A nemrég véget ért hanukai ünnepségsorozatról adunk összesítést az alábbiakban, hiszen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) közreműködésével tartott programokon több ezren vettek részt, ünnepelve a fény, s azzal együtt az összetartozás csodáját. Mindenkinek köszönjük a közös ünneplést!
Hanuka nyolc napja alatt Budapesten és vidéken számos helyszínen találkozhattak a Mazsihisz vezetőivel, rabbijaival, munkatársaival. Nagy örömünkre a saját szervezésű budapesti programjaink zöme telt házzal ment, ilyen volt a Rumbach-zsinagógában tartott II. HanukaFeszt is, amelynek programjaira már napokkal a rendezvények előtt elkeltek a jegyek. 2024/5785 hanukáját a Bálint házban ünnepelte a Rumbi tanház, míg a Club Sababa a székházunk Goldmark-termében.
A Mazsihisz rabbijainak, kántorainak részvételével volt nyilvános gyertyagyújtás a Budai Várban az eltemetett zsinagógánál, a Gozsdu-udvarban, a Jászai Mari téren, a Lövőház utcában, a Marczibányi téri művelődési központban, az MTK-stadionban és Újpesten. A hanukai gyertyagyújtásokon közreműködtek és beszédet mondtak a rabbijaink, akikkel természetesen nemcsak Budapesten, hanem számos vidéki városban is találkozhattak.
Íme, azok a vidéki helyszínek, ahol a gyertyagyújtáson kívül kulturális program is gazdagította az ünnepi napokat: Békéscsaba, Budakeszi, Gyöngyös, Kecskemét, Kőszeg, Nagykálló, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Sopron, Szeged, Szekszárd, Szombathely és Zalaegerszeg.
A több tucat rendezvényen több ezer hittestvérünk és más érdeklődő vett részt. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a fény ünnepének méltó megemlékezéséhez Budapesten és vidéki hitközségeinkben.
(Ha egyes helyszínek a mi hibánk folytán kimaradtak volna, akkor elnézést kérünk! Az esetleges hiányosságot jelezzék a szerkesztoseg@mazsihisz.hu e-mail címre.)