A tizedik, jubileumi zsidó napok tegnap kezdődtek meg Erdély kincses városában, és nagy örömünkre rendkívül sokan vettek részt az első nap két programján. Borgula András (Gólem Színház) a Bulgakov Kávéházban adott különleges műsort, majd Illényi Katica és a Steve Jazz Trió lépett fel az evangélikus-lutheránus templomban. A fesztivált Grezsa Csaba kolozsvári főkonzul nyitotta meg.
Borgula Andrásnak, a Gólem Színház művészeti vezetőjének sok humorral fűszerezett, különleges sábáti stand-up fellépése nagyon sok érdeklődőt vonzott a Bulgakov Kávéházban.
Borgula András
Az ünnepélyes megnyitó a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Templomban volt, ahol Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának vezetője méltatta a rendezvényt. A főkonzul – a diplomáciai testület Facebook-oldalán olvasható tájékoztatás szerint – azt hangsúlyozta: a Kolozsvári Zsidó Napok mára igazodási ponttá vált, olyan közösségszervező erővé, amely büszkén mutatja be a Kárpát-medencei zsidó kultúra és hagyomány rendkívüli értékeit.
Telt ház a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Templomban
Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára levélben köszöntötte a nyitóesemény résztvevőit és magát a rendezvénysorozatot. Üzenetét Barta Zsófia, a főkonzulátus főosztályvezetője tolmácsolta.
Grezsa Csaba főkonzul. Fotó: Kolozsvári Főkonzulátus / Facebook
Ezután Illényi Katica és a Steve Jazz Trió Tangó és klezmer című koncertje következett, amely hatalmas közönségsikert aratott.
Fotó: Kolozsvári Főkonzulátus / Facebook
Az október 28-ig tartó zsidó napok a Kolozsvár Társaság, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Határtalan Kultúra program közös szervezésében valósul meg. A főszervező Deák Andrea, a Mazsihisz munkatársa.
Borítókép: Illényi Katica hegedűművész