09.26. 18:15, kimenete: 09.27. 19:17 
Rögtön mindjárt jön a sábát, rögtön jön egy böjt. Nem kell annyit ennünk. Több időnk van beszélgetni. Elkezdjük mondani a betoldásokat az Ámidába a megtérés tíz napjára. Mi a közös nevező az összesben? Mi az, ami az összesben előfordul? – teszi fel a kérdést Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbija az orti.hu honalpon megjelent írásában.
Az élet: „írjál be minket jó életre!”
Honnan van ez? A Talmud Ros Hásáná traktátusban azt mondja (16b), hogy három könyv nyílik meg ilyenkor. Az igazak egyből beirattatnak életre, a gonoszok egyből beirattatnak halálra, a közepesek azok pedig még várnak Jom Kipurig, majd akkor bepecsételtetnek. Ezért szoktak ilyenkor „jó bepecsételést” kívánni.
A Toszafot fölteszi a triviális kérdést. Tavaly ilyenkor volt ugye Ros Hásáná, és előfordulhat, hogy ismertünk rossz embereket – és még mindig élnek. Akkor az hogy létezik?
Azt a választ adja, hogy a beírattatást és a bepecsételést nem az evilági életre kell érteni, hanem az olám hábá ra, az eljövendő világra. De akkor mi a Ros Hásáná? Mi a Jom Kipur? Továbbra is az életért imádkozunk. De miért?
Azt gondolom, azt lehet mondani – azt is mondja a Talmud (Beráchot
18a-b ) –, hogy az igazakat a halálukban is élőknek nevezik, és a halottakat pedig az életükben is halottaknak nevezik, nevezi a Tóra bizonyos helyeken. Kérdés, hogy ezzel a nevezéssel mit érünk el?
Például: ha nem élünk, de úgy hívnak, hogy élünk, akkor azzal miért vagyunk beljebb? Vagy fordított esetben? Mi ebben a nyereség?
Úgy tűnik, hogy az, hogy létezik ilyen, hogy – ahogy magyarul mondják – vegetál valaki:
igazából nem él a szó teljes értelmében, de létezik.
Életfunkciókat produkál: anyagcsere, légzés, szívritmus, rendben, de nem él az élete, nem produktív, nem halad vele.
És akkor ez egy picit áthangolja ezt az ünnepet. Nem feltétlenül félni kell. A napnak a jelentőségteljességét kell tudni: hogy megemlékezik rólunk az Örökkévaló, és eldönti, hogy lesz-e az életünkben élet, vagy csak vegetálás.
