Gázai túszok hozzátartozói a Mazsihisz elnökénél

2023. December 15. / 12:37


Gázai túszok hozzátartozói a Mazsihisz elnökénél

– Nagyon jólesik nekünk az a baráti légkör, ahogyan a felmenőink földjén, Magyarországon fogadtak minket, és az is, hogy találkozhattunk a köztársasági elnökkel. Valóban egy nép vagyunk, éljünk akár Izraelben, akár a diaszpórában – mondták azok az izraeli testvéreink, akik a héten tettek látogatást dr. Grósz Andornál, a Mazsihisz elnökénél. A találkozón jelen volt Jákov Hadas-Handelsman, Izrael Állam magyarországi nagykövete is. 

Tragikus apropó szolgáltatott alkalmat több izraeli testvérünk fogadására a Mazsihisz székházában: olyan emberek látogattak el dr. Grósz Andor elnökhöz, akiket személyesen érint az a rettenet, amit a terroristák október 7-én elkövettek Dél-Izraelben.

A 38 éves Lishay Lavi két gyermek édesanyja, az egyik 2 éves, a másik 6 hónapos. Október 7-én az óvóhelyükről csalták elő őket a Hamász fegyveresei. Férjét, Omri Mirant a terroristák elrabolták, jelenleg is a terroristák foglya Gázában. Liashay és két gyermeke csodával határos módon el tudott menekülni. Omri anyai ágon magyar származású, jelenleg is magyar-izraeli kettős állampolgár.

Felső sor: Jákov Hadas-Handelsman, Lishay Miran Lavi, Daniel Miran, Osnat Shushan Weis, Raviv  Weiss és a kisérőjük. Alsó sorban: Grósz Andor és Dóra BálintFelső sor: Jákov Hadas-Handelsman, Lishay Miran Lavi, Daniel Miran, Osnat Shushan Weis, Raviv Weiss és a kisérőjük. Alsó sorban: Grósz Andor és Dóra Bálint

A Magyarországra látogatók között van Daniel Miran, aki az október 7-i támadás során elrabolt Omri Miran édesapja. Itt járt az 53 éves Osnat Shushan Weiss és a 60 éves Raviv Weiss. Osnat unokahúgát, a magyar-izraeli állampolgárságú Nogát és Noga édesanyját is a Hamász terroristái ejtették túszul, ők fogolycsere keretében már hazatérhettek. Osnat és Raviv tetvére, Ilan Weiss azonban, aki az említett Noga édesapja, még jelenleg is a Hamász fogságában van.

A találkozón a Mazsihisz elnöke elmondta: ahogyan a világban mindenhol, a magyar zsidó közösséget is sokkolta az október 7-i brutális, visszataszító támadás, amit az egész zsidó nép ellen követtek el.

– Izraeli testvéreinkkel egy nagy család vagyunk. A belső nézeteltéréseinket félretettük, és mindegyik magyarországi zsidó közösség egységesen áll ki Izrael mellett, együtt veszünk részt a megemlékezéseken – jelentette ki dr. Grósz Andor.

Az elnök közölte: „izraeli testvéreink mindenben számíthatnak ránk, mindent megteszünk, hogy segítsünk”. Fölsorolta a szolidaritási megemlékezéseket és rendezvényeket, s elmondta azt is, hogy a Mazsihisz gyűjtést indított a Beeri Kibucnak. „Fontosnak tartjuk, hogy a támogatás közvetlenül az érintett családokhoz jusson el” – szögezte le.

Az izraeli vendégek is megerősítették, hogy Izraelben is egység uralkodik, a társadalmi és politikai törésvonalaknak most nincs jelentősége. Elmondták, mennyire jólesett nekik az a baráti légkör, ahogyan Magyarországon fogadták őket, és az is, hogy fogadta őket a köztársasági elnök. „Egy nép vagyunk, éljünk akár Izraelben, akár a diaszpórában”, mondták az izraeliek, akik fontosnak tartották közölni azt is, hogy mennyire jó érzés látni azokat a helyeket, ahonnan az őseik származnak. A hanuka kapcsán megjegyezték: a fény ünnepe most sötét időszakban köszöntött be, de a hanuka a csoda ünnepe is, ezért bizonyosak abban, hogy a zsidó nép sokkal egységesebben, megerősödve kerül ki ebből a háborúból. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Ma 75 éves Vámos Miklós író, Isten éltesse!
Megemlékezések
Idén 200 éves az abonyi zsinagóga
2025. Január 27. / 14:04

Idén 200 éves az abonyi zsinagóga