Jákob lajtorjája

2023. November 23. / 09:44


Jákob lajtorjája

– Az élet olyan, mint egy létra. Hol felemelkedünk a legfelső fokára, hol a legalsó fokán állunk. Az ember életében Isten a teremtő gondviselés! – tanítja írásában Szerdócz Ervin rabbi a Vájécé hetiszakasz kapcsán.

„Íme egy létra állt a földön, melynek teteje az égig ért és íme, Isten angyalai fel és alá járnak rajta.”
(I.M.28./12.)

Rabbi Joszi és Rábá magyarázza, hogy Isten a világ teremtése óta „ül magasságos trónusán és létrákat alkot”. Van, akinek leereszti, és van, akinek felemeli „sorsa megmentő létráját”. Isten tehát ezt a reményt és bátorítást nyújtó létrát” mutatta meg Jákobnak (Börésit rábá 68).

Történt, hogy Máramarossziget – sok évvel Josef Stern főrabbi halála után – új rabbit választott. Jekutiel Jehuda Teitelbaum rabbit, aki a sátoraljaújhelyi csodarabbi unokája volt. Személye megosztotta a szigetieket, mert kötődtek az elhunyt rabbi szokásaihoz. Egyszer csak az új rabbi hívatta a szigeti zsidókat. Bejelentette, hogy rabbi Josef Stern „fürdőjében” fog alámerülni. 

A „fürdő” négy oszlop volt, rajta egy szedett-vetett fedél, és alatta volt a kút. Nevezetessé azzal vált, hogy Stern rabbi minden pénteken vagy ünnep előtt, akár télvíz idején is, lemászott a létrán a vízhez. Télen betörte a jeget, és megmártózott a dús, jéghideg vízben. A rabbi halála után senki sem használta. Elfelejtették! A tető leomlott, a kút eliszaposodott, majd attól való félelmükben, hogy valaki beleeshet, a kutat betömték. Csak a létra maradt emlékül. A rabbiház istállójának fedele alá szerelték. 

Jekutiel Jehuda rabbi kérésére a régi helyen kiásták a kutat. A létra hosszáról tudták, milyen mélységig kell ásniuk, de víznek nyoma sem volt. „Rabbi Stern „elzárta a csapot” – mondogatták.

Jekutiel Jehuda rabbi a következő pénteken megjelent, hogy alámerüljön rabbi Stern kútjában. A kút azonban szárazon tátongott. A rabbi kérte, ássanak még egy „ásónyit”. Láss csodát! Egy kis víz jelent meg a kút mélyén.

– Elég! Nem kell tovább ásni!”  ̶  szólt a rabbi. Levette ruháit, és a létrán leereszkedett a mélybe. Lelépett a létra utolsó fokáról, de a víz a bokájáig sem ért. Az emberek egymásra néztek, majd hangos hahotában törtek ki: „még hogy alámerül!”.  

Akkor hirtelen és váratlanul a víz emelkedni kezdett a kútban, és rövidesen a rabbi álláig ért. A rabbi állt a hideg vízben, és ahelyett, hogy alámerült volna, megkérdezte a jelenlevőket: van itt valaki, aki emlékszik Josef Sternre, amikor még fiatal volt? 

Volt egy idős ember, aki ismerte rabbi Sternt. 

– Emlékszik még rabbi Stern sameszára? – kérdezte a rabbi. – Emlékszik a sameszre, aki felakasztotta magát a zsinagóga csillárjára? 

– Mit számít az már! – mondta az öreg. – Nem is jó arra emlékezni, sok évvel ezelőtt történt! Akkor történt, amikor maga még fiatal fiú volt.

A rabbi nem hagyta magát, mire az belekezdett a történetbe.

Rabbi Josef Stern samesza

Különös, magányos, istenfélő, de együgyű ember volt rabbi Josef Stern samesza. Minden szerdán fényesítette a zsinagóga nagy csillárját. Közben hangosan dalolva ismételgette: „Isten kedvéért teszem! Isten kedvéért teszem!”. Egy nap a zsinagóga ajtaja zárva volt. Az emberek feltörték a zárat. Bementek, és a sameszt ott találták felakasztva. Saját övén lógott a fényes csilláron.  

Ekkor Jekutiel Jehuda rabbi, aki még mindig a vízben állt, mesélni kezdett: Akkor, azon a napon a samesz hamarabb végzett a csillár fényesítésével. „Mit tehetnék még Isten kedvére valót?” – kérdezte a samesz. Ott állt megzavarodva. A csillár fényesítése volt a legfontosabb dolog életében. Mit tett hát? Isten kedvéért felakasztotta rá magát. Elborult tudatában azt hitte, ez az, amit még megtehetett Isten tiszteletére.  

A rabbi folytatta: 

– A múlt héten megjelent álmomban rabbi Josef Stern. Elmondta a történetet, és felkért: „váltsuk meg” a szegény samesz nyughatatlan, eltévelyedett lelkét! 

A rabbi, befejezve a történetet, alámerült a kút vizében. Amikor előbukkant a vízből, azt kérdezte: 

– Készen vagytok, hogy kiváltsuk a samesz lelkét?

– Igen! Igen! Váltsuk meg a samesz lelkét! – válaszolták az emberek. 

A rabbi így folytatta: 

– Ezen a szent helyen mi most közösen megváltjuk a sameszt. Találja meg árva lelke a nyugalmát a másik világban!  

A rabbi feljött a kútból, és amint lépkedett egyre feljebb, létrafokról létrafokra, mindenki legnagyobb ámulatára a víz apadni kezdett a kútban. A végén egy csepp víz sem maradt benne.

Jekutiel Jehuda rabbi lassan a szigetiek szívéhez nőtt. Helyreállíttatta a kutat, fedelet építtetett föléje. Ezután, ha valakivel olyan történt, amire nem talált kiutat, leereszkedett a létrán rabbi Josef Stern kútjába. Az angyalokra gondolt, akik Jákob történetében a „lajtorján” ereszkedtek a földre, hogy segítsenek az embereken. A létrát leeresztette a száraz kútba. Amikor leért a kút mélyére, akkor elmondta a zsoltár szavait: 

„A mélységből hívlak, Örökkévaló! Uram, halld meg hangomat, légy figyelmes könyörgésem szavára… Bízzál, Israel, az Örökkévalóban, mert Övé a szeretet, sokrétű a segítsége…”. 

A kút ilyenkor megtelt vízzel, amely rövidesen az álláig ért, és ő boldogan alámerült. Tudta, hogy Isten meghallgatta imáját, és segíteni fog azon, akiért ő a mélységből imádkozott.

Azután eltelt száz év, és ez alatt Sziget minden főrabbija időnként a „lajtorján” lemászott a kútba, és az égi segítség nem váratott magára.

Aztán történt valami. 1943-ban egy éjjel eltűnt a létra. Rossz előjelnek tartották. Követeket küldtek a wisnitzi Háger rabbihoz, hogy adjon magyarázatot. Háger rabbi ezt a választ adta:

– Jöjj és láss! A felső birodalomból a lelkek létrán ereszkedtek a mélybe. Most a létrát elvették! Lesznek, akik bár jól tudják, hogy nem fog sikerülni, megpróbálnak lejutni a mélybe! Semmi értelme, mert maga Isten keze nyúlt le, és vette a létrát magához!

A szigetiek nem hagyták magukat! Csináltak másik létrát, és rábírták a főrabbit, hogy ereszkedjen le a kútba, de a kút száraz maradt.

1944. május 16-án, majd 18-án, 20-án és 22-én minden szigeti és máramarosi zsidót marhavagonokban Auschwitzba deportáltak. A Nagy Zsinagógát felrobbantották. A kútnak is nyoma veszett. Ahogyan negyvenezer máramarosszigeti zsidó is eltűnt a történelemből.

Hogy mi lesz? Ki tudja? Talán egyszer valaki rálel a kútra. Talán egyszer a létra is előkerül. Valaki veszi a létrát, és lemászik a kútba. Akkor, talán a kút újra megtelik vízzel, és felhangzik a kútból a régi fohász:

„A mélységből hívlak Örökkévaló!” Akkor tudni fogják, hogy az Egek Ura meghallotta a könyörgést, és odafigyel a hangra, hiszen: „Övé a szeretet, sokrétű a segítsége.” Igen!

„Ami volt, az lesz, ami történt, az történni fog…” (Kohelet 1/9.)

Talán egyszer… Igen, talán majd egyszer… Máramarosszigeten! 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Az Istennevek rejtélyei!
2024. Január 11. / 09:15

Az Istennevek rejtélyei!