A magyar zsidó közösség hősi áldozata a nemzet történetének kitörölhetetlen része

A Mazsihisz és a Honvédelmi Minisztérium tavaly megkötött együttműködésének értelmében befejeződött az I. világháborús emlékmű, valamint az ismeretlen munkaszolgálatosok központi emlékművének felújítása a budapesti Kozma utcai zsidó temetőben. A mai ünnepélyes átadás teljes katonai tiszteletadással zajlott le, beszédet mondott dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Az I. világháborúban tízezer magyar zsidó honfitársunk áldozta életét a hazáért. Áldozathozatalukra a központi emlékmű emlékeztet a Kozma utcai zsidó temetőben, ahol a hősi halottak sírjai a 12. és 32. parcellában találhatók. Itt vannak a munkaszolgálatosok parcellái, s itt áll az ismeretlen munkaszolgálatosok központi emlékműve is. Ez utóbbi a II. világháború alatt – a Magyar Királyi Honvédség kötelékében – munkaszolgálat teljesítése közben életüket vesztett áldozatoknak állít örök emléket.

A Mazsihisz és a Honvédelmi Minisztérium együttműködési megállapodásának értelmében megtörtént a két központi emlékmű teljes felújítása, a munkálatokra 22 millió forintot fordítottak. A még rendelkezésre álló 13 millió forintból rendbe teszik a munkaszolgálatos parcellát is, itt a kivitelezés a tervek szerint 2026 március végén fejeződik be. 

A mai ünnepélyes átadáson Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az I. világháborús emlékműről szólva így fogalmazott: magyar honvédnek lenni 1848 óta nemcsak kötelesség volt, hanem jog is, ez az emlékmű pedig megmutatja, hogy „zsidó polgártársaink milyen komolyan vették ezt a kötelességüket, hiszen több mint 10 ezren adták életüket közös hazánkért". Hozzátette: hosszan lehetne sorolni közülük legendás katonákat és a becsületesen helytálló névtelen hősöket, elegendő most annyi, hogy a legnagyobbat adták oda, amit csak ember adhat, vagyis az életület.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf

A munkaszolgálatosok emlékművéről a honvédelmi tárca vezetője azt mondta: a munkaszolgálat mindenek előtt jogfosztás volt, hiszen zsidó honfitársainktól a szabad Magyarország születésével megadatott jogukat vették el. Ők nem szolgálhattak honvédként, fegyvertelenül álltak az aknamezőkön, éhezve és fázva dolgoztak bányákban, erődítményeken, erőltetett menetben kísérte őket őket a halál, hiszen életükkel nem kellett  elszámolni. Hozzáfűzte: sokuk sorsáról ma sem tudunk számot adni, a második emlékmű tehát az ő emléküket őrzi.

Zucker Immánuel

– Ez a két emlékmű, amelynek felújítása régi adósságunk volt, annak a jele, hogy a szabad Magyarország tudja és számon tartja mivel tartozik polgárainak, mivel tartozik az előttünk járóknak, a most élőknek, és azoknak, akik majd utánunk jönnek – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Az ünnepélyes avatáson részt vett Mester Tamás,a  Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke, a Mazsihisz alelnöke; dr. Nógrádi Péter, a Mazsihisz alelnöke; Totha Péter Joel tábori főrabbi. Közreműködött Zucker Immánuel főkántor.

Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke (aki maga is katonaember: dandártábornoki rangban szolgált katonaorvosként) az ünnepélyes avatáson elmondott beszédét így kezdte:

– E két emlékmű nem csupán kő és márvány. Nem csupán történelmi jelkép. Mindkettő a magyar történelem egy-egy fájdalmas, mégis felemelő fejezetéről beszél. Szól a helytállásról, a küzdelemről, a kötelességtudatról. És szól a veszteségről, önfeláldozásról, hősi halálról.

Dr. Grósz Andor

Mint fogalmazott: „emberi és erkölcsi kötelességünk, hogy megőrizzük azok emlékét, akik életüket adták a hazáért. A katonákét, akik önként, vagy parancsra indultak a frontra és a Nagy Háború világégésében vérüket ontották. A munkaszolgálatosokét, akiket fegyvertelenül, kiszolgáltatottan kényszerítettek a háború gépezetébe és akiket egyaránt gyilkolt az ellenség tüze és a keretlegények kegyetlensége".

– Katonaként és zsidó emberként megilletődve állok itt, az emlékművek tövében, a sírok között, ahol megelevenedik a múlt – mondta dr. Grósz Andor. – Itt nyugszik tízezer magyar zsidó hősi halott. Kirajzolódik az első világháború teljes történelme, a diadalmas előrenyomulások és a vesztes csaták. Életet kioltó sebesülések és halálos betegségek. 

Hőseink neveit olvasva nemcsak katonasorsok jelennek meg, hanem családtörténetek is: apák, akik soha nem tértek haza; fiúk, akiknek helyét örökre üres szék jelezte az asztalnál; testvérek, akiknek emlékét csak egy-egy megsárgult fénykép őrzi. 

Totha Péter Joel

A Mazsihisz elnöke kifejtette: „az első világháborús hősök emlékműve most újra régi méltóságában áll előttünk, mellette magasodik a megalázott, fegyvertelenül szolgálni kényszerített munkaszolgálatosok emlékműve. Az első világháború hősei és a munkaszolgálatosok áldozatai között pedig ott húzódik a magyar történelem legfájdalmasabb törésvonala. Az a pillanat, amikor egy ország, amelyért zsidó katonák tízezrei harcoltak és haltak meg, néhány évtizeddel később megtagadta tőlük a fegyvert, a rangot, az egyenlőséget – végül pedig az emberi méltóságot és az életet is".

– A két emlékmű két történetről szól, két korszakról mesél, amelyek nem is különbözhetnének nagyobb mértékben egymástól. Mégis, összeköti őket egy közös üzenet. Az, hogy a magyar zsidó közösség áldozata a nemzet történetének szerves, kitörölhetetlen része – jelentette ki dr. Grósz Andor.

A Mazsihisz elnöke rámutatott: „A méltón felújított emlékművek nem pusztán szépen helyreállított kövek. Ezek a kövek kérdeznek. Kérdezik, hogy tanultunk-e a múltból? Kérdezik, hogy felismerjük-e, milyen könnyen csúszik át egy ország a kirekesztésbe? Kérdezik, hogy képesek vagyunk-e ma másként viselkedni, mint elődeink? Éppen ezért ma, amikor e két emlékmű immár megújulva áll előttünk, nemcsak a múltat idézzük fel. A jövő felé is üzenünk. Azt üzenjük, hogy a magyar történelem minden áldozata számít. Hogy nincs első és másodrendű hősiesség. Hogy nincs első és másodrendű hősi halott. Hogy a tisztelet és az emlékezés nem lehet szelektív".

Dr. Grósz Andor a beszédét köszönetnyilvánítással zárta: köszönetet mondott a honvédelmi miniszternek, s mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ezek az emlékművek újra méltó módon álljanak. Hozzáfűzte: „köszönet illeti mindazokat, akik ma itt vannak, mert jelenlétük azt bizonyítja: a múlt nem feledhető, és nem is szabad feledni".

Hőseink emléke legyen áldott! Seihije zihrám livráhá!

FOTÓK: M. SCHMIDT JÁNOS / MAZSIHISZ