van már munkája. Úgyhogy keresünk a menekülők között is olyanokat, akiknek van erre képesítése, vagy affinitása.
– Sokan vannak olyan menekültek, akik maradni szeretnének?
Van, aki a háború végéig maradna, más még nem döntötte el, de az biztos, hogy a legtöbben mennek tovább, nagyon gyakran Izraelbe. A most itt lévő nagyjából 800 emberből körülbelül 150-nek nincsen még terve. Sokakban felvetődik, célunk-e, hogy maradjanak. Én azt hiszem, hogy érdekünk lenne, hogy a menekülők Magyarországot és a budapesti közösséget is olyan helynek lássák, ahol maradhatnak, és ahol szívesen látják őket. Ezáltal csak színesedne a közösségünk. Ezért meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy ezek az emberek maradhassanak, amíg a konfliktus nem rendeződik, vagy akár tovább is.
– Az ukrajnai zsidó közösségekkel tartjátok a kapcsolatot?
– Folyamatos kapcsolatban állunk velük és napi szinten érkeznek szervezett csoportok Ukrajnából. Velük tervezzük azokat az akciókat is, amiket többek közt a JDC, a WJC és a Szochnuttal való együttműködésben valósítunk meg. De nagyon sok ujrajnai zsidó közösség és szervezet már vagy elmenekült, vagy egészen mást csinál most, mint eddig. Ez egy brutális, drámai helyzet, ahol napról napra változnak a dolgok, teljesen átalakult az élet. Amikor menekültekről bezsélünk, az Ukrajnából elmenekülőkre gondolunk, pedig legalább ennyi ember Ukrajnán belül menekül. Egészen durva, humanitárius katasztrófához közeli a helyzet egyes ukrán területeken, amiket szintén jó lenne enyhíteni. Például a Hasomer Hacair, az Adománytaxi, a Cseriti üzletlánc, vagy a nagyobb humanitárius szervezetek, mint a JDC is, visznek szállítmányokat, ezeket is kell segíteni. Tehát a hirtelen segítségnyújtás, a közép- és hosszú táv mellett ezzel is foglalkozni kell, miközben mi is csak loholunk magunk után.
Hosszabb távon még milyen elképzelései vannak a Bálint Háznak?
– Most raktam össze egy koncepciót egy, a menekülő családok gyerekeinek szóló oktatási programra, ami jövő héten már be is indulhat. Szociális programokat is tervezünk. És próbálunk azért közösségi programokat is nyújtani, amiben egyébként jók vagyunk, csak nehéz, mivel nem beszéljük a nyelvet. De ingyenessé tettük menekülteknek például a Purimi Parkolót, egy családi programot, amit a Szent István parkban szerveztünk. Erre szereztünk tolmácsot, a szórólapot is lefordítottuk ukránara.
Nemsokára jön a pészah, ere a Bálint Ház, a Somer és a Hanoár közösen szervez egy ifjúsági és fiatal felnőtteknek szóló széder estet. De pénteken például Kabbalat Shabbatot tartunk az egyik szállodában a családos menekülteknek. Szerdán pedig egy Gellért-hegyi parkba vittünk 40 embert, szűlőket és gyerekeket. Ilyen kinti programból még lesz több a napokban, ha az időjárás engedi.
A klubéletet is szeretnénk beindítani, hogy egymással találkozhassanak és beszélgethessenek. Apró emberi dolgok ezek, tudjuk, hogy igénylik. Viszont mivel traumatizált állapotban vannak, azt még nemtudjuk, hogy igénybe is tudják-e venni ezt a segítséget. Ha azt látjuk, hogy nem, akkor megpróbálunk majd valami mást. Önkénteseken keresztül pszichológiai segítséget is próbálunk nyújtani.
Mi az, amit te magad csinálsz ebben a helyzetben?
– Nem a vezetői szinttel kezdem: én is önkénteskedtem, voltam kint a pályaudvarnál és személyesen is segítettem az ukrajnai barátaimnak, akik vagy Magyarországon keresztül utaztak tovább, vagy ide jöttek. A Bálint Ház igazgatójaként pedig a különböző szervezetek között próbálok koordinálni, bevonni embereket a munkába, rávenni őket arra, hogy segítsenek – azaz, gyakorlatilag egy menekültválság operációt felépíteni.
Olyan feladatokat osztok ki a csapatom tagjaira, amilyenekre egyáltalán nem voltunk felkészülve. És nagyon sokféle felajánlás érkezik hozzám személyesen, ilyenkor megpróbálom összekötni a különböző szálakat.
Ez nehéz, mert nincs kész a rendszerünk, sokszor nincsen még ember, akihez be tudom csatornázni a felajánlást, ilyenkor pedig én vagyok még az összekötő. De azon dolgozom, hogy minden területnek legyen felelőse, hogy minél szervezettebben és flottabbul tudjuk ezt a kaotikus helyzetet menedzselni. De hát a helyzet – a jellegéből adódóan – mindenképpen kaotikus, és egy közösségi ház nem menekültválság kezelésére van kitalálva.
– A mindennapjaidat hogyan változtatta meg a krízis?
– Teljes mértékben felborította. Normálisan nagyon figyelek rá, hogy a munkát és a magánéletet minél jobban elválasszam. Amikor a munkámat végzem, akkor száz százalékban beleteszem magam és nagyon nehezen tudnom lerakni a tollat. De ha letettem, akkor a pihenés, a hétvége, a szabadság annyira szent, amennyire csak lehetséges, az utóbbi időben azonban ezt félre kellett tennem. Normál esetben este 6-7 óra után már nem veszem fel a telefont. Most, ebben a helyzetben nem érzem úgy, hogy ezt megtehetném, mert lehet, hogy egy család aznapi lakhatása múlik rajta, és ez nem hagy nyugodni. Nem tudom, hogy ez meddig tartható, valószínűleg nem sokáig és így lehet hamar kiégni. Ebben a pillanatban ez még embertpróbáló, de ha feláll jobban a rendszer, akkor lehetséges, hogy egy kicsit hátrébb lehet lépni.
(Címlapkép: Kenesei Marcell. Fotók: Nagy Ákos)
Az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos segítségnyújtás során a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) együttműködő partnerei a Joint Distribution Comitee (JDC), a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC), a Jewish Agency for Israel (Szochnut), a JCC Budapest-Bálint Ház, valamint Izrael Állam budapesti nagykövetsége.
