Mazsihisz Vezetősége: Egyedül keveset, együtt sokat tehetünk

2021. Február 16. / 10:30


Mazsihisz Vezetősége: Egyedül keveset, együtt sokat tehetünk

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Vezetősége aggodalommal érzékeli, Rabbitestülete hogyan veszíti el tagságát, hogyan üresedik ki tevékenysége. A Vezetőség 2021. február 15-i ülésén megerősítette: a Szövetség számára fontos a valós funkciójukat betöltő, vallási közösségünk építésében részt vevő rabbik munkája.

Arra kéri a testület tagjait, hogy a neológia, illetve tágabb értelemben a magyar zsidóság érdekében emelkedjenek felül személyes sérelmeiken, legyenek figyelemmel hivatásuk méltóságára – s mindennek közös munkában kell megnyilvánulnia.

A Mazsihisz Vezetősége támogatja a Rabbitestület legitimitásának és tekintélyének helyreállítását. Szükséges, hogy a Rabbitestület térjen vissza az alapszabály szerinti működéshez, tartsa tiszteletben a Szövetség legfőbb döntéshozó szervének, a Közgyűlésnek a határozatait, tartsa be a maga által elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatát. A Vezetőség álláspontja szerint a Rabbitestület működése mai formájában átláthatatlan, elnöke illegitim, nem lehet tudni, kik a tagjai, kik vesznek részt munkájában, döntései nem szabályszerűek. 

A Mazsihisz Vezetősége fontosnak tartja az Országos Főrabbi intézményét, de annak tekintélyét mindenképpen óvná attól, hogy bármikor megkérdőjelezhető rabbitestületi választáson dőljön el, ki tölti be ezt a rangos vallási pozíciót.

A Vezetőség a ZSIMA (Magyarhoni Zsidó Imaegylet) Egyesülettel kapcsolatban kijelenti, sem a Mazsihisznek, sem a neológiának nincs szüksége olyan szervezetre, amelyik megosztja a magyarországi neológiát. Rabbijaink jelentős része deklarálta, hogy továbbra is a Mazsihiszen belül kívánja a neológiát szolgálni. Az elmúlt évszázadokban a neológia kiépítette azt az intézményhálózatot, mellyel közösségünk megmaradását a XX. század viharaiban is biztosította. A neológia egysége, rabbinikus hagyományainak védelme megkívánja, hogy világossá tegyük: a neológ vallási mozgalmat a Mazsihisz és a benne tömörülő neológ hitközségek reprezentálják. Aki ezt nem így gondolja és a Szövetségünkön kívüli neológ vallási közösségért dolgozik, azt felkérjük, hogy ezt már ne a mi fizetett alkalmazottunkként tegye. A Mazsihisz Vezetősége elvárja minden munkavállalójától, így rabbijaitól és kántoraitól is, hogy a Mazsihiszben és tagszervezeteiben dolgozzon a neológia jövőjéért.

Az elmúlt hónapokban több neológ rabbi és a vezetőség részvételével hitéleti közösségfejlesztési projektek indultak el, a Mazsihisz elnöke pedig a Dohány utcai zsinagóga főrabbijával eredményekkel biztató előzetes informális egyeztetéseket tartott. A Mazsihisz Vezetősége felkérte az elnököt, hogy a jövőben hivatalos formában folytassa egyeztetéseit a főrabbival.

A Mazsihisz Vezetősége mindig partnere lesz az érdemi munkában mindazoknak, akik elkötelezettek a magyarországi zsidó közösség fejlődésében.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Izrael
Mennyibe kerülne Izraelnek Gáza teljes elfoglalása?
Zsidó világ
Radnóti Zoltán főrabbi: Menő-e ma zsidónak lenni?
Mazsihisz hírek
Megszépült a zsidó temető Dunaharasztiban és Gáborjánban