Jákob fogadalmat tesz Istennek. A fogadalom szövegét olvasva vádolható-e az ősapa szerénytelenséggel és arroganciával? Vagy ellenkezőleg, Jákob ősapa fogadalma bölcsességének és intelligenciának bizonyítéka? A kérdés dichotómiájára keres választ írásában Szerdócz Ervin főrabbi a Vájécé hetiszakasz kapcsán.
Jákob a fivérével, Ézsuval történt konfrontációt követően menti az életét, elhagyja otthonát és Cháránba utazik. Elérkezik egy „helyre”, megpihen és álmot lát: angyalok közlekednek létrán föl az égbe és le a földre. Isten álmában ígéretet tesz, hogy a földet, amelyen fekszik, leszármazottjainak adja. Jákob rémülten ébred álmából, oszlopkővel jelöli meg a helyet, amely szerinte: „…félelmetes ez a hely… az ég kapuja.”
Az olvasóban felvetődik a kérdés: mit kér Isten Jákobtól a neki tett ígéret fejében? Isten nem kér semmit. A „valamit valamiért” elv alapján, ha kutatni kezdünk, a választ Mikha prófétánál találjuk meg:
„Megmondták neked ember, mi a jó s mit kíván az Örökkévaló tőled: igazságot tenni, szeretni a jóságot, és szerényen járni Isteneddel…” (6/8)
Világos! Istennek három elvárása van: igazságban, szeretetben élni…és ami talán legfontosabb: a SZERÉNYSÉG!
Mindezek után olvassuk: „Jákob ekkor fogadalmat tett, mondván: „Ha Isten velem marad, megvéd ezen az úton, amelyen járok, és kenyeret ad nekem, hogy egyek, és ruhát, hogy viseljem,…” (I.M. 28/20-21.) A mondatból sok minden kiolvasható, de hogy nem szerény az biztos. Annál több az arrogancia. Ezt olvassuk:
„Ahol megjelenik az arrogancia, nehézségek következnek, a bölcsesség azokkal van, akik szerények.” (Péld.11/2)
Tény és való, Jákob életében nehézségek következtek. Ám ezeket Jákob bátran és büszkén viselte.
Rabbi David Kimhi (RaDaK 1160–1235, Provence) szerint a fogadalom lényege nem a „ha” feltételekben van, hanem abban, hogy „…akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem”.
A Talmud nagyon érdekesen összegzi a kérdés dichotómiáját:
„Rabbi Abbahu és Rabbi Johanan vitatkoztak. Abbahu mondta: a mondat nincs rendben, mivel Isten meg is erősítette, amit Jákobnak ígért: „Íme, veled vagyok” (I.M:28/15). Rabbi Johanan cáfolta: Minden rendben van, csak a kijelentések sorrendjét kell figyelembe venni. Jákob tudta, hogy Isten vele van, hiszen beszélt hozzá. A lényeg a jövőről szól: „Ha Isten velem lesz (marad)”. Arról van szó: „Ha teljesülnek a feltételek, melyeket Isten mondott, hogy velem legyenek és megtartsanak, „akkor (valóban) az Örökkévaló lesz az Én Istenem!” (Ber.Rabb 70/4)
Visszatérve a kérdésre: vádolható Jákob szerénytelenséggel? Jákob valójában szerény volt. Kérhetett volna gazdagságot Istentől, Ő azonban nem többet, csak kenyeret kért, hogy egyen és ruhát, hogy viselje. Tényleg! Miért nem kért gazdagságot?
Jákob tudta: „van, hogy a gazdagság elvakítja tulajdonosa szemeit, és eltávolítja az embert az egyenes útról, nemhiába kérte Salamon király: „ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot! Hadd egyem kimért kenyeremet, nehogy jóllakva megtagadjalak, s azt mondjam: „Ki az az Örökkévaló?” (Mislé 30:8-9).
Jákob tehát igen bölcs is volt… És intelligens is. Jákob tudta:
„A bölcsesség olyan jó, mint egy örökség, és még jobb azok számára, akik látják a napot. Mert a bölcsesség menedékében lenni azt jelenti, hogy pénz (értsd: gazdagság) menedékében is vagyunk, és az intelligencia előnye, hogy a bölcsesség megőrzi annak életét, aki birtokolja!”
(Préd. 7/11-12)