7. Vájécé 28,10–32,3

Mózes első könyve
HÉBER és ANGOL nyelven itt olvasható

Gen 28,10 És elment Jákób Beér Sebából és ment Háránba.

Gen 28,11 Eljutott egy helyre és ott töltötte az éjszakát, mert a nap leszállott; és vett egyet a hely kövei közül és feje alá tette s lefeküdt aludni azon a helyen.

Gen 28,12 És álmodott. Íme egy létra állt a földön, melynek csúcsa az égig ért és íme, Isten angyalai fel és alá járnak rajta.

Gen 28,13 És íme, az Örökkévaló áll mellette és szól: „Én vagyok az Örökkévaló, atyád, Ábrahám Istene és Izsák Istene, a földet, amelyen fekszel, neked adom és magzataidnak.

Gen 28,14 És a magzatod olyan sok lesz, mint a föld pora, és kiterjeszkedel nyugatra és keletre, északra és délre és benned és ivadékaidban áldottak lesznek a föld összes nemzetségei.

Gen 28,15 És íme, én veled vagyok és vigyázok reád, bárhol jársz s visszahozlak erre a földre; mert nem hagylak el, míg meg nem tettem, amit neked mondtam.”

Gen 28,16 És Jákób fölébredt álmából és szólt: „Valóban az Örökkévaló van ezen a helyen és én nem tudtam.”

Gen 28,17 Megrémült és szólt: „Milyen félelmetes ez a hely; nem más ez mint Isten háza és ez az ég kapuja.”

Gen 28,18 És fölkelt Jákób kora reggel, vette a követ, amelyet feje alá tett, fölállította oszlopkőnek és olajat öntött tetejére.

Gen 28,19 És elnevezte a helyet Bét-Élnek; előbb Luz volt a város neve.

Gen 28,20 Ezután Jákób fogadást tett, mondván: Ha velem lesz Isten és vigyáz reám az úton, amelyen járok és ad nekem kenyeret enni és ruhát felölteni,

Gen 28,21 úgy hogy békében térek vissza atyám házába, akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem.

Gen 28,22 Ez a kő pedig, amelyet oszlopkőnek állítottam fel, Isten háza lesz és mindenből, amit adsz nekem, tizedet adok neked.

Gen 29,1 Jákób ezután útra kelt és elment kelet fiainak országába.

Gen 29,2 És látott egy kutat a mezőn és mellette három juhnyáj heverészett, mert ebből a kútból itatják a nyájakat. És a kút száján egy nagy kő volt.

Gen 29,3 Ide szokták összegyüjteni a nyájakat; és elgördítették a követ a kút szájáról, megitatták a juhokat és azután visszatették a követ a helyére, a kút szájára.

Gen 29,4 És szólt hozzájuk Jákób: „Testvéreim, hova valók vagytok?” És feleltek: „Háránból valók vagyunk”.

Gen 29,5 És szólt hozzájuk: „Ismeritek Lábánt, Náhór fiát?” És feleltek: „ismerjük”.

Gen 29,6 És szólt hozzájuk: „Békében van-e?” S feleltek: „Békében van; íme leánya Ráhel éppen jön a juhokkal”.

Gen 29,7 És ő szólt: „Íme még hosszú a nap, nincs még itt a jószág beterelésének ideje, itassátok meg a juhokat, menjetek és legeltessétek őket”.

Gen 29,8 És ők feleltek: „Nem tehetjük, amíg össze nem gyűlnek a nyájak mind, akkor elgördítik a követ a kút szájáról, hogy megitassuk a juhokat”.

Gen 29,9 Mialatt beszélt velük, Ráhel odaérkezett atyja juhaival, mert ő legeltette őket.

Gen 29,10 És történt, hogy midőn Jákób meglátta Ráhelt, Lábánnak, anyja testvérének leányát és Lábánnak, anyja testvérének juhait, odalépett Jákób és elgördítette a követ a kút szájáról és megitatta Lábánnak, anyja testvérének juhait.

Gen 29,11És megcsókolta Jákób Ráhelt, fölemelte hangját és sírt.

Gen 29,12 És megmondta Jákób ráhelnek, hogy ő atyjának vére és hogy Rebekának fia. És ő elfutott és megmondta atyjának.

Gen 29,13 És történt, hogy midőn Lábán Jákóbnak, nővére fiának hírét vette, elébe futott, megölelte, megcsókolta és elvezette házába, és elbeszélte Lábánnak mindezeket a dolgokat.

Gen 29,14 És szólt hozzá Lábán: „Bizony csontom és húsom vagy te!” És nála maradt egy teljes hónapig.

Gen 29,15 És szólt Lábán Jákóbhoz: „Azért, mert testvérem vagy, ingyen szolgálj-e engem? Mondd meg nekem, mi legyen a béred?”

Gen 29,16 Lábánnak két leánya volt: a nagyobbik neve Léa, a kisebbiknek a neve Ráhel volt.

Gen 29,17 Léa szemei gyengék voltak, Ráhel azonban szép alakú és szép arcú volt.

Gen 29,18 Jákób megszerette Ráhelt és így szólt: „Szolgálok neked hét évig Ráhelért, kisebbik leányodért”.

Gen 29,19 És felelt Lábán: „Jobb, ha neked adom, semhogy más férfinak adjam, maradj nálam”.

Gen 29,20 És Jákób hét évig szolgált Ráhelért, de neki csak néhány napnak tetszett, mert szerette őt.

Gen 29,21 És Jákób szólott Lábánnak: „Add ide feleségemet, mert időm kitelt; hadd menjek be hozzá”.

Gen 29,22 És összegyüjtötte Lábán a helység népét és lakodalmat csinált.

Gen 29,23 És történt, hogy este lett, vette leányát, Léát és bevitte hozzá; és ő bement hozzá.

Gen 29,24 És odaadta Lábán Zilpát, a szolgálóját, leányának Léának szolgálóúl.

Gen 29,25 És történt, hogy midőn reggel lett, látta, hogy íme Léa az; és szólt Lábánhoz: „Mit tettél velem? Nem Ráhelért szolgáltam-e nálad, miért csaltál meg?”

Gen 29,26 És mondta Lábán: „Nem szokás nálunk, hogy odaadják az ifjabbikat az idősebbik előtt.

Gen 29,27 Töltsd ki ennek a hetét, akkor odaadjuk neked amazt is azért a szolgálatért, amelyet szolgálsz nálam még hét évig”.

Gen 29,28 És Jákób úgy tett, eltöltötte ennek a hetét is és akkor feleségül odaadta neki leányát, Ráhelt is.

Gen 29,29 És Lábán odaadta Bilha szolgálóját leányának, Ráhelnek szolgálójául.

Gen 29,30 És bement Ráhelhez is, és jobban szerette Ráhelt mint Léát; és szolgált nála még hét évig.

Gen 29,31 Látta pedig az Örökkévaló, hogy Léát nem szereti és megnyitotta méhét; de Ráhel magtalan volt.

Gen 29,32 És viselős lett Léa, fiút szült és elnevezte Reubénnek, mert mondta: „Bizony meglátta az Örökkévaló nyomorúságomat, bizony most szeretni fog a férjem”.

Gen 29,33 Újra viselős lett, fiút szült és mondta: „Bizony meghallotta az Örökkévaló, hogy gyűlölt vagyok és adta nekem ezt is”; és elnevezte Simeónnak.

Gen 29,34 Újra viselős lett, fiút szült s mondta: „Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert szültem neki három fiút”, ezért elnevezte őt Lévinek.

Gen 29,35 Újra viselős lett, fiút szült és mondta: „Most hálát adok az Örökkévalónak”; ezért elnevezte őt Jehudának. És többet nem szült.

Gen 30,1 És midőn Ráhel látta, hogy ő nem szült gyermeket Jákóbnak, irígykedni kezdett Ráhel az ő nővérére és szólt Jákóbhoz: „Adj nekem gyermekeket, mert ha nem, meghalok”.

Gen 30,2 És felgerjedt Jákób haragja Ráhel ellen és szólt: „Vajjon Isten helyében vagyok-e én, aki megvonta tőled méhednek gyümölcsét?”

Gen 30,3 És ő szólt: „Itt van szolgálóm Bilha, menj be hozzá, és szüljön ő az én térdemen, hogy én is megépüljek általa”.

Gen 30,4 És odaadta neki szolgálóját, Bilhát feleségül; és bement hozzá Jákób.

Gen 30,5 És Bilha viselős lett és szült Jákóbnak fiút.

Gen 30,6 És szólt Ráhel: „Ítélt felőlem Isten, hallgatott is szavamra és adott nekem fiút”. Ezért elnevezte Dánnak.

Gen 30,7 És Bilha, Ráhel szolgálója, újra viselős lett és szült egy második fiút Jákóbnak.

Gen 30,8 És szólt Ráhel: „Nagy küzdelmet küzdöttem nővéremmel és legyőztem”. Ezért elnevezte Naftálinak.

Gen 30,9 Amidőn Léa látta, hogy többet nem szül, vette szolgálóját Zilpát és adta őt Jákóbnak feleségül.

Gen 30,10 És Zilpa, Léa szolgálója, szült Jákóbnak fiút.

Gen 30,11 És szólt Léa: „Megjött a szerencse!” És elnevezte Gádnak.

Gen 30,12 És szült Zilpa, Léa szolgálója egy második fiút Jákóbnak.

Gen 30,13 És Léa mondta: „Boldog vagyok, mert boldognak mondanak engem az asszonyok”. És elnevezte Ásérnak.

Gen 30,14 És kiment Reubén a búzaaratás napjaiban és talált a mezőn mandragóra-bogyót, elvitte anyjához Léához. És szólt Ráhel Léához: „Adj nekem, kérlek, fiadnak mandragóráiból”.

Gen 30,15 És ő mondta neki: „Vajjon keveselled-e, hogy elvetted tőlem férjemet, még elvennéd fiam mandragóráit is?” És Ráhel szólt: „Háljon veled ma éjjel fiadnak mandragóráiért”.

Gen 30,16 És Jákób este hazajött a mezőről, Léa elébe ment és szólt: „Hozzám jöjj be, mert bérbe vettelek fiam mandragóráiért”. És vele hált azon éjjel.

Gen 30,17 És Isten hallgatott Léára, viselős lett és szült Jákóbnak egy ötödik fiút.

Gen 30,18 És szólt Léa: „Isten megadta jutalmamat, hogy odaadtam szolgálómat férjemnek”. És elnevezte Jisszákárnak.

Gen 30,19 És Léa újra viselős lett és szült egy hatodik fiút Jákóbnak,

Gen 30,20 szólt Léa: „Megajándékozott engem Isten jó ajándékkal. Most már nálam fog lakni a férjem, mert hat fiút szültem neki”. És elnevezte Zebulonnak.

Gen 30,21 Azután pedig szült egy leányt és elnevezte Dinának.

Gen 30,22 És Isten megemlékezett Ráhelról, Isten hallgatott reá és megnyitotta méhét.

Gen 30,23 Viselős lett, fiút szült és így szólt: „Isten elvette az én gyalázatomat”.

Gen 30,24 És elnevezte Józsefnek, mondván: „Adjon az Örökkévaló nekem még egy másik fiút”.

Gen 30,25 És történt, hogy midőn Ráhel Józsefet szülte, Jákób így szólt Lábánhoz: „Bocsáss el, hadd menjek el hazámba és országomba.

Gen 30,26 Add ide feleségeimet és gyermekeimet, akikért téged szolgáltalak, hadd menjek el; mert te ismered szolgálatomat, amellyel téged szolgáltalak.”

Gen 30,27 És szólt hozzá Lábán: „Ha kedvet találtam szemedben maradj, mert tudom, hogy a te kedvedért áldott meg az Örökkévaló engemet”.

Gen 30,28 És szólt: „Szabj bért magadnak és én megadom”.

Gen 30,29 Ő pedig így szólt: „Te tudod, hogyan szolgáltalak, és mivé lett jószágod nálam.

Gen 30,30 Mert kevés az, ami tied volt, mielőtt jöttem, és sokra szaporodott és megáldott az Örökkévaló, akármerre mentem; és mikor tehetek már én is valamit az én házamért?”

Gen 30,31 És ő így szólt: „Mit adjak neked?” Jákób felelt: „Ne adj nekem semmit. Ha nekem ezt a dolgot megteszed, ismét legeltetem és őrzöm juhaidat.

Gen 30,32 Én végigjárom ma mind a juhaidat, eltávolítok onnan minden pettyes és foltos bárányt és minden sötétszínű bárányt a juhok közül, meg a foltosat és pettyeset a kecskék közül; ez legyen a bérem.

Gen 30,33 Így tanuskodjék mellettem az igazságom a jövőben: ha majd eljössz bérem ügyében, amely előtted van, minden ami nem pettyes és foltos a kecskék között és sötétszínű a juhok között, az lopott nálam.”

Gen 30,34 És szólt Lábán: „Jól van, vajha a te beszéded szerint lenne!”

Gen 30,35 És eltávolította azon a napon a csíkos és foltos bakkecskéket és mind a pettyes meg foltos nősténykecskéket, mindet, amelyen valami fehér volt, és minden sötétszínűt a juhok között, és odaadta fiai kezére.

Gen 30,36 És hagyott három napnyi utat maga közt és Jákób között; és Jákób legeltette Lábánnak többi juhait.

Gen 30,37 És vett magának Jákób friss nyárfa-, mogyoró- meg gesztenyepálcát és lehántott róluk fehér sávokat, hogy a fehér kilátszott, ami a pálcákon volt.

Gen 30,38 És odaállította a pálcákat, melyeket lehántott, szemben a juhokkal, a vályúkba, az itatókba, ahová inni jönnek a juhok, hogy foganjanak, midőn inni jönnek,

Gen 30,39 és a juhok fogantak a pálcák előtt és ellettek csíkosakat, pettyeseket és foltosokat.

Gen 30,40 És elkülönítette Jákób a bárányokat és fordította a juhok arcát a csíkos és minden sötétszínű felé Lábán nyájában; és a maga nyáját külön helyezte és nem helyezte azokat Lábán juhaihoz.

Gen 30,41 És történt, hogy valahányszor fogamzottak a korán ellő juhok, akkor odatette Jákób a pálcákat a juhok szemei elé a vályúkba, hogy a pálcák között fogamzzanak.

Gen 30,42 De ha későn elletek a juhok, nem tette oda; így lettek a későn ellettek Lábáné, a koraiak Jákóbé.

Gen 30,43 És gyarapodott a férfiú igen nagyon, és voltak nagy nyájai, szolgái és szolgálóleányai, tevéi és szamarai.

Gen 31,1 És meghallotta Lábán fiainak szavait, akik azt mondták: „Jákób elvett mindent, ami az atyánké s abból, ami atyánké volt, szerezte ezt az egész gazdagságot”.

Gen 31,2 És látta Jákób Lábán arcát, hogy ő nem olyan hozzá, mint annakelőtte.

Gen 31,3 És szólt az Örökkévaló Jákóbhoz: „Térj vissza atyáid országába és szülőföldedre és én veled leszek”.

Gen 31,4 És Jákób elküldött érte és hivatta Ráhelt és Léát a mezőre nyájához,

Gen 31,5 és szólt hozzájuk: „Látom atyátok arcát, hogy nem olyan hozzám mint annakelőtte; de atyám Istene velem volt.

Gen 31,6 És tudjátok, hogy egész erőmmel szolgáltam atyátokat.Gen 31,7Atyátok azonban megcsalt engem és megváltoztatta béremet tízszer, de Isten nem engedte, hogy velem rosszat tegyen.

Gen 31,8 Ha így szólt: a pettyesek legyen a béred, akkor a juhok mind pettyeseket ellettek; ha pedig így szólt: a csíkosak legyen a béred, akkor a juhok mind csíkosakat ellettek.

Gen 31,9 Így vette el Isten atyátok jószágát és nekem adta.

Gen 31,10 És történt, hogy amikor a juhok fogamzottak, fölemeltem szememet és álmot láttam, és íme a bakok, melyek felhágnak a juhokra, csíkosak, pettyesek és foltosak.

Gen 31,11 És szólt hozzám Isten angyala álmomban: Jákób! Én mondtam: „Itt vagyok.”

Gen 31,12 És ő szólt: „Emeld csak fel most szemedet és lásd, mind a bakok, melyek fölhágnak a juhokra, csíkosak, pettyesek és foltosak, mert láttam mindazt, amit Lábán veled cselekszik.

Gen 31,13 Én vagyok Bét-Él Istene, ahol fölkentél oszlopot, ahol nekem fogadást tettél; most kelj föl, menj el ez országból és térj vissza szülőfölded országába”.

Gen 31,14 És Ráhel és Léa felelt és mondta neki: „Van-e még részünk és örökségünk atyánk házában?

Gen 31,15 Nem tart-e idegeneknek bennünket? Mert eladott bennünket és elköltötte az értünk adott pénzt.

Gen 31,16 Mert mindaz a gazdagság, amit Isten atyánktól elvett, a miénk és a mi gyermekeinké. Most tehát tedd meg mindazt, amit Isten neked mondott”.

Gen 31,17 És fölkelt most Jákób és feltette gyermekeit és feleségeit a tevékre.

Gen 31,18 És elvitte minden jószágát és minden szerzeményét, amelyet összegyüjtött, jószágát, amit Paddán Arámban szerzett, hogy elmenjen atyjához, Izsákhoz, Kanaán országába.

Gen 31,19 Lábán elment, hogy megnyírja juhait, azonközben Ráhel ellopta atyjának teráfimjait.

Gen 31,20 És Jákób észrevétlenül ment el Lábántól, az arámitól, mert nem adta tudtára, hogy menekülni akar.

Gen 31,21 És elmenekült ő mindennel, amije volt; fölkelt és átment a folyamon és Gileád hegye felé fordította arcát.

Gen 31,22 Harmadnapra tudtára adták Lábánnak, hogy Jákób elmenekült.Gen 31,23És ő magával vitte testvéreit és üldözte őt hét napnyi úton és utólérte Gileád hegyénél.

Gen 31,24 És Isten eljött az arámi Lábánhoz éjjeli álmában és mondta neki: „Őrizkedjél, hogy ne beszélj Jákóbhoz se jót, se rosszat!”

Gen 31,25 És elérte Lábán Jákóbot; most Jákób felütötte sátrát a hegyen, Lábán pedig felütötte sátrát testvéreivel együttesen Gileád hegyénél.

Gen 31,26 És szólt Lábán Jákóbhoz: „Mit tettél, hogy észrevétlenül elmentél és elvitted leányaimat, mint a kard foglyait?

Gen 31,27 Miért menekültél el titkon és szöktél el tőlem? Nem adtad tudtomra, hogy elbocsáthattalak volna örömmel és énekkel, dobszóval és hárfával!

Gen 31,28 Nem is engedted, hogy megcsókoljam fiaimat és leányaimat; most balgául cselekedtél.

Gen 31,29 Volna erőm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek; de atyád Istene szólt hozzám tegnap éjjel, mondván: Őrizkedjél, hogy ne szólj Jákóbhoz se jót, se rosszat!

Gen 31,30 És most, mikor el akartál menni, mert vágyva vágytál atyád háza után: miért loptad el isteneimet?”

Gen 31,31 És Jákób mondta Lábánnak: „Mivel féltem, azt gondoltam, hogy talán erőszakkal elrabolod tőlem leányaidat.

Gen 31,32 Akinél megtalálod isteneidet, az ne maradjon életben; testvéreink előtt ismerd fel , mid van nálam és vedd magadhoz”. Jákób nem tudta, hogy Ráhel lopta el azokat.

Gen 31,33 És Lábán bement Jákób sátrába, Léa sátrába és a két szolgáló sátrába, de nem találta; kiment Léa sátrából és bement Ráhel sátrába.

Gen 31,34 Most Ráhel vette a teráfimokat és betette a teve nyergébe és rájuk ült; és Lábán átkutatta az egész sátrat, de nem találta.

Gen 31,35 És ő szólt atyjához: „Ne haragudj rám, uram, hogy nem bírok fölkelni előtted, mert a nők szokása szerint vagyok”. És ő kutatott, de nem találta meg a teráfimokat.

Gen 31,36 És Jákób haragra gerjedt és perelt Lábánnal; szólt Jákób és mondta Lábánnak: „Mi a bűnöm, mi a vétkem, hogy így űzőbe vettél?

Gen 31,37 Hiszen átkutattad minden holmimat, mit találtál házad holmija közül? Tedd ide testvéreim és testvéreid elé, hogy döntsenek kettőnk között.

Gen 31,38 Húsz évig voltam nálad, birkáid és kecskéid nem vetéltek el és juhaidnak kosait nem ettem meg.

Gen 31,39 Amit a vadak széttéptek, nem vittem el hozzád, én viseltem a veszteséget, kezemtől követelted, amit elloptak nappal és amit elloptak éjjel.

Gen 31,40 Úgy voltam, hogy nappal a hőség emésztett és éjjel a fagy és az álom elkerülte szememet.

Gen 31,41 Húsz évig voltam házadban, tizennégy évig szolgáltalak két leányodért és hat évig juhaidért, te pedig tízszer változtattad meg béremet.

Gen 31,42 Ha nem lett volna velem atyám Istene, Ábrahám Istene és Izsák félelme, bizony most üresen küldtél volna el; vesződségemet és kezem munkáját látta Isten és ítélt az elmúlt éjjel”.

Gen 31,43 És Lábán felelt és mondta Jákóbnak: „A leányok az én leányaim, a fiúk az én fiaim és a nyáj az én nyájam, és minden, amit látsz, az enyém; leányaimmal pedig mit tegyek ma, vagy gyermekeikkel, akiket szültek?

Gen 31,44 Most tehát jer, kössünk szövetséget, én meg te, hogy tanuság legyen köztem és közted”.

Gen 31,45 És Jákób vett egy követ és felállította azt oszlopnak.

Gen 31,46 Azután szólt Jákób testvéreihez: „Szedjetek össze köveket”. És szedtek köveket és csináltak egy kőrakást; és ettek ott a kőrakásnál.

Gen 31,47 És Lábán elnevezte Jegar-Száhádutának, Jákób pedig nevezte Galédnak.

Gen 31,48 És szólt Lábán: „Ez a kőrakás tanu ma köztem és közted”. Ezért nevezték Galédnak

Gen 31,49 és Miczpának, mert azt mondta: „Legyen az Örökkévaló őr köztem és közted, ha majd elváltunk egymástól,

Gen 31,50 hogy nem bántod leányaimat és nem veszel leányaim mellé feleségeket. Nincs velünk senki, de lásd, Isten tanu köztem és közted”.

Gen 31,51 És szólott Lábán Jákóbhoz: „Íme a kőrakás, és íme az oszlop, amelyet kettőnk közé állítottam.

Gen 31,52 Legyen tanu ez a kőrakás és legyen tanu az oszlop, hogy én nem megyek ezen kőrakáson túl feléd, sem te nem jössz ezen kőrakáson és ezen oszlopon túl felém gonosz célból.

Gen 31,53 Ábrahám Isten és Náhór Istene és az ő atyjuk Istene ítéljen köztünk”. És megesküdött Jákób atyjának, Izsáknak félelmére.

Gen 31,54 És Jákób áldozatot mutatott be a hegyen és hívta testvéreit, hogy egyenek vele kenyeret; és ettek kenyeret és egész éjjel megpihentek a hegyen.

Gen 32,1 És kora reggel felkelt Lábán, megcsókolta fiait és leányait és megáldotta őket. És Lábán elment és visszatért hazájába.

Gen 32,2 Jákób pedig útjára ment és találkoztak vele Isten angyalai.

Gen 32,3 Szólt Jákób, mikor megpillantotta őket: „Ez Isten serege”. Ezért azt a helyet Mahanájimnak nevezte.

* * *

MAGYARÁZATOK A HETISZAKASZHOZ

JÁKOB SZERELME: A FIÚKNAK IS SZABAD SÍRNI NÉHA

Az ősatyák némák, fegyelmezettek: nem beszélnek, nem sírnak. A bátor fiúk nem sírnak soha. A Tóra az ősatyák hallgatagságának néma családi katasztrófáiról is beszél, egészen addig, amíg Jákob meg nem tanul sírni végre és meg nem tanítja sírni Józsefet.

Ábrahám nem beszél Isten kéréséről Sárának, hogy áldozza fel öregségük vigaszát, a várva várt fiút, Izsákot, az ígéret örökösét. Amikor Ábrahám és Izsák külön utakon járva elhagyják a történet helyszínét, Sára, a következő epizódban, meghal Kirját Árbán, miközben Ábrahám Beer Seván lakik. Életük utolsó időszakát nem együtt töltik. Ábrahám némaságáról sokat beszél a protestáns filozófus, Sören Kierkegaard.

Rebeka homályos próféciát kap az Úrtól gyerekei sorsát illetően, de nem mondja el férjének, Izsáknak, úgy gondolja, jobb, ha inkább becsapja, mintha beszélne vele. Pedig kiderülne, hogy Izsák mindig is Jákobnak szánta az ábrahámi áldást. Az ősapák és ősanyák némasága idézi fel minden nemzedék családi katasztrófáit.

Ebből a családból származik Jákob és nagy, tragikus szerelme, Ráhel is, akit megpillant a kútnál, amikor otthonról menekülve Hárán közelébe ér. Amikor észreveszi ez az anyámasszony katonája, rögtön nekilát, hogy legörgesse a kút fedéléről a követ, amelyet több ember szokott onnan leemelni. Menőzni kezd a lány előtt Izrael könyvmoly ősatyja az erejével és tényleg megcsinálja, kiderül, hogy megy neki ez is. Addig csak tanakodnak a többiekkel, hogy mi legyen, de aztán „meglátá Jákob Rákhelt” és azonnal akcióba lépett.

Aztán odament hozzá, „megcsókolá és hangosan sírni kezdett”. Egy perccel azután, hogy azzal villogott neki, milyen kemény fiú.

Mert Jákob lassan tényleg felnőtt férfivé lesz, aki nem olyan gyáva, hogy elmeneküljön a saját érzéseitől. Van oka sírni. Nehéz időszak van mögötte, még hosszabb és még nehezebb évek állnak előtte és most már tudja, mindez miért lesz így. Hirtelen minden világos lesz és kirobban belőle három nemzedék elfojtott zokogása. Jákob, pontosan akkor, amikor férfivá válik, megtanul sírni végre. És ami még ennél is fontosabb, megtanítja sírni a bátyját és – főleg – a fiát.

Amikor – 20 év múlva – visszatér majd és útján találkozik a becsapott, vad Ézsauval, a viszontlátáskor egymás karjában zokog majd hosszan a két rossz testvér.

József pedig úgy bukik le Egyiptomban, hogy – amikor látja, mennyire megváltoztak bátyjai – ő is elsírja magát, Jákob és Ézsau jelenetének megismétléseként.

Jákob és József tanították meg a világot sírni és álmodozni, miután már elintézték mindazt, amivel Isten megbízta őket. Felelősségvállalás helyett sírni nem menő. A kő elgördítése után, Ézsauval és a testvérekkel szembenézve sírni viszont szinte kötelező.

És ez a sírás, Jákob fia, József megváltó, kibékítő sírása zárja majd le, váltja majd meg happy enddel az ősanyák és ősatyák nehéz, fájdalmas történetét, amelynek egyik legfontosabb tanulsága az, hogy a fiúknak is szabad sírni néha, hogy a sírás alkalomadtán a felszabadulás eszköze lehet.

Forrás: Mazsihisz.hu

* * * 

Radnóti Zoltán főrabbi: Amikor előre lépsz – akkor önmagaddal találkozol

És elindult Jákov Beér Sevából és elérkezett Háránba.

Amikor valaki elindul, általában az a lényeges, hogy hová megy, és nem az, hogy honnan… Ám a Tóra figyelmeztet: mindig tudd, honnét jössz! 

Az ember a maga létezésével egy ponttá zsugorítja a múltját és a jelenét. Ez elválaszthatatlan egység, és akik el akarják különíteni – rossz úton járnak. Jákob élete, sorsa és menekülése – szimbólum. És nem ócsak a zsidó nép szimbóluma, hanem az egyéné is.

A sors nem sodor senkit sem ősatyának, sem prófétának, de még rabbinak sem. Az ábrahámi bölcsességet mindannyian magunkban hordozzuk, de a tudás nem öröklődik dinasztikusan, ahhoz tenni kell. (Nem véletlenül nem lett ősapa Jismáél vagy Ézsau.) 

Mivel is kezdjük? Legyen igényünk a Teremtőre! Jákob névváltása Isten üzenete, mondhatnók: jelszava! Jiszráél! Azaz Isten (Él) hőse (szár). Új élet sarkan - a régi gyökerekre támaszkodva. 

Vannak dolgok, amiket bepótolhatunk, és vannak dolgok, amiket megőrzünk és megszépítünk. Kb. két hét múlva köszönt ránk hanukka. A története – pláne a mai valóságba helyezve – nem bonyolult. A makkabeusok ellenálltak az akkoriban rendkívül modern görög kultúrának, és azt mondták önmaguknak: „jó nekünk a miénk, a szüleink is így éltek és még a nagyszülők is.” Majd ez az igény szomorú harcba fordult, mert igényük volt a jeruzsálemi Szentélyre, a Szentély gyertyalángjaira. Az illatokra, a dallamokra, a főpapra. És igényük volt a harcok miatt elmaradt szukoti ünnep bepótlására.

– Ami elmaradt – mondja a Törvény –, majd’ minden pótolható.

Itt vagyunk 2022-ben, 5783-ban. Tudjuk pontosan, sokan nem hanukiával az asztalon születtünk. Hanem „tudjukmivel”. Ám ti ma olvassátok ezt a levelemet, ami arról szól, hogy mindenre van lehetőség: mint ahogyan Jákob is elindult Beér Sevából. A hanuka ünnepével (és minden szombattal vagy tefilin-rakással) önmagunkat erősítjük! Mi szeretjük az ünnepeinket. A saját ünnepeinket. Az apák, nagyapák, biológiai vagy fogadott őseink évezredeken keresztül megtartott ünnepeit. 

Vándorlásról, fájdalomról és a küzdelemről mesél számunkra a történet, amikor Jákob ősatyánkra a vándorútján hirtelen ráesteledett. Elaludt és álmodott.

„Álmában egy létra indult el a földről és a feje az égbe ért Isten angyalai mentek föl, s alá rajta” – mondja a Tóra. 

Ez a kép Izrael gyermekkora, a mi lelki gyermekkorunk és növekedésünk. Hiszen csodálatos képpel tanítja meg nekünk, hogy egy ember nem mindig marad ugyanazon a létrafokon. Néha felemelkedik, máskor lesüllyed. Amikor a csúcsra érünk, számot kell vetnünk a bukás és a kudarc lehetőségeivel. Ám amikor a mélypontot érintjük, ismét arra kell törekednünk, hogy minél feljebb és feljebb jussunk! És tudnod kell: vissza tudsz kapaszkodni a csúcsra! 

És még valami! A mi létránk – az életünk – mindig a földön áll. Nevezd azt múltnak, a régi emlékeknek vagy barátoknak. Szükséged van mindenkire! 

Hanukára készünk. Gyertyákkal, receptekkel, nyolc ajándékkal a gyermekeknek és még sok mindennel. Szerintem a zsidó nép az ünneplés népe. Minden nap ünneplem az életet, a lehetőségeket, hogy adhatok másoknak – bármit is. A gyertyákhoz elég egy kis asztalka, csak igényünk legyen rá! Ahogyan Jákob ősatya is vágyta az isteni kötődés felismerését – és Izrael lett belőle. Ahogyan a makkabbeus hősök vágyták a Szentély fényét – és ezáltal a zsidóság fennmaradt. Ekképpen találkozik múltunk, történelmünk a mi mindennapi döntésünkkel a hovatartozásunkról.

És ha csak egy imát mondtok el – bárhol is, akkor az szóljon arról, hogy ma már (egy zsidó embereknek, vagy bárkinek) sehol a világon ne kelljen félve gyújtania az ünnepe lángjait!

Forrás:Radnóti Zoltán főrabbi (Bét Sálom) hírlevelei

* * * 

Szerdócz Ervin főrabbi:
Jákob bizonytalansága érthető

„És elment Jákob Beér Sévából és ment Cháránba”
(I.M. 28/10)

Jákob a testvére halálos fenyegetése miatt elhagyta otthonát, Beér Sevát, és Cháránba utazott. Útközben elérkezik „a helyre”, ott alszik és álmot lát, melyben a földet a mennyel összekötő létrán angyalok fel- és lejárnak a felső és alsó világ között. Isten az álomban ígéretet tesz, hogy a földet, amelyen Jákob fekszik, leszármazottjainak adja. Reggel Jákob a követ, amelyen a fejét nyugtatta, felállítja oszlopkőnek, és fogadalmat tesz, hogy abból egykor Isten háza lesz (I.M. 28/10-22) Megkezdődik az Ősapa megpróbáltatása, sorsa kiteljesedik.

B’résit rábbá (68:2) szerint Ézsau fia, Elifáz elkobozta Jákob minden vagyonát. Jákob felidézi magában, hogy amikor Ábrahám elküldte Eliezert, hogy feleséget hozzon fiának, Izsáknak, a szolga tevékkel, értékes árukkal megrakottan indult útnak. Neki viszont üres kézzel kell feleséget keresnie.

Jákob történetének vallásfilozófiai kérdése: a kihívások, nehézségek elviselése megingathatja-e az emberben a Teremtőbe vetett hitet? Jákob neve közben Izraelre változik és ez némi támpontot ad a kérdésben.

„Segítségem az Örökkévalótól van.”
(121 Zsolt.2)

Jákob bizonytalansága érthető. Egyedül maradt, minden vagyon nélkül, de hite nem ingott meg. Tudta, érezte, hogy Isten sikeressé teszi útját. Isten azonban a világot nem annak természetes rendje szerint működteti. Az embernek a saját erejéhez, tehetségéhez, kitartásához mérten meg kell tennie mindent sikeressége érdekében.

Ábrahám a szolgáját, Eliezert értékes árukkal megpakolt tevékkel küldte útjára. Ábrahám tudta, hogy a szolgájából hiányzott, ami Jákobban megvolt. Jákobot „Istentudata” kísérte az önmegvalósulásához!

„És feltámad (felkel) a nap és lenyugszik a nap.”
(Préd 15.)

Rabbi Hija így tanítja: „És feltámad”, amikor Jákob Beer Sevában lakott. „...és lenyugszik a nap, amikor Jákob Horonba ment, mondván: „megpihent ott, mivel-hogy a nap lement.” (I.M. 28/11.) „...és az ő helyére siet, ahol feltámad”. Olvassuk továbbá: „Lefeküdt azon a helyen.” (I.M. 28/11.) Jöjj és lásd: a nap megvilágítja az egész világot, és a pályáján két irányba megy: „Siet délre és átmegy észak felé..” ( Préd. 1/6.) 

Az egyik határ jobb, a másik határ bal. Hogyan kell ezt érteni? 

„A dél melege az élet fáján a HESZED (szeretet), észak keménysége GEVURA (erő). Isten dicsősége (Sechina) ott van, ahol a nap lenyugszik. Jákob elment keletről, Beer Sevából, és nyugatra ment: És Horon felé tartott! (Zohár 147a.)

Rási tanítja: „Egy város ragyogása és dicsősége csökken, ha igaz ember elhagyja azt.”

Mire utalt ezzel?

„Így szól az Úr: Az én nevemet ne ismerje senki. Az én nevemet ki ne mondja senki. Én eltitkolom nevemet. Nem akarom, hogy tudjatok Róla, nem akarom, hogy éljetek Vele, nem akarom, hogy ajkatokra vegyétek. Mert láttam, hogy az Én Nevemben, melyet nem is ismertek igazán, már mennyi vért ontottak és mennyi rosszat tettek a földön.” (Kohelet Rabba 3/11)

Rási, a nagy Tóra kommentátor, aki az első keresztes hadjárat (1095-99) idején élt, tapasztalta, hogy minden város megsínylette a zsidók eltűnését. A „Gezerat SHUM” fogalom három város: Speyer, Worm és Majnz teljes zsidó lakosságának lemészárlását jelenti, ami az első keresztes háborúban történt. A keresztes hadjáratok véres eseményeit a zsidó túlélők örökítették meg az utókor számára. Eliezer ben Nathan, Salamon ben Somon Meintzban, valamint a bonni Efraim, a korszak költői, siratódalokban „kikkók"-ban énekelték meg testvéreik szenvedését. Ezeket a legtöbb zsinagógában recitálják. Sziván hó 20-án böjtnapon tartanak, és ilyenkor recitálják ezeket a szlichákat és kikkókat.

„Véres könnyekkel siratom Worms szent közösségét,

Szívemből jajkiáltás fakad Maintz megöltjeiért,

Igaz hősök voltak ők, kik az Úr szent nevéért haltak vértanúhalált.

Ó, Uram, ne hallgasd el kiontott vérüket,

Se a gyerekek vérét, kiket szüleik áldozatul hoztak e világra..."

Forrás: Mazsihisz.hu

* * *

Radnóti Zoltán korábbi magyarázatai
a hetiszakaszról

(2016)

Rási, a nagy Tóra-magyarázó észrevette ezt az érdekességet a Tóra szövegében: amikor Jákob a menekülése során lefekszik aludni, akkor a feje alá köveket rak (többes szám), ám amikor felkel, akkor a Tóra már csak egy kőről (egyes szám) beszél, amin az ősatya aludt.

Rási értelmezése klasszikus és tanítással bír: a kövek összevesztek, kire helyezze Jákob a fejét. Isten – hallva ezt a vitát – egybe forrasztotta a köveket, így Jákob feje mindegyiken rajta nyugodott. És a történet végén ez az egybeforrt kő oltárrá válik, tanúvá, és lesz Bét-Él, azaz Isten háza.

Ez az isteni kővarázslás több rövid következtetést is jelentett nekem.

    1. A teremtett világ négy szintje közül (néma; sarjadzó; mozgó; beszélő) még a legalacsonyobb is képes szeretni, illetve vágyni a jámborságot, s még többre törekedni... „Egy alvó cádik néma feje feküdjön rajtam..." – mondják a kövek. És mi, emberek...?

    2. Isten képes akár a veszekedő köveket is egybeforrasztani. Azaz soha se mondjuk, hogy soha... Az Erő ott van, ám a teremtéskor átadta nekünk. Éljünk vele!

   3. Törekednünk kell a közelségre. A zsidóság alapvetéseinek egyike, hogy nem távolról nézzük a történéseket és a hagyományt, hanem közvetlenül megtesszük. Itt van kiszlév hónapja. Nem elég nézni a hanuka gyertyákat, hanem meg is kell azokat érinteni. Meggyújtani és áldást mondani. Csak rajtunk múlik...

   4. A szentség ott is jelen van, ahol nem gondolnád. Még a veszekedő kövekben is. Legyen célunk az, hogy minden profán tárggyal tegyünk valami szent dolgot, micvát, és fordítsuk Isten szentségének és jóságának hirdetésére.

   5. ESETLEG VAN VALAKINEK EGYÉB ÖTLETE? SZÍVESEN ELOLVASNÁM...

* * * 

(2017)

Miért járunk zsinagógába? Imádkozni? Beszélgetni Istennel? Beszélgetni emberekkel? Ismerkedni? Tanulni? Ami tény: az ottlétünk élmény és érték. 

A Tóra kiemeli, hogy Jákob elhagyta Beér Sevát. Sőt, ez a szakasz címe: „Vájécé", azaz „Elhagyta". Vagyis ha valaki elhagy, otthagy valamit, az a hitáus fájdalmassá válhat. A térnek és az időnek.

Ennek ellentettje a belépés. Az, hogy részévé válunk valaminek. Az ember elmegy a zsinagógába. Átgondolja az életét, az éveit, a napjait, a pillanatokat. A rabbi mesél neki. A vándorlásról, a fájdalomról és a küzdelemről. Mesél neki az ősatyákról és az ősanyákról. Izraelről.

Ezen a héten elmeséli, hogy Jákobra egyik vándorútján hirtelen ráesteledett. Elaludt és álmodott. Álmában egy létra indult el a földről és a feje az égbe ért. Látta, hogy azon Isten angyalai mentek föl, majd alá.

Igen, látta álmában, ahogy néhány angyal a földről ment fel az égbe, míg néhány az égből jött le a földre. És az ember elképzeli ez a csodálatos képet, mert az ember szereti elképzelni az álmokat. 

Az álom elmondja neki, hogy egy ember nem mindig marad ugyanazon a létrafokon. Tudnunk kell, hogy az ember néha felemelkedik, máskor meg lesüllyed. Tudja, hogy amikor a csúcsra ér, számot kell vetnie a bukás és a kudarc lehetőségeivel, és tudja, hogy amikor eléri a mélypontot, ismét arra kell törekednie, hogy minél feljebb jusson, visszakapaszkodjék a csúcsra.

Álom vagy ébrenlét... Minden esetben érezni, tudni, látni kell, hogy a létra mindig a földön áll.. .Érezni, tudni, látni kell, hogy múlt, a régi emlékek, a barátok: mi önmagunk vagyunk...

Miért járunk zsinagógába? Mert szükség van mindenkire. Múltból és jelenből. Nekünk, önmagunknak van szükségünk mindenkire! Ábrahámra, Izsákra és Jákobra. Mózesre és Dávid királyra. Jesája prófétára és Mordehájra. A Talmud bölcseire. Rásira, Rámbámra és Joszef Káróra. 

És legfőképp a gyermekeink nekünk feltett kérdéseire. Meg kell tanulnunk: nem dönthetjük fel a létrát, mert akkor az angyalok leesnek. Mi őrizzük a létrát: angyalostul és emberestül. 

* * * 

(2019)

Minden héten olvasunk egy (vagy több) csodát ebből a 3500 esztendős könyvből. Most a héten Ráhel és Jákob történetét. Találkozásukat, házasságukat, majd a menekülésüket. Tudtad, hogy a Biblia első csókját ők adták egymásnak?

 וַיִּשַּׁ֥ק יַעֲקֹ֖ב לְרָחֵ֑ל וַיִּשָּׂ֥א אֶת־קֹל֖וֹ וַיֵּֽבְךְּ „És megcsókolta Jákob Ráhelt, majd hangosan sírni kezdett."
(29:11)

És tudtad, hogy a Biblia első szerelme is kettejük között szövődött?

וַיֶּאֱהַ֥ב יַעֲקֹ֖ב אֶת־רָחֵ֑ל וַיֹּ֗אמֶר אֶֽעֱבָדְךָ֙ שֶׁ֣בַע שָׁנִ֔ים בְּרָחֵ֥ל בִּתְּךָ֖ הַקְּטַנָּֽה „És beleszeretett Jákob Ráhelbe, és azt mondta (az apjának), hadd dolgozzak nálad a kislányodért, Ráhelért hét esztendőt.”
(29:18).

Miért fontos számunkra ez a két mondat? (A kommentátorok is hosszan elemzik ám ők más oldalról.) Hogy ez az isteni könyv, (Tóra) tökéletesen érzi az emberi psziché természetességét. A Talmud szerint nincs egy felesleges betű sem a Tórában. Ha hiszünk a szerelemben vagy a csókban, akkor ugyanúgy higgyünk a szombati pihenésben vagy az engesztelés erejében. Mindkettő legyen olyan természetes, mint egy találkozás vagy egy szempillantás. 

Én hiszem, hogy a zsidóság túlélésének ez az egyik nagy titka. Hogy az isteni törvényeket emberi szeretettel kell végrehajtani. Hogy a szabad akarat eszménye lengi át a vallásjogot. 

Isten nem fenyeget pokollal vagy tűzzel, és nem angyalkákkal motivál, hanem csupán azt mondja, hogy minden döntéseddel önmagadat erősíted meg.

A jákobi érzékenység: az esendő emberi érzékenység. Ám éppen ezért a benne élő mély és őszinte vágy, hogy közel kerüljön valakihez: a legigazibb vágy volt. Megtanít bennünket a zsidó hit egyik legalapvetőbb elvére: ha szeretetre vágysz, akár Isten, akár ember részéről, ahhoz előbb neked is szeretned kell. 

És ha (emberi és isteni) társra, szövetségre, kapcsolatra vágysz, akkor alkalmassá kell válnod a társulásra, a szövetkezésre és a kapcsolódásra: mind emberrel, mind Istennel. És voltaképpen a kettő picit ugyanaz, hiszen maga az élet hordozza az isteni szikrát, a lelket.

Jákob és Ráhel csókja és szerelme az őszinteség első képe. Mert csak így érdemes. Istennel és emberrel.

* * * 

(2020)

Múlt héten nagyon szomorú voltam. Egész múlt héten arra gondoltam, milyen szerencsétlenek vagyunk és mégis milyen szerencsések. Hogy kb. március óta vagyunk bezárva (ez volt a koronavírus-járvány miatt március közepén elrendelt részleges kijárási tilalom időszaka – a szerk.) .és akaratlanul is párhuzamot vontam 1944-el. 

1944. március 19 – október 15.

Pedig pontosan tudom, hogy milyen óriási a különbség van 1944 és 2020 között. Összehasonlíthatatlanok a traumák. És arra gondoltam, hogy ha mi most ennyire kiborulunk, és sokszor reménytelennek érezzük az életünket, akkor milyen lehetett nekik akkor? A bizonytalanság. A halál közelsége. A gyógyíthatatlanság tudata.

Mi ITT remegve félünk és féltjük a gyermekeinket… És ők OTT? Ezerszeresen, milliószorosan...

Tudom, hogy túl leszünk rajta. Tudom. Ez mind semmi ahhoz képest, amit nagyszüleink túléltek.Tudom, hogy még néhány hónap, és jönnek a vakcinák és megmentenek.T udom, hogy jövőre ilyenkor már csak egy rossz álom az egész. De az átélt bántást soha nem lehet megérdemelni. 

Ebben az állapotomban hetek óta az volt a kérdés számomra, hogy visszamenjek-e a „romok" közé? Gondoljak-e 1944-re? Vagy a középkor sokat szenvedett zsidóira? Meríthetek-e erőt a saját lelkemben élő történelmemből?Aggódjak-e állandóan? Hogyan tudok egyensúlyt kialakítani a jelenem és a félelmem között? Persze, el lehet gyengülni… (El kell gyengülni?) Ez mindenkivel előfordulhat. Ez nagyon emberi, ám az ellene folytatott harc nem lehet életcél. 

Mellemet ütögetve nem mondom azt magamnak, hogy „Zoli, szedd össze magad!!” Mert pontosan azért voltam kiborulva, mert nem voltam rá képes. Ugyanígy nem kérek tanácsot sem a hogyan továbbról:  senki se vegye magára a felelősséget az én életem miatt. 

Tudom, a „romok” számunkra a Tóra és a zsidó történelem. A „négy évezrednyi rom” lépten-nyomon azt tanítja, hogy el kell fogadni, ami velünk, velem, a népemmel történt. A lelkemben viselt régmúltamban, így a jelenemben is.

Izsák és Rebekka, Jákob és Ézsaú. Lea és Ráhel. És mindenki! Mind az én szívemben és fejemben élnek. Így űzök messze magamtól minden olyan félelmet, ami bántana vagy alázna. Betegség, nácik, reménytelenség… Nincs rá válasz. Ezért krízishelyzet. Valami önkényesen behatol a privát szférámba, átlépi a határaimat. Ismeretlen ellenség.

Ezért álltam ott múlt héten, és csak néztem magam elé, és írtam szomorú dolgokat. Ám amikor nagyon szomorú vagyok, akkor mindig arra gondolok, hogy amit az őseink cselekedtek, azt mi cselekedtük. Az ő törvényük a mi törvényünk is. És az ő reményük,ó a mi reményünk. És jobb kedvem lesz. Büszke leszek. 

Hajrá, Jákov!

Értelmet adok a saját abszurd fájdalmamnak. És tudom, hogy én vagyok az erősebb. Meg te. Meg mi. És Jákov legyőzte az angyalt. Így lett Jiszrá-él, aki akár Istennel is harcol. 

* * * 

(2021)

Tiszteltjeim, lehet-e az embernek új névvel új élete? Befejezem és ripsz-ropsz, elkezdem újra? Ez ilyen egyszerű volna? A régi emlékeket elásom, és volt, nincs…? Ávrámból Ávráhám, Szárájból Szárá, és most Jákovból Jiszráél… 

Eleinte Isten csak egy „hé” betűt helyezett bele a nevekbe, ám most már teljes névváltoztatás tanúi vagyunk. Isten angyala egy verekedés utáni áldással elveszi az ősapától a rossz emlékű Jákov nevet és ad neki egy szuperhős nevet: Isten harcosa, Istennel is harcoló, Istenért harcoló, azaz Jiszrá-él.

Végletes megváltozás… Földig hajló „sarokfogóból" Isten egyenes (jásár) gerincű harcosa lesz. Változhat-e ennyire az ember? És ha igen, akkor hányszor egy életben? Illetve ha mi változunk, akkor változik-e a másokban rólunk kialakult vélemény? Vagy ezért felesleges küzdenünk? Ha el lettünk könyvelve Jakabként, sohasem lehetünk Izraelek? 

Biztos sokan ismerik Pilinszky János Átváltozás című, csodás versét: 

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

Csodás vers, nem? 

És te? Lehetsz-e jó, ha rossz vagy? Lehetsz-e szép, ha csúf vagy? Pontosabban: egy pillanattal semmissé teheted-e minden múltbéli hibádat? 

Ám van még egy kérdés: AKARUNK-E VÁLTOZNI?

Akarsz-e egyáltalán szép és jó lenni? És bátran menjünk tovább! Tegyük fel (magunknak) a kérdést: mi a félelmesebb, a megváltozás vagy az egy helyben maradás? Persze, mindannyian tudjuk, hogy mindig változunk. Ezért van az, hogy megszeretünk embereket, vagy éppen kiábrándulunk emberekből.

Mit kezdjünk ezekkel a érzelmi és pszichés változásokkal? Itt van Jákob (és itt vagyunk mi). Meghalni könnyű – mondanánk. Elmenni valahová és soha vissza nem jönni. Lemerülni a vízben vagy mikvében. És lent maradni. De újjászületni? Feljönni a mikvéből, hazatérni a lakásba? Fájdalmas.

Ám meg kell tenni. Napról napra vagy évről évre. Valóban, így telik az életünk! Falakat építünk és falakat bontunk le – mindezt a saját lelkünkben. Mint Isten, aki a Leviticus Rabba midrásgyűjtemény szerint a világ megteremtése óta már csak ül és létrákat ácsol az embereknek, hogy azokon mi néha felfelé, néha lefelé menjünk.

Lefelé nem akarunk... Elveszítünk neveket, barátokat, álmokat. Hányszor? És hányszor önmagunkat? 

Felfelé azonban…

Jákob változása Isten ajándéka volt számára. Talán picit lökött rajta, hogy vegye már észre magát, mire is képes…

ÉS TE? 

Sok mindent meg tudunk változtatni, ám a sejtmagunkat, a DNS-ünket, azaz a lelkünket – nem. Az ember tud lemondani és nagylelkű lenni. Adhat bátorítást, szeretetet és támogatást. Évek alatt elnyerhet és percek alatt elveszíthet bizalmat, amit nagyon nehéz visszanyerni. 

Amikor új nevet kapott, Jákob arra kapott bátorítást, hogy próbáljon kilépni a múlt fájó emlékének béklyójából. Ne legyen többé a testvére sarkát keresgélő, elnyomott kisfiú. Jákob megragadta a jelen szépségét és csodáját. Megtanult örülni annak, ami van neki. Ez az igazi gazdagság.

Ám azzal kezdtem a levelet, ez még nem lehet cél. Nem lehet az az álmod, hogy változatlanul szép  és jó maradj.Hanem tudd, úgy lettél megteremtve, hogy te még szebb és még jobb lehetsz! A világgal kölcsönhatásban élve fedezed fel önmagad és a benned élő embert, nőt, férfit, zsidót, hívőt, támogatót és végtelent. 

Ehhez már csak egy piciny dolog kell: higgyél a benned élő, teremtett lélek végtelenségében és tökéletes tisztaságában. Hagyd, hogy vezessen! Mint Pilinszkyt...A jóra, a szépre, az odafigyelésre és a halhatatlanságra.