A honvesztő Horthy Miklós – Romsics Ignác új könyvét ajánljuk

Antonescu, Franco, Horthy, Mannerheim, Pétain és Piłsudski. Mi a közös ezekben az államfővé lett katonatisztekben? Milyen meghatározottságok irányították életüket, pályájukat, tetteiket? Hogyan vélekedik róluk az utókor? Ezt írta meg legújabb, Honmentők/Honvesztők című kötetében Romsics Ignác professzor, aki szerint közülük csak kettő (Mannerheim és Piłsudski) esetében lehet pozitív a mérleg.

„A 20. század első felében két nagy háború pusztított a világban. A fegyveres konfliktusokból következett, hogy a korszak államvezetői jóval nagyobb számban kerültek ki magas rangú katonatisztek közül, mint békésebb időszakokban. Ez a kötet hat ilyen katonából lett európai államfő életútját mutatja be: a finn Mannerheimét, a lengyel Piłsudskiét, a magyar Horthyét, a román Antonescuét, a spanyol Francóét és a francia Pétainét” – olvashatjuk a kötet ismertetőjében.

A magyar olvasó érdeklődését természetesen Horthy Miklós kelti fel leginkább, hiszen a történelmi tények ismeretében mégiscsak mellbevágó az a kultusz, ami a kormányzó személye és országlása körül az elmúlt harminc évben Magyarországon újra kialakult. 

Mai rajongói annak ellenére fényesítik a kormányzó kultuszát, hogy az említett tények mind ellene szólnak: a náci birodalom oldalára állva, elkötelezett antiszemitaként és közepes tehetségű államfőként tartozott (volna) politikai és emberi felelősséggel a Don-kanyarban meghalt, több mint 100 ezer katona haláláért, valamint a vidéki zsidóság deportálásért. Ez utóbbi tragédia úgy következett be, hogy Horthy tisztában volt a halálra szánt áldozatokra váró sorssal. 

Romsics Ignác (Fotó: Helikon)

Romsics Ignác professzor Horthy életútját a származásától és gyerekkorától kezdve részletesen taglalja (106-175. oldal), s vérbeli történészként, tudósi alapossággal és érzelmektől mentesen, higgadtan dolgozik. Kitér az 1919-1920-as fehérterrorra is, amit csak helyeselni lehet, hiszen a mintegy ezer halálos áldozatot követelő leszámolás-sorozat kapcsán Horthy személyét mentegetni szokták. 

Romsics megállapítja, hogy olyan dokumentum eddig nem került elő, amely szerint az önkényeskedésekre személyesen Horthy adott volna utasítást, de az minden kétség felett áll, hogy nem lépett föl az önkényeskedő fegyveresek ellen – akiknek az áldozatai között sok zsidó is volt. A fehérterror után több fegyverest bírósági felelősségre vontak, de Horthy (immár ideiglenes államfőként) mindenkinek kegyelmet adott, aki „hazafias felbuzdulásból” cselekedett. 

Romsics szerint Horthy népszerűségének csúcspontja 1938 és 1943 közé esett, aminek legfontosabb okai a revíziós sikerek és a 70. születésnapja alkalmából rendezett évfordulós ünnepségek voltak. A történész ugyanakkor felhívja a figyelmet arra: a Horthy országlása alatt elfogadott zsidótörvények ellen a kormányzó egyszer sem élt vétójogával. Az ő szemében voltak „jó” zsidók és „rossz” zsidók, s utóbbiak esetében „a legszigorúbb retorziókat” tartotta szükségesnek.

A német megszállás után a „zsidókérdést” illetően szabad kezet adott a kormánynak, nem kívánt befolyásával élni, holott – írja Romsics – Horthy már 1943 tavasza óta tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy mi történik a deportált zsidók többségével. „Ezért felelőssége a történtek miatt megkérdőjelezhetetlen” – szögezi le a professzor (154. oldal). 

A Horthyval foglalkozó fejezet egyik legfontosabb eleme az az összeállítás, amely a kormányzónak és rendszerének történelmi megítélését és politikai fogadtatását tárgyalja a marxista történetfelfogástól kezdve napjaink közéleti fejleményeiig, és kiemelkedő a Horthy újraértékelésével kapcsolatos történetpolitikai diskurzus összefoglalása is. 

Mindenkinek ajánljuk olvasásra és tanulmányozásra ezt a remek munkát, amely napjaink közéleti vitáihoz elengedhetetlen szellemi muníciókkal szolgál.

,,Mindegyik portré a családi háttér és a társadalmi környezet felvillantásával kezdődik, amit iskoláztatásuk és katonai karrierjük bemutatása követ. Piłsudski kivételével valamennyien megérték a második világháborút, s mind az öten Hitler szövetségesei voltak. Országuk geopolitikai helyzetéből és saját politikai meggyőződésükből következett, hogy ezt a szövetséget nagyon különbözőképpen értelmezték és alakították. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy mai megítélésük is jelentősen eltér. Egyértelműen honmentőnek csak Mannerheim és Piłsudski tartható, a többieket egykori és mai híveik honmentőnek, politikai ellenfeleik honvesztőnek tartották és tartják. A hat portré ezeknek a máig nyúló emlékezetpolitikai vitáknak a bemutatásával, maga a kötet pedig a hat életút összehasonlításával zárul." (Helikon Kiadó)

Romsics Ignác: Honmentők/Honvesztők, Helikon Kiadó, 2021, 426 oldal, 4499 Ft.