Párbeszéd és önvizsgálat: Fabiny Tamás kapta az idei Schweitzer-díjat

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem adott otthont február 3-án, kedden a Magyar Hebraisztikai Társaság konferenciájának. Az eseményről Galambos Ádám számolt be az evangelikus.hu portálon, megemlítve, hogy a tanácskozás néma gyásszal indult: a résztvevők egyperces csenddel adóztak a két nappal korábban elhunyt Spitzer Ágnes, néhai Schweitzer József országos főrabbi özvegye emléke előtt.

A konferencia keretében adták át a Schweitzer József-emlékdíjat, amelyet idén Fabiny Tamás püspök vehetett át Júdás, az elveszett tanítvány című monográfiájáért. A tanácskozás előadásai a bibliai és rabbinikus hagyományok kutatásán keresztül a zsidó–keresztény párbeszéd lehetőségeit és felelősségét állították középpontba.

A konferenciát Korányi András rektor nyitotta meg, aki „természetes találkozásnak” nevezte az eseményt. Rámutatott, hogy bár a zsidóság és a kereszténység közös története sok fájdalmat hordoz, léteznek olyan „oázisok”, ahol a közös tanulás során felfedezhető mindaz, ami összeköt bennünket. A rektor szerint a mai bizonytalan világban az ilyen tudományos találkozások a reménység jelei.

Az esemény központi része a Schweitzer József-emlékdíj átadása volt, amelyet idén Fabiny Tamás evangélikus püspök vehetett át. 

Zsengellér József, a Magyar Hebraisztikai Társaság elnöke laudációjában rámutatott: a püspök Júdás, az elveszett tanítvány című kötete őszinte önvizsgálatra hívja a keresztény hagyományt. A könyv azt a folyamatot elemzi, amely során egy zsidó tanítvány alakja az évszázadok alatt a zsidóság kollektív negatív jelképévé vált, súlyos terhet róva a keresztény–zsidó viszonyra.

Fabiny Tamás „Két zsidó megy az utcán – Példák a vigasztaló és terápikus történetmesélésre” című előadásában a narratív teológia erejéről beszélt. Kifejtette, hogy a zsidó hagyomány elbeszélő kincse – a Tórától a haszid történetekig – a kereszténység számára is alapvető örökség. Az evangélium maga is történetmondás, amely segít a hallgatónak saját élete átgondolásában.

Az előadás legmegrendítőbb pillanata Ámos Imre festőművész megidézése volt. A vészkorszakban mártírhalált halt művész Síró angyal című alkotása a közös emberi szenvedés és az újrakezdés szimbólumaként jelent meg a közönség előtt.

Galambos Ádám összefoglalója szerint a konferencia rávilágított: a zsidó–keresztény párbeszéd nem elméleti kérdés, hanem az egymásra figyelésben és a közös történetekben megélhető valóság.