A magyar zsidóság a reformkorban formálódik, és születése párhuzamos a befogadó, modern magyar nemzet megszületésével, amelyet március 15-én ünnepelünk.
A tizenkilencedik század nacionalizmusa liberális és befogadó volt. Abba a magyar nemzetbe, amelynek ötlete akkor született meg a legjobb magyar elmékben, egyaránt tagjai voltak jobbágyok és jogfosztott zsidók, a lényege volt a jogkiterjesztés. Ez az ígéret ragadta magával azokat a zsidókat, akik csatlakoztak a szabadságharc hadseregéhez, akik versekben dicsőítették a magyar szabadságot jóformán első magyarul leírt szavaikkal. Ebben a történelmi pillanatban kezdődött el magyarok és zsidók közös története, amelyből 20 évvel később megszületett a neológia, a mi irányzatunk, szimbolikus születés – vagy inkább fogantatásnap számunkra a mai.
Azok, akik hitet tettek azóta magyarságuk mellett Lőw Lipóttól Bernstein Bélán, a ’48-as forradalom és a zsidó részvétel történészén keresztül egészen Arany János egyik legnagyobb kutatójáig, Scheiber Sándor rabbiig, ehhez a hazafisághoz maradtak hűek, a befogadó nemzet eszméjéhez, és ettől nem tántorította el őket az sem, ami a 20. században történt a magyar zsidósággal. Amikor a reformkorra gondolunk, büszkén tartjuk számon, hogy Széchenyi nem tudott igazán jól magyarul és a legnagyobb magyar volt, hogy Petőfi Sándor a Petrovics-családból származott, az aradi vértanúk tekintélyes része szláv és német eredetű volt és zsidók hatalmas tömege ontotta vérét a magyar szabadságért, aztán az amerikai polgárháborúban, Garibaldi hadseregében.
Az a magyar hazafiság dicsőül meg minden március 15-én, amely otthont és hazát adott nekünk, ennek a gondolatnak a gyermekei vagyunk, neki, aki maga is a népszabadság, a világszabadság gyermeke.
Március 15. nagy magyar zsidó ünnep is volt és marad, a mi legszebb ünnepeink egyike.
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
