A franciaországi zsidóság és a polgári jogok

A zsidó történelem és kultúra története ünnepek és tragédiák, szétszóratás és újjászületés, kulturális és tudományos eredmények gazdag szövedéke. Cikksorozatunk hétről hétre olyan évfordulókat idéz fel – a hanukai fényektől a portugáliai kiűzetésen és az 1867-es emancipáción át Mátyás király udvaráig –, amelyek új nézőpontból világítják meg közös örökségünket. Peremiczky Szilvia írásai emellett a jelen kérdéseire is reflektálnak, Izrael és az antiszemitizmus mai jelenségeit is kontextusba helyezve.

1790. január 28-án a francia Nemzetgyűlés, Európában először, teljes jogú polgárokká nyilvánította a portugál, spanyol és avignoni eredetű zsidókat. A törvény azonban nem terjedt ki a teljes franciaországi zsidóságra, a keleti, elzász-lotaringiai zsidók egyenjogúsításra még több mint másfél évet kellett várni. A felemás döntést hosszú viták előzték meg, és a döntés korántsem jelentette az emancipációs folyamat végét. 

A zsidóság emancipációjának kérdése először 1787-ben merült fel, amikor a metzi Királyi Akadémia által kiírt esszépályázat díjazottjai, közöttük Henri Grégoire abbé és a lengyel születésű Zalkind Hourvitz, noha számos pontban ellentétes véleményt képviseltek, arra a következtetésre jutottak, hogy a zsidók integrációját a gazdasági emancipáció és a korlátozó intézkedések eltörlése biztosítja. XVI. Lajos ezt követően megbízta tanácsadóját, Chrétien-Guillaume de Lamoignon de Malesherbes-t a zsidók helyzetének rendezésével, de az 1788-as rendi gyűlésen nem sikerült előrelépést elérni.

A forradalom kezdete után, 1789. december 22-én került ismét az emancipáció ügye a Nemzetgyűlés elé, a protestánsok, a színészek és a hóhérok jogállásának kérdésével együtt (Badinter 1989, 139-165). Az egyházi és a tartományi vezetők jelentős része ellenezte a zsidóság emancipációját, de a támogatók között olyan politikusokat találunk, akik közül többen később halálos ellenségekként állnak egymással szemben: Mirabeau, Grégoire abbé, Clermont-Tonnerre grófja, Antoine Barnave vagy éppen Robespierre. Az 1790-es január 28-ai felemás döntés hátterében a franciaországi zsidó történelem sajátosságai húzódnak meg.

A Bordeaux és Bayonne környékén élő portugál és spanyol zsidók, valamint az avignoni és venaissini grófság zsidó közösségei a spanyolországi kiűzetés és a portugáliai üldöztetések után telepedtek le Dél-Franciaországban királyi kiváltságlevelekkel, amelyek törvényes lakhatást adtak számukra. Az évszázadok során honosítottá vált, franciául beszélő, akkulturálódott zsidókat franciáknak tekintették, és bár nem rendelkeztek teljes polgárjoggal, képviselőik már a forradalom előtti rendi tanács szervezésében is részt vettek (Lévy-Bruhl 2021). Ezzel szemben a „német” zsidóknak nevezett elzászi zsidó közöségeket, amelyek a 17. században kerültek francia fennhatóság alá, számos korlátozás sújtotta (Badinter 1989, 33). Az egyenjogúsításból kimaradó párizsi és elzászi zsidóknak a Nemzetgyűlés végül két nappal feloszlatása előtt, 1791. szeptember 27-én, szavazta meg az egyenlő jogokat. 

A forradalom alatt a zsidókat mint közösséget nem érték üldöztetések, azonban az 1793-ban kezdődő, az úgynevezett „veszettek” által vezetett vallásüldözés a zsidó vallási életet és intézményeket sem kímélte (Benbassa 2000, 137). A forradalmat követően Napóleon szabályozta a zsidók polgári státuszát, a vallásgyakorlatot és konzisztóriumok létrehozását rendelte el; az úgynevezett „hírhedt” rendelet pedig korlátozásokat vezetett be a zsidókra a kereskedelemben és a katonai sorozásban. Ezt az utóbbi rendeletet 1831-ben Lajos Fülöp uralkodása alatt nem újították meg, egyúttal eltörölték az utolsó diszkriminatív intézkedéseket, például a zsidó esküt is, és a kormány úgy döntött, hogy más vallások szertartásaihoz hasonlóan a zsidó istentisztelet költségei is állja, ezzel téve teljessé a polgári jogegyenlőséget, amely azonban nem vetett véget a zsidóellenességnek.

Peremiczky Szilvia írása

Források, felhasznált irodalom:

Badinter, Robert 1989. Libres et égux… L’émancipation des Juifs 1789-1791. Fayard, Paris.
Benbassa, Esther. 2000. Histoire des Juifs de France. Points, pp. 119-150.
Lévy-Brihl, Milo. 2021. Les Juifs et la Révolution française, in: k-larevue