„Életével tanított” – Búcsú Spitzer Ágnestől, a nagybetűs Rebecentől

Leesett a korona a fejünkről – Jeremiás siralmai is alig tudják kifejezni a veszteséget: a család ékessége távozott. Spitzer Ágnes, Schweitzer József néhai országos főrabbi felesége életének 93. évében, a szombat kimenetelekor, rövid, de súlyos betegség után örökre elaludt. Temetése ma volt a Kozma utcai zsidó temetőben. Kuruc Ákos pécsi rabbi szavaival búcsúzunk Ági nénitől, a nagybetűs rebecentől.

Ahogyan a Tóra fogalmaz: „Jött Ábrahám, hogy meggyászolja Sárát és megsiratta.” A szövegben szereplő (meggyászolni) kifejezés a gyászbeszédre, a utal. A midrás szerint Ábrahám nem tudta, hol kezdje Sára búcsúztatását, hiszen annyi szépet és jót lehetett volna mondani róla. Ábrahám a Mórijá hegyéről érkezett, s Ráv Szimcha Sepsz, 20. századi rabbi magyarázata szerint a Mórijá név a szóból ered, amely tanítást, iránymutatást jelent. Sára az életével tanított – és Ági is. Tettei, szavai és egész élete irányt mutatott mindazoknak, akik körülötte éltek.

1933-ban született Pécsett, Spitzer Gyula és Domber Olga egyetlen gyermekeként. Gyermekkora a növekvő fenyegetés árnyékában telt. Alig volt hatéves 1939-ben, amikor Tábor Béla megírta című művét, amelyben így fogalmazott: „Hiszek abban, hogy mindaz, ami érték van bennem, elválaszthatatlan attól a kettős ténytől, hogy magyar vagyok és zsidó.” Ebben hitt Ági családja is, a pécsi zsidó közösség tagjaival együtt. A kirekesztés azonban fokozódott: a többségi társadalom először nem engedte, hogy a zsidók szabadon megéljék identitásukat, később már azt sem, hogy közöttük maradjanak, végül pedig azt sem, hogy éljenek.

Ági csodával határos módon menekült meg. Nagynénje, Margit időben Budapestre vitte. Édesanyja hiába kérte vissza Pécsre, a nagynéni hajthatatlan maradt, mert Budapestet biztonságosabbnak hitte. Ez a döntés mentette meg Ági életét, és minden bizonnyal édesanyjáét is. Auschwitzban Olgát és testvéreit, Irént és Elzát a „jó oldalra” irányították, így túlélték a borzalmakat, és 1945-ben visszatértek Pécsre. A deportálás traumája azonban mély sebeket hagyott: Elza várandósan élte át a borzalmakat, kislánya a felszabadulás után mindössze néhány napig élt. Ezt a veszteséget Elza soha nem tudta feldolgozni; húsz évvel később önkezével vetett véget életének.

„Pécsre kerültem rabbinak. Volt ott egy szőke Ági” – emlékezett vissza Schweitzer József rabbi a róla készült filmben. 1951 szeptemberében fogadtak egymásnak örök hűséget. A rabbi és a rebecen élettel töltötték meg a zsinagógát; otthonuk ajtaja mindenki előtt nyitva állt. Hosszú életüket a közösség szolgálatának és a családnak szentelték.

Ági igazi volt: halk szavú, de rendíthetetlen akaratú asszony, aki összetartotta a tágabb családot is. Személyiségében harmonikusan fonódott össze a hagyományos zsidó asszony és a modern, önálló nő alakja. A pécsi Fürdő utca, majd 1981-től a budapesti Károly körút lett a családi élet központja: péntek esti vacsorák, szombati ebédek és ünnepek sora Tu bisvattól Hanukáig.

Ahogyan a Prédikátor könyve mondja: nemzedék jön, nemzedék megy. A család folyamatosan bővült: Matyival, Petrával, majd az unokákkal – Andrissal, Petivel és Marcival. Az unokák tették őt igazán boldoggá. Melegszívű nagymama volt, aki figyelemmel és szeretettel kísérte útjukat; tapintatosan, mégis kiváló érzékkel váltogatta a számonkérő és a rajongó hangnemet.

Imádott az unokáival utazni Velencétől Izlandig, de a szíve mindig Izraelbe húzta. Utolsó nagyobb útjára 2020-ban is oda kísérték el unokái. A világjárvány nemcsak az utazásoknak vetett véget, hanem a Schweitzer-kidusoknak is, amelyeket Ági férje 2015-ös halála után is rendületlenül szervezett, éltetve a közösséget. Kiterjedt baráti körével a világ minden pontján tartotta a kapcsolatot, bár az idő múlásával ez a kör fájdalmasan megfogyatkozott.

Közéleti és zsidó közéleti érdeklődése mindvégig élénk maradt. Naprakészen követte az eseményeket az online térben, a , a Klubrádióban és az ATV híradóiban. Gyakran így hívta a családtagokat: „Láttátok? Hallottátok? Ti mit gondoltok?”

Ősszel, Ros Hásáná alkalmából látogattam meg utoljára. Akkor is – mint mindig – intelligensen, okosan és szelíden mesélt. Róla szólnak ezek a sorok

„Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”

Jichák Zilberstein rabbi mondta egyszer: az ember akkor távozik, amikor teljesítette földi feladatait. Ági minden jót megtett, minden rábízott értéket megőrzött és továbbadott, s megélt minden örömöt, amit az élet kínált. Torony volt, amely világított nekünk az úton.

Köszönet illeti gyógytornászait, Juditot és Zsófit, valamint Zsuzsát, aki a nyári válltörése óta gondozta őt, és aki utolsóként látta szombat délután.

Gyászolja Judit és Gábor, Petra és Matyi, Andris, Peti és Marci. Búcsúznak tőle barátai, tisztelői és mi, pécsiek.

Porból lett az ember, és visszatér a porba. Lelke beköttetik az örök élet kötelékébe.

Eszter bát Jehudá – menj békével.

Címlapképünkön Spitzer Ágnes és Schweitzer József