Napi Talmud - Szánhedrin 3: „Három tisztességes bíró"

A Dáf Jomi cikksorozatot folytatva, most továbblépünk a Bavat Batráról a Szánhedrin traktátusra. A korábbi írásokat itt  találják meg.

Legutóbb megtanultuk, hogy a rabbinikus bíróságok összetétele az ügy súlyosságától és tétjétől függően változott. Míg a legsúlyosabb vádak elbírálására 23 vagy akár 71 bíróból álló bíróságokat hívtak össze hivatalosan, egyes vitás ügyek eldöntéséhez elegendő volt egyetlen bíró is. A háromtagú bíróságokat helyi szinten hozták létre szükség szerint olyan mindennapi kérdések eldöntésére, mint a pénzügyi felelősség elismerése és a kölcsönök.

Bár a szakértő bírák előnyt élveztek, nem volt feltétel, hogy rabbik legyenek. Lehetővé téve laikusok számára is a bíráskodást bizonyos esetekben, biztosítani lehetett az igazságszolgáltatást olyan helyeken is, ahol nehéz lett volna három képzett bírót találni. Ennek halahikus alapja az, hogy a Tóra – amely nem ismeri a rabbinikus tisztséget – természetesen nem is követeli meg, hogy a bírók rabbik legyenek. Valójában a 2Mózes 18-ban Mózes apósának tanácsát látjuk: miután észreveszi, hogy Izrael vezetőjét megterheli, hogy egyedüli bírói döntnökként kell eljárnia a hatalmas tömeggel szemben, arra biztatja, hogy toborozzon más alkalmas személyeket erre a feladatra, hogy a vitás ügyek elbírálásának munkáját meg lehessen osztani. Noha ezek a bírák „alkalmasnak” és „istenfélőnek” vannak leírva, úgy tűnik, nincsenek formális végzettséghez kötve. Ugyanakkor a Gemara figyelmeztet, hogy a laikusok bevonása az igazságszolgáltatásba komoly kockázatokkal jár. És ha egyedül egy bíró ítélkezik, ezek a kockázatok még inkább megsokszorozódnak.

Ráv Aha, Ráv Ika fia azt mondta: „A Tóra törvénye szerint egy bíró ítélete érvényes az elismerések és a kölcsönök eseteiben, amint az írva van: ‘Igazságosan ítélkezz felebarátod felett’ (3Mózes 19:15).” A rabbinikus törvények szerint azonban három bíró szükséges, mivel fennáll annak a veszélye, hogy az egyetlen bíró azok közé tartozik, akik tétlenül üldögélnek az utcasarkokon.

Ráv Aha megjegyzi, hogy a Leviticus 19:15 egyes számban fogalmaz, ami arra utal, hogy a Tóra megengedi, hogy bizonyos ügyek egyetlen bíró elé kerüljenek. (Figyelemre méltó az is, hogy a „felebarátod” kifejezés arra utalhat, hogy laikusok is dönthetnek vitás kérdésekben a saját közösségükben.) A rabbik azonban elővigyázatosságból három bírót írnak elő, attól tartva, hogy egyetlen bíró esetén nagyobb az esélye annak, hogy igazságtalan ítélet születik. Persze három bíró sem jelent garanciát:

Azt akarjuk ezzel mondani, hogy ha hárman vannak, biztosan nem lesz köztük olyan, aki tétlenül üldögél az utcasarkon?

Ha egyetlen bíró lehet alkalmatlan, honnan tudhatjuk, hogy egy háromtagú testületben lesz elegendő hozzáértő? Röviden: nem tudhatjuk. De a Gemara arra a következtetésre jut, hogy ha három bíró ül a bíróságon, még ha laikusok is, valószínűtlen, hogy mindhárman tudatlanok lennének.

A Gemara következtetése szerint, ha megengedjük, hogy három laikus bíróként működjön, akkor ugyanúgy kell őket kezelni, mint a felavatott bírákat – azaz mentesíteni kell őket az anyagi felelősség alól, ha hibás ítéletet hoznak. Ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy ez az intézkedés növeli az alkalmatlan bírók számát. Más szóval: ha a laikus bírákat felelőssé tesszük az ítéleteikért, az ösztönzi azokat, akik nem elég felkészültek, hogy ne vállaljanak bírói szerepet. Ha viszont eltöröljük ezt a védelmet, a Gemara attól tart, hogy az utcasarkokon tétlenkedők túl nagy hatalmat kaphatnak.

A Gemara végül nem dönt abban, hogy a pénzügyi felelősség elismerésével és a kölcsönökkel kapcsolatos ügyek egy vagy három bírót igényelnek-e. Maimonidész úgy véli, hogy ezeket vagy három laikus bíró, vagy egy szakértő bíró bírálhatja el. A Sulhán Áruh azonban nem ért egyet: szerinte minden ilyen esetben három bírónak kell ítélkeznie, függetlenül attól, hogy hivatásos vagy laikus bírókról van szó. Moshe Isserles, a Sulhán Áruhhoz fűzött megjegyzéseiben egy további feltételt ír elő, hogy elkerüljék azt a helyzetet, amikor három laikus bíró ítélkezik, de egyikük sem rendelkezik a szükséges tudással. Ebben az esetben szerinte a laikus bírák meghallgathatják az ügyet, de a tanúvallomást továbbítaniuk kell egy náluk képzettebb személynek, aki meghozza a végső döntést.

A Szánhedrin traktátus első vitái a bírósági rendszer felépítésére összpontosítanak. A mai tanulmány emlékeztet arra, hogy a bíróságok szervezeti felépítése segíthet megvédeni minket a kellő kompetenciával nem rendelkező bírók által okozott károktól – de nem szünteti meg teljesen a kockázatokat.

A My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
Szánhedrin 3.