Több ezer emberhez vittük el a fényt Budapesten és országszerte

2025. Január 08. / 17:42


Több ezer emberhez vittük el a fényt Budapesten és országszerte

A nemrég véget ért hanukai ünnepségsorozatról adunk összesítést az alábbiakban, hiszen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) közreműködésével tartott programokon több ezren vettek részt, ünnepelve a fény, s azzal együtt az összetartozás csodáját. Mindenkinek köszönjük a közös ünneplést!

Hanuka nyolc napja alatt Budapesten és vidéken számos helyszínen találkozhattak a Mazsihisz vezetőivel, rabbijaival, munkatársaival. Nagy örömünkre a saját szervezésű budapesti programjaink zöme telt házzal ment, ilyen volt a Rumbach-zsinagógában tartott II. HanukaFeszt is, amelynek programjaira már napokkal a rendezvények előtt elkeltek a jegyek. 2024/5785 hanukáját a Bálint házban ünnepelte a Rumbi tanház, míg a Club Sababa a székházunk Goldmark-termében. 

471430834_10162245716569640_1513249118970918866_n.jpgRadnóti Zoltán főrabbi (jobbról) a Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett hanukaünnepségen

A Mazsihisz rabbijainak, kántorainak részvételével volt nyilvános gyertyagyújtás a Budai Várban az eltemetett zsinagógánál, a Gozsdu-udvarban, a Jászai Mari téren, a Lövőház utcában, a Marczibányi téri művelődési központban, az MTK-stadionban és Újpesten. A hanukai gyertyagyújtásokon közreműködtek és beszédet mondtak a rabbijaink, akikkel természetesen nemcsak Budapesten, hanem számos vidéki városban is találkozhattak. 

20241229_161234.jpgKendrusz Attila rabbijelölt (Szegedi Zsidó Hitközség) a békéscsabai ünnepségen

Íme, azok a vidéki helyszínek, ahol a gyertyagyújtáson kívül kulturális program is gazdagította az ünnepi napokat: Békéscsaba, Budakeszi, Gyöngyös, Kecskemét, Kőszeg, Nagykálló, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Sopron, Szeged, Szekszárd, Szombathely és Zalaegerszeg.

A több tucat rendezvényen több ezer hittestvérünk és más érdeklődő vett részt. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a fény ünnepének méltó megemlékezéséhez Budapesten és vidéki hitközségeinkben. 

(Ha egyes helyszínek a mi hibánk folytán kimaradtak volna, akkor elnézést kérünk! Az esetleges hiányosságot jelezzék a szerkesztoseg@mazsihisz.hu e-mail címre.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó ünnepek
Miért olvassuk Ruth könyvét Sávuotkor?
Zsidó ünnepek
Az első sávuoti istentisztelet a Dohány utcai zsinagógában