Boldog 60. születésnapot, Frölich Róbert főrabbi úrnak!

2025. November 12. / 14:21


Boldog 60. születésnapot, Frölich Róbert főrabbi úrnak!

Sok szeretettel köszöntjük dr. Frölich Róbert főrabbit, aki évtizedek óta szolgálja a magyar zsidó közösséget – 1993 óta a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetőjeként, majd országos főrabbiként.

Budapesten született és nőtt fel: szülei üzemeltették Közép-Kelet-Európa egyetlen kóser cukrászdáját a Dob utcában, ahol ő maga is felnőtt. Gyermekként az orthodoxiához kötődött, a Visegrádi utcai templomba járt, majd az Anna Frank Gimnáziumban érettségizett 1984-ben. Innen vezetett az útja a Rabbiképző Intézetbe – és onnan a magyar zsidó közösség szolgálatába, amelyet azóta is hittel, derűvel és fáradhatatlan elkötelezettséggel végez.

Tanít, inspirál, összeköt – mindig humorral, bölcsességgel és emberséggel. A Tábori Rabbinátus vezető rabbijaként, majd országos főrabbiként, tanítóként és közéleti emberként is azt vallja: „minden rabbi csak annyit tehet, amennyit a közössége enged.”

Közösségünk hálás, hogy már sok-sok éve megosztja velünk tudását, hitét és derűjét. Kívánunk neki jó egészséget, örömöt a szolgálatban, hogy munkája tovább erősítse közösségünk egységét és lelki gazdagságát.

Bis 120’

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek