Bernard-Henri Lévy a francia zsidókhoz: „Harcoljatok!"

2024. Augusztus 02. / 11:07


Bernard-Henri Lévy a francia zsidókhoz: „Harcoljatok!"

– A valóság világos: az antiszemitizmus soha nem látott hulláma tombol Franciaországban. A baloldali antiszemitizmus összekapcsolódik a még mindig élő, jobboldalról érkező antiszemitizmussal, és erősítik egymást – írja véleménycikkében Bernard-Henri Lévy. A világhírű francia filozófus, író, filmrendező a francia zsidóságnak ezt üzeni: „Soha ne hajtsátok le a fejeteket; folytatni kell az ellentámadást".

Néhány szélsőbaloldali törvényhozó antiszemita megjegyzései, amelyek szerint az izraeli sportolók és az ország zászlaja „nem szívesen látottak” a párizsi olimpián, arra figyelmeztetnek, hogy pártjuk milyen mélyen szövi a zsidók elleni gyűlölet hálóját a választások után.

Egy rövid időre úgy tűnt, hogy a franciaországi szélsőbaloldali párt, a La France Insoumise (Lázadó Franciaország) a választási manőverek miatt felfüggesztette az antiszemita megjegyzéseket, most azonban a párt újraindította az antiszemita kommunikációt: ezúttal Thomas Portes törvényhozó jelentette ki, hogy az izraeli sportolók „nem szívesen látottak” a párizsi nyári olimpián. Kollégája, Aymeric Caron visszhangozta ezt a vélekedést, szerinte ugyanis illetlenség lenne, ha „az izraeli zászló ezen a nyáron Párizsban lobogna”.

Egyesek hajlamosak lesznek átvenni vagy éppen lesöpörni ezeket a véleményeket, azzal érvelve, hogy Caron és Portes csupán bolhák, akik elefántnak akarnak látszani – vagy éppen csak bábok. Mások minderre azt mondhatják azonban, hogy a sakkozáshoz bábuk kellenek, és ezek a kijelentések az új Néró, a Lázadó Franciaország vezetője, Jean-Luc Mélenchon gondosan kiszámított lépéseinek jelei. És Mélenchon vajon nem a maga mögött hagyott lángtenger nagyságával méri az örökségét?

De ahogy már hónapok óta mondom, a valóság világos: az antiszemitizmus soha nem látott hulláma tombol Franciaországban.

Akár tetszik, akár nem, ezek és az ehhez hasonló közelmúltbeli nyilatkozatok az 50 évvel ezelőtti müncheni játékokon a tizenkét izraeli sportoló lemészárlása óta tátongó sebet tágítják tovább, és ezzel még jobban felforrósítják a helyzetet.

Ez a baloldali antiszemitizmus összekapcsolódik a még mindig élő, jobboldalról érkező antiszemitizmussal, és erősítik egymást.

Az igazi kérdés egy francia ember számára az, hogyan viselkedjen ebben lassan kibontakozó viharban. Hogyan küzdhet a gyűlölet hálójával szemben, amelyet a Lázadó Franciaország tragikomikus „hősei” szőnek, és amelybe nemcsak a francia zsidók, hanem az egész ország belegabalyodott?

Ne tétovázzunk tovább! 

Abba kell hagyni az úgynevezett finom megkülönböztetést a környezeti és a strukturális antiszemitizmus, a körülményekből fakadó és az ontológiai antiszemitizmus között. Nem tehetők fel olyan kérdések, hogy lehet-e valaki Izrael-ellenes anélkül, hogy cionistaellenes volna, vagy anticionista anélkül, hogy antiszemita.

Ebből elég volt.

Nevén kell nevezni a dolgokat, és el ki kell mondani, hogy egy olyan párt, mint a Lázadó Franciaország, vitathatatlanul antiszemita, amely képes azt mondani a zsidó sportolóknak, hogy nincs helyük azon emberek közösségében, akik azért érkeztek Párizsba, hogy a megbonthatatlan testvériségüket ünnepeljék.

A válasz egyértelmű: ki kell jelenteni és számtalanszor el kell ismételni, hogy semmiféle engedékenység, szövetség vagy tárgyalás nem képzelhető el olyan emberekkel, akik, még ha nem is kívánják kifejezetten az izraeli sportolók halálát, egy tragédia bekövetkezésének lehetőségével kapcsolatban arra az október 7-i eseményekre vonatkoztatott tézisre hivatkoznak, hogy a mészárlás a „palesztin áldozatok jogos harcával” igazolható.

A francia nemzetgyűlés új baloldali blokkjának tagjai azzal, hogy beemelték a szövetségbe a Lázadó Franciaország csőcselékét, bemocskolták az eredeti, 1936-os „Népfront” és vezetője, Léon Blum nevét is, amikor „Új Népfront”-nak keresztelték magukat. Itt az ideje, hogy végre mindannyian beismerjék, hogy történelmi hibát követtek el, amikor Mélenchonnal szövetségre léptek arra hivatkozva, hogy ezzel a legutóbbi választásokon „tűzfalat" hoztak létre a szélsőjobb ellen. Most elérkezett az idő, hogy levonják a megfelelő következtetéseket.

Igen, az első dolog, amit minden jóakaratú demokratának – jobb- és baloldalon egyaránt – meg kell tennie, hogy létrehozzon egy köztársasági „cordon sanitaire"-t, egy ugyanolyan „tűzfalat", mint amilyet a Hitler-párti Marcel Déat és Jacques Doriot, a francia gyalázat képviselői körül megvontak a második világháború előtt és alatt.

Ez a kérdés különösen sürgető a nemzet zsidósága számára.

Néhányan – szembesülve a Lázadók mocsarából kiömlő szenny áradatával – az 1930-as évekhez hasonlóan kísértésbe esnek, hogy meghúzzák magukat, nem tesznek semmit, csak azt remélve, hogy őket majd nem szúrják ki.

De egyre többen vannak azok is, akik Izraelbe távoznak, annak ellenére, hogy az ország háború szorításában áll. Számukra még ez is kevésbé tűnik rossznak, mint egy olyan Franciaországban élni, amely szerintük élhetetlenné vált az egyre gátlástalanabb, féktelenebb és egyre jobban feltüzelt csőcselék miatt. 

A magam részéről tiszteletben tartom a távozók döntését, sajnos nem vagyok elég bölcs ahhoz, hogy bárkinek bármi alternatívát ajánljak. Az én döntésem azonban nem ez.

Először is azért nem, mert a zsidók jelentős arányát tették ki azoknak, akik Franciaországot felépítették: Rashitól kezdve a francia társadalmi szerződés feltalálóin át Marcel Proustig, Henri Bergsonig, és még sorolhatnánk azokat, akik intelligenciájukkal és szellemiségükkel rengeteget hozzátettek Franciaországhoz és a francia kultúrához.

Másodszor, mert nem tudom elképzelni, hogy ezt a gyönyörű földet olyan bűnözőknek adjam át, akik a legősibb gyűlöletet a legmasszívabb, legocsmányabb, legbestiálisabb és – talán, ahogy Mélenchon mondta egyszer – „maradvánnyá" formálják. De vigyázat! A maradvány: szemét, hulladék, söpredék. És ez az antiszemita söpredék sűrű, tömör, hangos, halálos masszává olvad össze. (És azt sem tudom elképzelni, hogy átadjam a terepet Marine Le Pen jobboldali pártjának, amely továbbra is a szélhámosok és a kisebbség-gyűlölők pártja.)

És végül azért nem, mert fiatalkoromban sok időt töltöttem Albert Cohen műveinek olvasásával és a szerzővel folytatott beszélgetésekkel. Azzal a nagyszerű íróval, aki a zsidó lelkeket a Solal című regénnyel is gazdagította. A Solal egyik fiktív szereplőjének függetlensége, nemessége, az alantas lelkek és azok sértettségének megvetése, zsidó önérvényesítése mindmáig példa számomra.

Mit tegyenek tehát a zsidók? Ne hajoljanak meg; harcoljanak. Soha ne hajtsátok le a fejeteket; folytatni kell az ellentámadást. 

És mindenekelőtt ne engedjetek egy centimétert sem a tudásból, sem azoknak a magasztos, ragyogó, törékeny egyediségéből, akik ezt a tudást 3000 éven át gyakorolták és elmélyítették.

Ezeket a szavakat nem a büszkeség szülte, hanem annak a határozott tudatosítása, hogy a zsidók milyen mértékben járultak hozzá az emberiség nagy kalandjához. A judaizmus világosságának megőrzése Franciaországban ma már metafizikai kötelezettség.

Forrás: Haaretz

Bernard-Henri Lévy (1948) filozófus, író , filmrendező. Új könyve „Izrael egyedül " címmel idén szeptemberben jelenik meg. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek