– Nem titok, hogy a két ország közötti politikai kapcsolat nagyon szoros, hálásak vagyunk érte, hogy a magyar kormány töretlenül kiáll Izrael mellett, ami számunkra fontos, jelentős támogatás – mondta Miri Regev, a Zsidó Állam közlekedésért és nemzeti infrastruktúrért felelős minisztere azon a találkozón, amelyet tegnap bonyolított le a Mazsihisz-BZSH székházában. A politikust dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, dr. Frölich Róbert országos főrabbi és Mester Tamás, a Mazsihisz alelnöke, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke fogadta.
A Magyarországon hivatalos úton tartózkodó Miri Regev nemcsak protokolláris látogatást tett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Síp utcai székházában, hanem a kérdéseiből kiderült: komolyan érdeklődik a magyar zsidó közösség élete iránt. A Dohány utcai zsinagóga megtekintése, majd az Emanuel-emlékfánál tett tiszteletadása után a székházban tárgyalt dr. Grósz Andorral, a Mazsihisz elnökével, dr. Frölich Róbert országos főrabbival és Mester Tamással, a Mazsihisz alelnökével, a BZSH elnökével.
A találkozón Miri Regev elöljáróban rövid áttekintést adott Izrael jelenlegi háborús helyzetéről, amelynek kulcsmondata az volt: a Zsidó Állam vezetése nem fogja hagyni, hogy Gáza ugyanolyan terroristafészek legyen, mint amilyen a háború előtt volt. Az igazi ellenfélnek Iránt nevezte, hiszen – mint mondta – Teherán jelenti a fő veszélyt Izraelre nézve.
A miniszter méltatta Orbán Viktor miniszterelnököt és a magyar kormányt részint az Izrael melletti kiállásért, részint pedig azért, mert – mint fogalmazott – „Magyarország azon kevés hely egyike, ahol a zsidók biztonságban vannak és szabadon megélhetik zsidóságukat”.
Dr. Grósz Andor megköszönte Miri Regev látogatását, főleg annak tükrében, hogy az izraeli kormány tagjai sorban kitüntetik figyelmükkel a legnagyobb magyar zsidó felekezetet.
– Az ön személyében a nyolcadik izraeli miniszterrel tartunk megbeszélést, ami nagy megtiszteltetés a Mazsihisz számára – mondta az elnök.
Dr. Grósz Andor közölte: a magyar zsidóság szíve együtt dobog izraeli testvéreinkével, hiszen szívvel-lélekkel a Zsidó Állam mellett állunk. Kitért arra is, hogy október hetedike után a BZSH és a Mazsihisz gyűjtást indított a beeri kibuc számára.
A beszélgetés során Miri Regev érdeklődött arról, hogy hány zsidó él Magyarországon, Budapest után melyik városban található a legnagyobb lélekszámú zsidóság, s feltette azt a kérdést is, hogy mi a helyzet a vegyesházasságok jelenségével, továbbá mi ezzel kapcsolatban a Mazsihisz stratégiája.
Dr. Grósz Andor kifejtette: vidéken Debrecenben és Miskolcon él a legtöbb zsidó, országos szinten pedig elmondható, hogy a magyar zsidóság 90-95 százalékát a Mazsihisz képviseli. Az elnök hozzátette: a vegyesházasság ügyében a legfontosabb a fiatalok megszólítása és bevonzása a zsidó életbe, aminek két legfőbb eszköze az oktatás és a kultúra. E kérdés kapcsán szólt a Mazsihisz ifjúsági osztályáról, kulturális missziójáról, valamint arról, hogy a Szövetség támogatásával jelentős, több mint száz fős közösséggé nőtte ki magát a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában rendszeresen szombatfogadást tartó fiatalság. Ez utóbbi kapcsán Miri Regev így fogalmazott: lenyűgöző. Majd hozzáfűzte: Izrael az erős diaszpórában érdekelt, márpedig ha Izrael erős, akkor ez hatással van a diaszpórára is.
Köszöntötte a politikust Mester Tamás Mazsihisz-alelnök, BZSH-elnök is, aki többek között elmondta: a Budapesti Zsidó Hitközség kiterjedt intézményhálózatot működtet a magyar zsidóság számára. Hozzátette: megtisztelő a miniszter látogatása a BZSH számára is, amely a Mazsihisz legnagyobb hitközsége.
Miri Regev a látogatás végén kijelentette: közvetíteni fogja az izraeli kormány felé azt az üzenetet, amit ez a mostani találkozó megerősített benne, nevezetesen azt, hogy a Mazsihisz és a magyar neológ közösség nem pusztán udvariassági, protokolláris szinten tartja a kapcsolatot Izraellel, hanem sokkal mélyebb szálakkal kötődik a Zsidó Államhoz, és a Mazsihisz a kapcsolatait a jelenleginél is szorosabbra kívánja fűzni Izraellel és annak vallási vezetőivel.
NÉVJEGY
Miriam „Miri” Regev közlekedési, nemzeti és közúti biztonsági miniszter. Korábban kulturális- és sportminiszter, valamint Izrael ideiglenes miniszterelnöke volt. Hosszú katonai karrier után lépett be a politikába. Utolsó katonai beosztásában dandártábornok volt az Izraeli Védelmi Erőknél (IDF), és a hadsereg szóvivőjeként is szolgált.
Fotók: Ritter Doron
