„A humor néha az egyetlen út” – Interjú Roy Horovitz-cal és Hadar Galronnal

Roy Horovitz rendező idén két programban is részt vesz a HanukaFeszten: december 17-én izraeli színházi mesterkurzust tart a Goldmark teremben, másnap pedig Hadar Galron A végső végső megoldás című sötét komédiáját állítja színpadra, majd közönségtalálkozón is beszélgethet vele a közönség. Az előadások előtt Royjal és az írónővel, Hadar Galronnal beszélgettünk a humor erejéről, a zsidó színház szerepéről és arról, hogy miért nevetünk azon, amin talán nem is lenne szabad. INTERJÚ.

– A végső végső megoldás olyan dolgokról szól, amelyeken „nem illik nevetni”. Miért éppen a humor és a szatíra lett az eszköze annak, hogy feldolgozzatok egy ilyen fájdalmas kollektív traumát?

Hadar & Roy: Miért ne? 🙂 Vannak helyzetek, amikor a humor az egyetlen módja annak, hogy az ember egy tragédiát feldolgozzon – legalábbis számunkra, alkotók számára. A háború után a művészeket ‘törölték’ el elsőként. A színházak bezártak – mi pedig ott segítettünk, ahol tudtunk: túlélőknél, vagy akár a földeken, gyümölcsöt és zöldséget szedtünk, mert a földek egyszerűen elnéptelenedtek. Ilyenkor egy öleléssel és könnyekkel kezdődik minden, aztán az ember összeszedi magát – néha egy mosoly által. Maguk az áldozatok voltak az elsők, akik fekete humort használtak a túlélésért. A zsidó kultúra pedig talán azért ilyen gazdag humorban, mert maga is egy túlélőcsomag.

– Az előadásban elhangzik a provokatív kérdés: „Miért utál mindenki minket?” A közösségi médiában – különösen a TikTokon – sokszor jön velem szembe ugyanez a gondolat: ha mindenki utálja a zsidókat, talán nem a világ többi részével van a gond. Miért volt fontos, hogy egy ilyen brutálisan direkt kérdés is elhangozzon?

Hadar & Roy: Valójában nem ezzel a kérdéssel kezdődik az előadás – ez később jön. Mi azzal indítunk: ‘Van antiszemita a közönségben?’ De nem akarjuk megkerülni a kérdést, inkább kérdéssel válaszolunk: Létezik, hogy a világ népességének 0,2%-a felelős a világ problémáinak 99%-áért?

Jegyvásárlás a képre kattintva!

– Az észtországi premier hatalmas siker volt. Mi lepett meg titeket leginkább a nemzetközi közönség reakcióiban?

Hadar & Roy: A darab végén azt mondjuk: ‘Ha megsértődtél – nem érted a zsidó humort. Ha nem sértődtél meg – biztos, hogy nem figyeltél.’ És erre kiderült, hogy létezik olyan közönség, amely egyszerre figyel… és mégsem sértődik meg!

– Mit gondoltok, milyen szerepe van ma a zsidó színháznak? Tiltakozás? Gyógyulás? Emlékezet? Vagy valami egészen más?

Hadar & Roy: Valami egészen más. 🙂 Komolyabbra fordítva a szót: a zsidó színház szerepe ugyanaz, mint bármely jó színházé – összegyűlünk, hogy együtt gyakoroljuk az emberi együttérzést.

– Roy, a Bar-Ilan Egyetem Színházi Tanszékének vezetőjeként másfajta felelősség nehezedik rád rendezőként? Összeegyeztethető az akadémiai felelősség a művészi szabadsággal?

Roy: Nem érzek valódi ellentmondást a különböző szerepeim között – éppen ellenkezőleg. Az ‘akadémiai felelősségem’ pontosan az, hogy arra bátorítsam a hallgatóinkat: bátran éljenek a művészi szabadságukkal.

– Mit szeretnétek, a budapesti közönség milyen üzenetet vigyen haza az előadás után?

Hadar & Roy: A ‘depresso’ csészén túl, amit a végén kiosztunk, azt reméljük, hogy a nézők kapnak egy kis ízelítőt a ‘Vad Közel-Kelet’ lenyűgöző valóságából. (És kérjük: otthon azért ne próbálják ki!)

Zucker-Kertész Lilla