11.22. 15:42, kimenete: 11.23. 16:50 
Tapasztalt ember Hanuka után már a megújult időre készül, a tavasz örömére. Ez a svát jelentősége. Ilyenkor a múltat összegezni, a történtekből tanulságot levonni, erőt meríteni – kötelességünk. Benedek István Gábor írása.
A Fák új éve megható, szép ünnep, de csak együtt az emlékezéssel. Vajon milyen egyéni, közösségi élet vár ránk? És a tegnapból mit hasznosíthatunk ma és holnap?
Számomra szülőfalum, Tótkomlós, a családom históriás könyve az akkori zsidó élet felmutatása szellemi-lelki gyönyörűség. És kimeríthetetlen példatár.
Amikor az 1860-as évek vége felé, a politikai-társadalmi kiegyezéssel frissen polgárjogot kapott magyarországi (Ausztria–Magyarország) zsidóság pontosabban kívánta meghatározni önmagát, három utat kínált: az ortodoxiát, a neológiát és a kettő közötti középmezőnyt, a status quot.
Tótkomlós különös település volt. Mária Terézia szlovákiai tótokat költöztetett ide. Alá kell húzni: evangélikus családokat. Akik a vallásháborúk, vagyis az ellenreformációs küzdelmekből megtanulták: nekik is toleránsnak kell lenniük, ha önmaguk számára méltányosságot várnak. Vagyis viszonylag korán kinyitották a falu kapuit a zsidók előtt. A piacra előbb a környékből költözött be néhány vállalkozó szellemű „Mózes hitű” kereskedő, később távolabbról is jöttek. A vonzerő a szlovák nyelv volt. A Kárpátok alatt a zsidók már találkoztak szláv szóval, és a magyar vidéken az érintkezésben bizonyos könnyebbséget jelentett a számukra. Így került Komlósra több család Munkácsról, Szerednyéről, Lemberg környékéről, később Léváról, Brünnből
Amikor összeült a „zsidó kongresszus”, Komlóson már működött a hitközség. Vallási irányzatot nyilván családi kötődés alapján választottak, s a makói (Csanád megye) ortodox vonulatához csatlakoztak. Így jött, jöhetett el hozzájuk Vorhand Mózes rabbi. Vorhand nagy tudású vallásvezető volt, haszid vonzalmakkal. (Sírja, zsinagógája ma szent zarándokhelynek számít a nemzetközi zsidó világban.)
A 19. századot Komlós már működő zsinagógával, mikvével, vágodával, temetővel búcsúztatta, s bizakodva kezdte a huszadikat. A gyerekeket önfenntartó iskolában tanították. 1884-ben pedig az itt élő 35 család – a meglévő imaterem helyett -- zsinagógát épített. Az ünnepségen megjelent Szeged tekintélyes tudós főrabbija, Lőw Immánuel is.
Az első világháború után, Trianonnal átrendeződött a magyarországi közigazgatás, a régi vallási határokat is újra rajzolták. Tótkomlóst az orosházi járási anyakönyvi kerülethez csatolták Büchler Márton, az „aranyszájú” rabbi irányítása alatt. 1925-ben Komlós kántort keresett: javadalmazása évi 10 ezer aranykorona, 12q búza, 25q tűzifa volt, lakás, valamint a szokásos mellékjövedelmek. Rosenberg Gáspárt választották. Ő ellátta a kántor, a sakter és a mail teendőit.
A komlósi zsidók hitközségüket maguk tartották fenn!
A templomot adakozásból építették, a temetőre kölcsönt vettek fel a községtől. A zsidókat a hivatalos fórumokon egy tekintélyes kohén reprezentálta haláláig (1939), Kohn Ignác kereskedő, e sorok írójának anyai nagyapja. A sameszi és pénztárosi tisztet Ackermann Ignác kereskedő látta el. Egyben felügyelt az elöljáróság által megállapított adók, adakozások, snóder-pénzek, továbbá rendkívüli kötelezettségek beszedéséről. Nyílt és demokratikus szisztéma volt ez, és mindig méltányos. Jegyzőkönyvben rögzítették a kiadásokat: javítások, beszerzések, közösségi ünnepségek költségei, szegény lányok kiházasítása.
A Hevra külön könyvelt. Mindennek – például a síroknak – szabott ára volt, a rendkívüli kiadásokra kötelező arányokat szabtak, mindig gondoskodva megfelelő tartalékokról.
A hitközség és a Hevra pénzügyi ellenőrzéseket tartott. Ezek eredményét közzétették. A maradványokat, a megtakarításokat csak kamatoztatták. Önálló üzleti tevékenységet ebből a pénzből nem folytattak: a pénzt nem fektették ingatlanba, üzleti vállalkozásba. A híres párbaj is emiatt esett meg dr. Vas Nándor és Braun Hugó között 1938-ban. Az olykor megesett, hogy valaki tönkrement, fizetés képtelenné vált, s a közösségnek, a Hevrának ki kellett segítenie a megszorultat. Ez vagy hosszú távú részlet, tehát hitel volt, vagy elengedés.
A komlósi zsidók, ha tehették, pénzüket egymásnál költötték el. Zsidó kereskedőknél vásároltak, zsidó iparosokat vettek igénybe, zsidó orvosuk, ügyvédjük volt. Az iparosok a kereslethez alkalmazkodtak. Egy ízben felmerült: nincs megfelelő kerékpárjavító. Matajsz Antal műszerész tönkrement, Klein bádogos megvette az iparát, fiát kitaníttatta a szakmára, s így a zsidó családok már itt reparáltathatták az akkor hirtelen népszerűvé lett kétkerekű járművüket. Néhány iparos messze földön híres névre tett szert. Vogel Károly és családja jeles pékek lettek. Ugyanígy Weisz Imre fényképész is nagy hírnévnek örvendett.
A hitélet megfelelt a magyarországi, alföldi zsidó gyakorlatnak. A családok zöme kóser háztartást vezetett, a kántor intézte a vágást. A zsinagóga lényegében folyamatosan nyitva tartott. Amíg működött a zsidó elemi, a zsidó fiúk és lányok oda jártak, de az állami iskolában mindig volt zsidó hittan tanítás. Miután abban az időben a felnőtt zsidó férfiak, kivétel nélkül még hagyományos zsidó iskolában tanultak, olykor adódott úgy, hogy valakinek, mondjuk egy-egy iparosnak, be kellett „ugrania” az állami iskolába zsidó vallásórát tartani. Amíg működött a zsidó iskola, ott nem kellett tandíjat fizetni; az iskolai költségeket a helyi közösség fedezte. Ezért a környékbeli szegény szlovák szülők is szívesen küldték ide tanulni a gyerekeiket. Később a vallásos zsidó szülők a tehetséges gyerekeket a környék jesiváiba küldték (pl. Makóra), vagy a városi felsőbb állami iskolákba (Makó, Szarvas, Szeged). Egyébként a zsidók kiválóan megtanultak szlovákul és magyarul.
A kor szelleme hatott a komlósi zsidókra is. Miután szoros volt a lakosság társadalmi kapcsolata, óhatatlanul előfordultak szerelmi ügyek. Egy tekintélyes szlovák tanító zsidó lányba szeretett, elvette feleségül. Megtörtént, hogy az egyik tekintélyes zsidó iparos család egyik fia evangélikus tót lányt vezetett állami anyakönyvvezető elé. A zsidó apa megszaggatta ruháját, a „kile” pedig érdekesen reagált. A félreházasodott illetőt változatlanul „legényember”-ként titulálták, vagyis egyáltalán nem vették tudomásul, hogy megnősült, inkább kedvesen, nagyvonalú szórakozottsággal intézték el az ügyet. Nem tiltották el vagy ki a zsinagógából, sőt, beszámították a minjánba, de soha nem hívták fel a tórához.
1944-45 kataklizmája mindezt eltörölte. A zsidó életet a politika porig rombolta; az alföldi zsidóság elpusztult.
A munkaszolgálatból, a deportálásból Tótkomlósra visszatért 88 zsidó személy idővel máshová költözött, meghalt, többen kivándoroltak.
A legfájóbb veszteség azonban még ennél is több. A hagyományos zsidó szellem, a folytonosság, a tudás és a lélek mára már alig felidézhető. Jószerével csak emlék maradt.
De azért svát idején átmelegszik az ember szíve, ha legalább szólhat a régi időkről.
Benedek István Gábor
