„És Jákob így szólt atyjához..."

– Tény, hogy Jákob hazudott apjának. Jákob „hazugságát” azonban nem vétekként, hanem történelmi szükségszerűségként kell elkönyvelnünk! – fejti ki írásában a Toldot  hetiszakasz kapcsán Szerdócz Ervin újpesti rabbi.

„És Jákob így szólt atyjához: Én vagyok Ézsau elsőszülötted, úgy cselekedtem, amint szóltál hozzám...” (I.M. 27/19.)

A történet ismert: Izsák (Jichák) megöregedett, szemei elhomályosodtak. Elhatározta, hogy megáldja idősebb fiát Ézsaut, akit jobban szeretett Jákobnál. Ezt hallva Rebeka rávette Jákobot, - akit ő szeretett jobban -, hogy csellel orozza el az elsőszülöttnek járó apai áldást testvérétől Ézsautól. Jákob engedve anyja akaratának, megváltoztatta külsejét, majd apja elé állt, annak kedvenc ételével, hogy áldja meg őt. Izsák gyanakodni kezdett: „ ….a hang Jákob hangja, de a kéz Ézsau kezei.” (I.M. 27/22.) Végül Jákob, miután megvette testvérétől Ézsautól az elsőszülöttség jogát, megszerzi az azzal járó apai áldást is.

Minden olvasóban felmerülhet a kérdés: elfogadható-e, hogy Jákob hazudott apjának Ézsaunak adva ki magát? A Tíz Parancsolat utolsó öt parancsa az ember és embertárs közötti viszonyra vonatkozik. Miért nem szerepel benne a „ne hazudj” parancsa? Helyesebben, csak olyan értelemben van szó a hazugságról, hogy tilos más ellen hazugsággal tanúskodni. Ezt úgy (is) értelmezhető, hogy tilos hazudni, ha azzal ártunk valakinek.

„Ráv mondta: nem létezik teljes igazság a földön. Nincs olyan ember, aki csak igazat mondana.” (Megilla 97a) „Abaye rabbi mondta: Az embernek mindig ravasznak kell lennie, hiszen az áll: „A szelíd válasz elűzi a haragot." (Péld.15:1) Értsd úgy, „… hogy az embernek mindent el kell követnie (akár hazudság által), hogy növelje önmaga biztonságát és a békét embertársával!” (Brah. 17a)

Máshol ezt olvassuk: „Az ember dicsérje a menyasszony szépségét! Hillel mondta: Mondja az ember: Szép és vonzó a menyasszony! Sammai kérdezte erre: De mi van, ha a menyasszony csúnya, sánta, vagy vak? Mondja, hogy szép és vonzó? Hillél válasza: mondja, hogy tisztességes, hiszen könnyű csúnya lánynak tisztességesnek maradnia!” (Ketubot 17a/1)

Bává Metziá 23b-24a: „Ráv feleségének szokása volt bosszantania férjét. Amikor Ráv azt kérte, készítsen neki lencsét, az asszony mindig csicseriborsót tett elé. Máskor, ha férje csicseriborsóra vágyott, lencsét adott elé. Miután Ráv fia Chijja felcseperedett, mindig fordítva közvetítette anyjának apja kérését, így apja azt kapta, amit kért. Ráv meg is jegyezte: „Anyád jó útra tért!” Fia ekkor bevallotta: „Én voltam, aki megváltoztattam kérésed anyám előtt. Apja azt válaszolta: Ahogy a mondás tartja: Fiad tanít majd bölcsességre. Ettől függetlenül nem kellett volna így tenned, mert írva van „hozzászoktatják nyelvüket a hazugsághoz”. (Jer.9/4)

Tény és való! Jákob hazudott apjának és ezzel megszerezte apja áldását. Később Isten Jákob nevét megváltoztatta Izraelre mondván: „Ne legyen többé a neved Jákob, hanem Izrael, mert küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél.” (I.M.32/29) Kérdés, mi lett volna, ha Jákob nem nyerte volna el elsőszülöttségi jogát, ha Izsák Ézsaut áldja meg? Létezne ma Izrael népe?

Karl Löwith filozófus „Világtörténelem és üdvtörténet” című könyvében kidolgozta a „történelmi szükségszerűség” elméletét. Jákob „hazugságát” ennek tudatában nem vétekként, hanem történelmi szükségszerűségként kell elkönyvelnünk. A történelem bizonyított. Olvassuk: „A legények nőttek…” (I.M.25/27) „Rabbi Lévi mondta: Ez hasonlít a mirtuszhoz, a másik egy tüskebokorhoz, melyek egymás mellett nőttek. Amikor nőttek és virágoztak ez (Izrael) hozta illatát, az (Ézsau) tövisét. (Bereshit Rabbah 63:10) Micsoda különbség!

„Izrael népe él!”