Rosenstein Tibor kapja a Gundel Károly életműdíjat

2018. Szeptember 26. / 14:54


Rosenstein Tibor kapja a Gundel Károly életműdíjat

Az étterem nemcsak lakomahely, hanem a lélek és a szellem feltöltődési helye is egyben – vallja Rosenstein Tibor vendéglős, aki idén veheti át a magyar vendéglátóipar legrangosabb szakmai kitüntetését.


Különböző vendéglátóipari szakmai szervezetek és a nagy hírű Gundel család ajánlása alapján – tizenegy jelölt közül – idén Rosenstein Tibor, a budapesti Mosonyi utcában található Rosenstein vendéglő vezetője kapja a Gundel Károly életműdíjat.

Az idei díjazott személyét a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, Kovács László a napokban jelentette be sajtótájékoztató keretében, ahol felszólalt Rosenstein Tibor is. A vendéglős úgy fogalmazott: számtalan kitüntetése között azért tartja a legértékesebbnek a mostani díjat, mert egész életében Gundel Károly szellemében dolgozott, erre tanítja a fiatalokat, köztük a szintén a szakmában dolgozó fiát, Rosenstein Róbertet.

Az elismerést ünnepélyes külsőségek között, az Öbölházban adját át november 25-én díszebéd keretében. Mivel az ország legrangosabb vendéglátóipari szakmai kitüntetésének 2014-es megalapítását Jakabffy László szorgalmazta – aki tavaly sajnos elhunyt –, így az ő tiszteletére a díszebéd fogásait a tanítványai készítik el mesterük kedvenc ételeiből. Asztalra kerül majd kocsonya, fogas rác módra, borscsleves, kacsacomb párolt káposztával, borjú Kedvessy módra és desszertként túrógombóc.

Rosenstein Tibor családfőként és vendéglátósként két dolgot vall: „Az egyik, hogy a sorsunk leginkább a tetteinkben mutatkozik meg. A másik pedig, hogy az étterem nemcsak lakomahely, hanem a lélek és a szellem feltöltődési helye is egyben. Ezért egy vendéglátóhelynek a békesség szigetének is kell lennie. Mi ehhez a magunk módján azzal is igyekszünk hozzájárulni, hogy a családból mindig van valaki a vendéglőben, akivel lehet beszélgetni, aki segít abban, hogy a vendég azt érezhesse, otthon van, jó kezekben van. Mondják meg, létezik ennél jobb érzés a világon?” (Az idézet forrása: www.rosenstein.hu)

K. Zs.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek