Már lehet jelentkezni a NÜB 2025-ös hazai és külföldi útjaira

2024. November 21. / 12:12


Már lehet jelentkezni a NÜB 2025-ös hazai és külföldi útjaira

Jövőre lesz a koncentrációs táborok felszabadításának 80. évfordulója, ebből az alkalomból 2025-ben Sátoraljaújhelyre, Szolnokra, Mauthausenbe, Strasshofba és  Lichtenwörthbe tervez megemlékező utakat a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete (NÜB). Az igények felmérése érdekében a civil szervezet vezetése azt kéri: aki szeretne megemlékezni az említett helyszíneken, az december 6-ig feltétlenül jelezze részvételi szándékát.

Dr. Schiffer János, az egyesület elnöke honlapunkat arról tájékoztatta: „2025 tavaszától emlékezzünk arra, hogy 80 évvel ezelőtt megkezdődött a koncentrációs táborok és gettók felszabadítása. Évtizedes hagyományunk, hogy közösen emlékezünk a holokauszt áldozataira. A szervezést túlélő tagtársaink kezdték, majd csatlakoztak a hozzátartozók, a második, harmadik generáció képviselői. Szeretnénk folytatni, sőt erősíteni a hagyományt. Küldetésünk, hogy a vészkorszak egyetlen helyszíne és áldozata se hulljon feledésbe". 

Sátoraljaúhely és Szolnok

Hozzátette: „mint minden évben, jövőre is ott leszünk Sátoraljaújhelyen az 1944. március 22-i börtönlázadás- és kitörés helyszínén. Az egynapos útra busszal vagy vonattal megyünk 2025. március 22-én".

Dr. Schiffer János elmondt: „2025 június végén lesz a szolnoki megemlékezés a volt cukorgyár területén, ahol embertelen körülmények között gyűjtötték össze a zsidó foglyokat, hogy koncentrációs táborokba, a halálba indítsák őket". 

A részvételi szándékot a NÜB-iroda elérhetőségein jelezzék december 6-ig.
E-mail: nub@nub.info.hu
Telefon: +36-1-343-3898 vagy +36-70-678-0766

Mauthausen, Strasshof és Lichtenwörth

Kiemelte: a mauthauseni nemzetközi megemlékezésen eddig minden évben részt vett a NÜB delegációja, kivéve a járványidőszakot és az idei évet. Ám jövőre feltétlenül szeretnének újra emlékutat tenni  2025 májusában, a koncentrációs tábor felszabadulásának 80. évfordulóján. Ezt több naposra tervezik, két éjszakai szállással, autóbusszal. (Fenti képünkön a mauthauseni láger helyszíne látható.)

Az elnök kitért rá: amennyiben lesz elég jelentkező, ismét szerveznek emlékutat 2025 májusában vagy júniusában Strasshofba, az elosztó tábor helyére emelt emlékműhöz, valamint Lichtenwörthbe 2025 júniusában a női fogolytábor helyszínére. Mindkettő egynapos, autóbuszos út lesz.

A NÜB arra kéri az érdeklődőket, hogy 2024. december 6-ig tájékoztassák a szervezetet arról, hogy mely úton vagy utakon szeretnének részt venni és hány fővel. Ez ahhoz szükséges, hogy a létszámot figyelembe vehessék a forrásteremtő pályázatokban, s minél hamarabb elindulhasson a szervezés.

A részvételi szándékot a NÜB-iroda elérhetőségein jelezzék december 6-ig.
E-mail: nub@nub.info.hu
Telefon: +36-1-343-3898 vagy +36-70-678-0766


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek